 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
A Szovjetunióban Létesítendő II. Világháborús Magyar Emlékhely Előkészítő Bizottságának felhívása
"Kérjük azokat az orvosokat, betegápolókat és más, a háború alatt
a városban szolgált személyeket, a táborokból élve hazakerült
állampolgárokat, akik az egykori - magyarokat is befogadó - temető
(temetők) pontos helyének megállapításához segítséget tudnak
nyújtani, jelentkezzenek..."
Amerika Hangja, Esti híradó:
Duna-gate
"Ismeretes, hogy akkoriban, tehát az év elején még az akkor
uralkodó MSZP és a belügy is iratok tonnáinak százait égettette el.
Végvári Józsefet akkor az ügyészség vonta felelősségre a szolgálati
kötelmek megsértése miatt, és enyhe büntetést kapott a nyilvánvaló
politikai döntés következtében. Nem lehetett ugyanis azt az embert
börtönbe zárrni, aki ilyen mértékben járult hozzá a pártállam
leleplezéséhez és belügyi vonalon a szétveréséhez. "
|
|
 |
|
 |
 |
 |
|
A Magyar Honvédség MI-8-as harci helikopterei a levegőben kora este Veszprém mellett. Az itt szolgálatot teljesítő pilóták és a kiszolgáló személyzet több fajta repülőeszközt üzemeltet, de ezek közül is kitűnik az MI-24-es páncélozott, hagyományos tűzfegyverrel és rakétákkal is felszerelhető harci helikopter. |
|
|
 |
A nap MTI-híreiből |
 |
 |
 |

Kevesebb szovjet olaj Kelet-Európának (1. rész)
|

06:40
|

Washington, 1990. július 26. csütörtök (Amerika Hangja/MTI) -
A Szovjetunió kevesebb olajat szállít volt szövetségeseinek. Lépésének
számos oka van - azok mindenekelőtt gazdasági, és nem politikai
természetűek. Döntésével nehéz választás elé állítja Kelet-Európa
piacgazdálkodás felé igyekvő országait: vagy a világpiacon vásárolják
meg a hiányzó mennyiséget, amivel még mélyebbre zuhannak a külföldi
adósságok szakadékában, vagy csökkentik olajfogyasztásukat, ami
viszont még súlyosabb gazdasági pangást okozhat.
|

Tovább »
|
 |

Új ügyvezető igazgató az Állami Vagyonügynökség élén
|

12:42
|

1990. július 26., csütörtök - A Miniszterelnöki
Sajtótitkárság közli: mivel az Állami Vagyonügynökség az 1990. évi
LIII törvény alapján a kormány felügyelete alá került, a kormány
1990. július 31-ei hatállyal dr. Tömpe Istvánt, érdemei elismerése
mellett, felmentette az ügyvezető igazgató tisztség alól,
egyidejűleg az Állami Vagyonügynökség ügyvezető igazgatójává 1990.
augusztus 1-jei hatállyal dr. Csepi Lajost nevezte ki.
|

Tovább »
|
 |

Elhalasztani a népszavazást, avagy igennel szavazni
- Kilencpárti sajtótájékoztató
|

15:18
|

1990. július 26., csütörtök - Előreláthatóan közönybe fullad
a július 29-ei népszavazás, ezért azt el kell halasztani. Bár az
állampolgárok döntő többsége - a közvéleménykutatás szerint -
közvetlen köztársaságielnök-választást akar, de az MDF-SZDSZ paktum
aláírói bojkottálják a törvényesen kezdeményezett és elrendelt
választást - hangzott el a Parlamenten Kívüli Demokratikus Pártok
Konzultatív Tanácsának csütörtökön megtartott sajtótájékoztatóján.
|

Tovább »
|
 |

A NUSZ főtitkára a sajtószabadságról (1. rész)
|

16:28
|

1990. július 26., csütörtök - ,,A kormány más országokban is
fél a fékek kiengedésétől, ám csak így jöhet létre a demokrácia. Nem
a politikai vezetők feladata a sajtó ellenőrzése. Az ő dolguk csupán
az, hogy olyan struktúrákat hozzanak létre, amelyekben a sajtó
szabadon működhet,, - mondta hétfőn Aidan White, a brüsszeli
székhelyű Nemzetközi Újságíró Szövetség főtitkára budapesti
sajtótájékoztatóján.
|

Tovább »
|
 |

Szóvivői közlemény
|

17:05
|

1990. július 26., csütörtök - László Balózs kormányszóvivő
csütörtökön közölte: a kormány e heti ülésén rendkívüli napirendi
pontként megvitatta és elfogadta a közszolgálati tájékoztatási
eszközök - MR, MTV és MTI - vezetőinek kinevezési rendjéről szóló
törvényjavaslatot.
|

Tovább »
|
 |

Rába-General Motors megállapodás
|

17:49
|

1990. július 26., csütörtök - A General Motors és a Rába
között január 13-án kötött előzetes megállapodás alapján a két
vállalat képviselői csütörtökön Győrött aláírták azokat a társasági
szerződéseket, amelyek egyben a magyarországi gyártásra és
forgalmazásra létrehozott vegyesvállalatok alapító okiratai.
|

Tovább »
|
|
|
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|