 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
A Magyarországi Cigányok Szociáldemokrata Pártjának felhívása
"A Romániában, Marosvásárhelyen március
22-23-24-én a romániai magyarok mellett kiállt, bebörtönzött
cigányok családja részére gyűjtést szervezünk. Felhívjuk a lakosság
figyelmét, hogy adományaikat a Magyarországi Cigányok
Szociáldemokrata Pártjának titkárságán (Budapest, VII. Dohány u.
76., II. em. 11-es szobában), reggel 9-től délután 16.30 óráig
adhatják le."
BBC, Panoráma:
Antall jelszava az óvatosság
" Az óvatosság Antall József egyik jelszava, és ez jellemző
pártja, a Magyar Demokrata Fórum tevékenységére. Pártja választási
sikerének titka jórészt az volt, hogy garantálja: a kommunista
rendszerből a demokráciába történő átmenet minimális
megrázkódtatással fog járni.
A politikai spektrum másik felén elhelyezkedő SZDSZ lényegében
sokkterápiát javasol. Antall József reformjai nagy horderejűek, de
nem fogják azokat máról holnapra bevezetni. Alapkoncepcióját, a
szociális piacgazdaság gondolatát a nyugatnémet
kereszténydemokratáktól kölcsönözte. Ez a legtöbb magyar állami
vállalat privatizálását és a tartósan veszteséges gazdasági egységek
megszüntetését vonja maga után. Az ezek nyomán megnövekvő
munkanélküliséget nagyobb mértékű szociális támogatás enyhíti majd.
Mindenesetre - jelentette ki a kijelölt kormányfő - a tömeges
munkanélküliség megelőzése érdekében a privatizálást csak
fokozatosan hajtják végre.
Antall József pragmatizmusa kifejeződik a külgazdasági és
külpolitikai irányzatokban is. A forintot teljes mértékben
konvertibilissá kell tenni - mondta -, de beszédéből nem derül ki,
erre mikor kerül sor."
|
|
 |
|
 |
 |
 |
|
Antall József miniszterelnök és kormánya. Ülő sor, balról jobbra: Nagy Ferenc József földművelésügyi miniszter, Gerbovits Jenő tárca nélküli miniszter, Jeszenszky Géza külügyminiszter, Antall József miniszterelnök, Kiss Gyula tárca nélküli miniszter, Győriványi Sándor munkaügyi miniszter és Kádár Béla, a nemzetközi kapcsolatok minisztere. Álló sor, balról jobbra: Balsai István igazságügyminiszter, Rabár Ferenc pénzügyminiszter, Siklós Csaba közlekedési és távközlési miniszter, Keresztes K. Sándor környezetvédelmi miniszter, Mádl Ferenc tárca nélküli miniszter, Surján László népjóléti miniszter, Andrásfalvy Bertalan művelődésügyi és közoktatási miniszter, Bod Péter Ákos ipari és kereskedelmi miniszter, Horváth Balázs belügyminiszter és Für Lajos honvédelmi miniszter. |
|
|
 |
A nap MTI-híreiből |
 |
 |
 |

Fehér Ház: a csúcson bejelentik a lényegi megállapodást a START-
egyezmény kérdéseiben (1. rész)
|

06:59
|

Washington, 1990. május 23. szerda (MTI-tud.) - A
szovjet-amerikai csúcstalálkozón bejelentik majd, hogy megállapodás
született a hadászati fegyverzetkorlátozási egyezmény fő
kérdéseiben. A két nagyhatalom megegyezett, hogy
vegyifegyver-készleteit a jelenlegi amerikai készletek 20
százalékára szállítja le, megszünteti e fegyverek gyártását, s
együttműködik a készletek biztonságos megsemmisítésében. A
hagyományos haderőcsökkentési tárgyalásokon nyárig megállapodásra
van szükség ahhoz, hogy az év végére megszülethessen az egyezmény, s
megrendezhessék az összeurópai csúcstalálkozót. Erről beszélt kedden
egy vezető amerikai kormánytisztviselő a sajtó előtt.
|

