|
 |
 |
 |
|
Az idén 20 esztendős Illés együttes a Népstadionban, ahol bejelentették a zenekar készülő szeptemberi koncertjét a sajtó képviselőinek. |
|
|
 |
A nap MTI-híreiből |
 |
 |
 |

Szovjet zsidók - bevándorlási kérelmek
|

15:02
|

Jeruzsálem, 1990. június 7. csütörtök (AFP/Reuter) - Több
mint egymillió szovjet zsidó nyujtott be Izraelbe szóló kivándorlási
kérelmet a szovjet hatóságoknál 1989. január elseje óta - közölte
csütörtökön Jeruzsálemben Uri Gordon, a kivándorlási ügyekkel
foglalkozó Zsidó Ügynökség vezetője.
|

Tovább »
|
 |

A magyar álláspont szerint túlzott az osztrák követelés -
Udvari László nyilatkozata
|

15:24
|

1990. június 7., csütörtök - A magyar félnek eddig is
tudomása volt arról, amit az osztrák sajtóban a napokban közzétett
bejelentés tartalmazott, nevezetesen, hogy gyors döntés esetén az
osztrákok 22,5 százalékkal mérséklik a nagymarosi munkák elmaradása
miatti végkielégítési igényüket. Ez gyakorlatilag azt jelentené,
hogy 1996-tól a 3,8 milliárd helyett csak mintegy 3 milliárd
schilling értékben kellene villamosenergiát szállítani a szomszédos
országba a már elkészített, vagy részben elkészített munkákért,
illetve az elmaradt haszonért. (Az ügyletet finanszírozó osztrák
bank a korábban elvégzett munkákért 952 millió schillinget már
átutalt az osztrák fővállalkozónak.)
|

Tovább »
|
 |

VSZ PTT - Antall beszéd (1.rész)
|

15:59
|

Moszkva, 1990. június 7. csütörtök (MTI-TUD) - Mi, a reális,
a helsinki folyamatba illeszkedő, a gyökeresen átalakuló és a
leépülő tömbstruktúrákat kiegészítő, majd fokozatosan azok helyére
lépő új, átfogó össz-európai biztonsági rendszer megteremtésén
vagyunk - mondta Antall József. A magyar kormányfő a Varsói
Szerződés Tagállamai Politikai Tanácskozó Testületének moszkvai
ülésén csütörtökön szólalt fel az ebédszünet után elsőként.
Beszédéről a magyar újságírókat László Balázs kormányszóvivő
tájékoztatta.
|

Tovább »
|
 |

Államigazgatási felügyelet alá kerül a Hírlapkiadó Vállalat
|

17:23
|

1990 június 7., csütörtök - Az MTI értesülése szerint a
kormány következő ülésén dönt a Hírlapkiadó Vállalat államigazgatási
felügyelet alá vonásáról. A számos ismert újság kiadását gondozó cég
korábban a volt MSZMP tulajdonában állt. Az állampárt vagyonát
öröklő Magyar Szocialista Párt az idén felajánlotta: kerüljön állami
tulajdonba a Hírlapkiadó.
|

Tovább »
|
 |

COCOM - enyhítések (1.rész)
|

20:02
|

Párizs, 1990. június 7. csütörtök (MTI-tud) - Harminc
cikkcsoportot töröltek az úgynevezett COCOM-listáról, a
Szovjetunióba és a közép- és kelet-európai országokba irányuló
export korlátozási jegyzékéből. További nyolc cikkcsoportot
várhatóan augusztusban vesznek le a tiltólistáról. Az enyhítések
főként a számítógépek, a távközlési berendezések és a szerszámgépek
terén teszik könnyebbé a kereskedelmet.
|

Tovább »
|
|
|
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|