|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/1989_icon.gif) |
![](../img/spacer.gif)
Ködös MSZMP-koncepció
|
![](../img/spacer.gif)
Ködös MSZMP-koncepció SZER --------------------- München, 1989. június 4. Földközelben Éhes disznó makkal álmodik - jellemezhetjük röviden az MSZMP újnak nevezett elképzeléseit a virágzó falvakról, megbecsült parasztságról és alkotó agrárértelmiségről. Régóta hirdeti már a párt az olyan közhelyeket, mint virágzó, megbecsült, alkotó, miközben mindent megtett annak érdekében, hogy az ellenkezője valósuljon meg. Az MSZMP három évtizede érvényesülő agrárpolitikájának következménye pusztuló falvak, jobbágysorba taszított, szinte teljesen felszámolt parasztság, szabályozókkal gúzsba kötött agrárértelmiség. Mindezt sikerként elkönyvelni, még a csőd szélén is 30 esztendő eredményeiről szónokolni eleve megkérdőjelezi a jelenlegi szándékok tisztaságát. A kommunisták megújulást hirdetnek a mezőgazdaságban, reformprogramot fogadnak el, a piac uralkodóvá tételét, a vállalkozókészség támogatását, a tulajdonviszonyok megváltoztatását ígérik, de elmúlasztják beismerni a súlyos hibákkat, jóvátenni a földművesekkel szemben elkövetett jogsértéseket, bűnöket. Nem rehabilitálják a kulákosítás, a beszolgáltatás, a kényszerkolhozosítás, a településösszevonás áldozatait, nem vonják felelősségre a vétkeseket. Hamisan csengenek a jóváhagyott tézisek, mert nem ismerik el alapként a kommunisták által annak idején különösen szorgalmazott 1945-ös földosztást, "a föld azé aki megműveli" elvet. (folyt.)
1989. június 4., vasárnap
|
![](../img/spacer.gif)
Vissza »
|
![](../img/1989_icon.gif) |
![](../img/spacer.gif)
Ködös MSZMP-koncepció - 4/1. folyt.
|
![](../img/spacer.gif)
Rákosiék ezt akkor kizárólag propagandacélból sürgették, és egyértelmű, hogy Grószék új agrárpolitikája szintén a választási harcot, a hatalom átmentését sszolgálja. Ezért vettek át, sajátítottak ki sok mindent az ellenzéki pártok, szervezetek mezőgazdasági elképzeléseiből. Ezt részben elismerték a Központi Bizottság ülésén is, ahol többen szóltak a hárommillió falusi állampolgár megnyerésének fontosságáról. Rendkívül furcsa, hogy az a még mindig egyeduralkodó hatalmi csoportosulás, amely eddig minden eszközzel megakadályozta a valódi és különösen a paraszti érdekek védelmét, most a falvak népe szószólójaként lép fel; Szabó István kiszolgált agrár-főfunkcionárius szavaival élve: ha az MSZMP nem veszi kézbe, majd felvállalja más. Ennél sokkal tiszteségesebben beszélt a napirend előadója, a mezőgazdaságot elsősorban csak aktákból ismerő, nemrég még budapesti tanácselnök Iványi Pál, aki szerint a döntést rá kell bízni a parasztságra, a vidék társadalmára, amely jól tudja, kik hogyan és hol képviselik érdekeit. Iványi csupán egyet tévedett: a falvak népe jól tudja, hogy kik, hogyan és hol nem képviselték érdekeit, nevezetesen az MSZMP és a TOT. A mezőgazdaságban élők saját bőrükön érzik, hogy a pártállam reformígéretei ellenére idén is az agrárszektor rovására változtatta a termelés, feldolgozás, értékesítés, a bel- és külkereskedelem pénzügyi feltételeit, nem véletlenül készülnek Péter-Pál napjától aratósztrájkra. (folyt.)
1989. június 4., vasárnap
|
![](../img/spacer.gif)
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
![](../img/1989_icon.gif) |
![](../img/spacer.gif)
Ködös MSZMP-koncepció - 4/2. folyt.
|
![](../img/spacer.gif)
A jövedelmezőség javítása helyett további romlásról terjedtek el hírek, és ezek cáfolata - például a kistermelők 500 ezer forintos árbevétele után járó személyi jövedelemadó megszüntetéséről - nemcsak átlátszó propagandafogás, hanem teljesen elégtelen. Úgyszintén nem elegendő a bukott szövetkezeti és földtörvény parlamenti módosítása, foldozgatása, hanem a mezőgazdaságot, a tulajdonviszonyokat az 1945-ös alapokhoz visszatérve szükséges gyökeresen megreformálni. +++
1989. június 4., vasárnap
|
![](../img/spacer.gif)
Vissza »
|
|
|
![](../img/spacer.gif) |
|
|