|
 |
 |
 |
|
Naponta 400 színes televízió hagyja el a szerelősort az Orion jászfényszarui üzemében, ahol megkezdődött az Orion és a két dél-koreai cég, a Samsung Electronic és a Samsung Co. kooperációjában a Samsung televíziók gyártása. A 3,3 millió dollár alaptőkéjű vegyesvállalatban 50-50%-os részesedéssel van jelen mind a magyar, mind a dél-koreai fél. A magyarországi Samsung Rt.-ben 50-70 ezer elektronizált színes televízió elkészítését tervezik az év végéig. |
|
|
 |
A nap MTI-híreiből |
 |
 |
 |

Országgyűlés - Csütörtöki ülésnap (1. rész)
|

12:22
|

1990. május 31., csütörtök - Az Országgyűlés jövőbeni
munkarendjét alapvetően meghatározó bejelentéssel folytatódott
csütörtökön a Parlament előző nap berekesztett ülésnapja. A
Házbizottság állásfoglalása értelmében hétfőtől kezdődően az
Országgyűlés a hét első két napján, hétfőn és kedden tartja plenáris
ülését. A plénum mindkét napon 10.30-kor kezdi munkáját, s általában
18 óráig tanácskozik. A bejelentés vélhetően találkozott a
képviselők akaratával, hiszen amióta megalakult az új Országgyűlés,
szinte ,,egymásba értek,, a plenáris ülések. Az áldatlanná váló
helyzet rendezéséről a Házbizottság sürgősséggel tárgyalt azért,
hogy véget vessen a sokak által kifogásolt, tarthatatlanná vált
tanácskozási rendnek, biztosítva így a Parlament folyamatos
működését.
|

Tovább »
|
 |

Kinevezések
|

14:11
|

1990. május 31., csütörtök - Göncz Árpád ideiglenes
köztársasági elnök Morvay Istvánt (Független Kisgazdapárt) 1990.
május 30-ai hatállyal kinevezte a Belügyminisztérium politikai
államtitkárává.
|

Tovább »
|
 |

Vásárzárás (1. rész)
|

14:48
|

1990. május 31., csütörtök - Negyedmillió vásárlátogató,
szerényebb közületi forgalom, külsőségeiben is változó vásárkép, a
magánszektor erőteljesebb jelenléte - ezek jellemezték a csütörtökön
zárult tavaszi BNV-t, a beruházási javak szakvásárát.
|

Tovább »
|
 |

A debreceni repülőtér polgári hasznosítását sürgeti a város
tanácsa
|

16:18
|

1990. május 31., csütörtök - Gyors döntést sürgetett a város
határában lévő volt szovjet katonai repülőtér polgári célú
hasznosítása érdekében csütörtökön tartott ülésén a Debreceni Városi
Tanács. A politikai pártokkal egyetértésben kialakított testületi
álláspont szerint a volt katonai repülőtér polgári repülés céljaira
való felhasználása nemcsak a városnak, hanem a régiónak, s az egész
országnak érdeke. Olyan, jelenleg is jó adottságokkal rendelkező
repülőtérről van ugyanis szó, amely mögött egy nagyváros áll teljes
infrastruktúrájával. Ezért a leggazdaságosabb megoldásnak e
repülőtér fejlesztése és nem egy újnak a megteremtése látszik. Az
állásfoglalás leszögezi azt is: Debrecen kész aktívan közreműködni e
nagy távlatokat nyitó elképzelés kidolgozásában és megvalósításában.
Követelménynek tekinti viszont a környezetvédelmi előírások
maximális betartását. (MTI)
|

Tovább »
|
 |

Csúcs: fogadtatási beszédek (1. rész)
|

17:33
|

Washington, 1990. május 31. csütörtök (MTI-tud) - Szívélyes
hangú, az együttműködés szándékát hangsúlyozó beszédekkel nyílt meg
csütörtökön a szovjet-amerikai csúcstalálkozó.
|

Tovább »
|
 |

Ülést tart a VSZ PTT
|

18:11
|

1990. május 31., csütörtök - A VSZ-tagállamok előzetes
megállapodásának megfelelően június 7-én Moszkvában tartja soron
következő ülését a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testülete.
|

Tovább »
|
 |

Az Országgyűlés külügyi bizottságának ülése
|

19:00
|

1990. május 31., csütörtök - A Parlament csütörtöki plenáris
tanácskozását követően ülést tartott az Országgyűlés Külügyi
Bizottsága. Az ülésen Katona Tamás külügyminisztériumi politikai
államtitkár ismertette azt a javaslatot, amelyet a kormány nevében
kíván a Parlament elé terjeszteni a Varsói Szerződés Politikai
Tanácskozó Testületébe meghatalmazottat kijelölő országgyűlési
határozat módosítására. A módosítás lényege: az Országgyűlés a VSZ
PTT-be a Magyar Köztársaság meghatalmazottjaként a miniszterelnököt
jelölné ki. (Ismeretes, hogy az eddigi meghatalmazott az
Országgyűlés 1990. márciusi határozata értelmében az ideiglenes
köztársasági elnök volt.)
|

Tovább »
|
 |

Király Zoltán a független képviselőkhöz csatlakozott
|

19:35
|

1990. május 31., csütörtök - Csütörtökön Király Zoltán átült
egy másik padsorba, új parlamenti széket foglalt el, az MDF soraiból
a független képviselők mellé ,,költözött,,. Ez nem volt véletlen: az
MTI tudósítójának csupán annyit sikerült a bizottsági ülésre siető
Király Zoltántól megtudnia, hogy a független képviselők csoportjához
csatlakozott. (MTI)
|

Tovább »
|
 |

A védelmi doktrina első bemutatkozása - Göncz Árpád a
gyulafirátóti harcászati gyakorlaton (1. rész)
|

20:35
|

1990. május 31., csütörtök - A Magyar Honvédség
átalakulásását demonstráló harcászati gyakorlat színhelye volt
csütörtökön a Veszprém megyei Gyulafirátót térsége. A parancsnoki
emelvényen helyet foglalt Göncz Árpád ideiglenes köztársasági elnök,
a magyar fegyveres erők főparancsnoka, Balogh György, az
Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának elnöke, Raffay Ernő honvédelmi
minisztériumi államtitkár és Mécs László, a bizottság alelnökei.
Jelen volt a Magyar Honvédség csaknem teljes vezető állománya és két
osztrák vendég: Rudolf Striedinger dandártábornok, Ausztria
budapesti nagykövetségének katonai és légügyi attaséja és Hubertus
Trauttenberg vezérkari ezredes.
|

Tovább »
|
|
|
|
|
|
 |
|
|