Tovább »
|
 |

Kormányalakító parlamenti ülés - második nap (1. rész)
|

10:13
|

1990. május 23., szerda - A kormányprogram vitájával
folytatta munkáját szerdán délelőtt nem sokkal 9 óra után az
Országgyűlés. Az elnöklő Vörös Vince bejelentette, hogy az ülésnap
kezdetéig már 42 képviselő jelezte hozzászólási szándékát. Az Antall
József beterjesztette, A nemzeti megújhodás címet viselő
kormányprogramról a frakciók nevében a ,,vezérszónokok,, már kedden
délután véleményt nyilvánítottak. A második napon is a már
elfogadott elveknek megfelelően a kormánypárti és az ellenzéki
képviselők egymást követve tették meg észrevételeiket a
kormányprogram irányelveivel kapcsolatban. Az első szavazáskor -
amellyel a felszólalások időtartamát 5 percben szabták meg -
mindössze 229-en szavaztak. (folyt.köv.)
|

Tovább »
|
 |

Életrajzok (1. rész)
|

11:31
|

1990. május 23., szerda - A szerkesztőségek rendelkezésére
bocsátjuk a kormányfő és a miniszterek életrajzát.
|

Tovább »
|
 |

The Times: romániai magyarok (1. rész)
|

12:46
|

London, 1990. május 23. szerda (MTI-tud.) - Miután a nem
végleges választási eredmények azt jelzik, hogy a Romániai Magyar
Demokrata Szövetség lesz az új parlament második legnagyobb pártja,
szamárság lenne Ion Iliescu elnök részéről, ha nem tanulna meg
legalább néhány magyar szót - írja ,,A romániai magyarok
visszakövetelik régi dicsőségüket,, című hosszabb elemzésében
Richard Bassett, a The Times tudósítója.
|

Tovább »
|
 |

Egy év alatt nyolcszorosára növekedett a munkanélküliek száma
Győrött
|

14:47
|

1990. május 23., szerda - A rendelkezésre álló helyi,
illetve központi eszközök nem elégségesek az elhelyezkedési
problémák megoldására - hangoztatták a Győri Városi Tanács szerdán
tartott ülésén. Győrött egyébként jelenleg mindössze ötszázan kapnak
munkanélküli-segélyt, s ez nem sok. A veszélyt az abban rejlő
tendencia mutatja, hogy ez a 500 nyolcszor annyi, mint az elmúlt év
időszakában, s a növekedési ütem nem lassul, hanem gyorsul.
|

Tovább »
|
 |

Privatizációs kiáltvány kiadását szorgalmazza az Állami
Vagyonügynökség
|

15:21
|

1990. május 23., szerda - Privatizációs kiáltvány kiadását
szorgalmazza az Állami Vagyonügynökség, amelyből a lehetséges hazai
és külföldi befektetők megtudhatnák, milyen feltételekkel és
korlátozásokkal szerezhetnek tulajdont az ,,államtalanítandó,,
magyar gazdaságban. Az ötletről az ügynökség elnöke, dr. Tömpe
István szólt szerdán délelőtt Kaposvárott, a Szervezési és Vezetési
Tudományos Társaság Somogy megyei közgyűlésén.
|

Tovább »
|
 |

ZSVK-vezetők az SZDSZ-nél
|

15:58
|

1990. május 23., szerda - Keller László, a Zsidó
Világkongresszus kelet-európai tagozatának elnöke, budapesti
irodájának igazgatója és Bakos Lajos, a Zsidó Világkongresszus
budapesti irodájának helyettes igazgatója szerdán felkereste a
Szabad Demokraták Szövetségének országos központját, ahol
találkozott Kis Jánossal, az SZDSZ elnökével és Tamás Gáspár
Miklóssal, az SZDSZ ügyvivőjével. A találkozóra a Zsidó
Világkongresszus képviselőinek kérésére került sor.
|

Tovább »
|
 |

Szovjet rakéták - megsemmisítés
|

19:41
|

Moszkva, 1990. május 23. szerda (MTI-tud.) - Az utolsó
SS-12-es tipusú közepes hatótávolságú rakétát is megsemmisítették
szerdán reggel a Szovjetunióban.
|

Tovább »
|
 |

Működött a frakciófegyelem
|

21:15
|

1990. május 23., szerda - Működött a frakciófegyelem a
kormánykoaliciót alkotó pártok képviselői körében - ez tünt ki az
Antall József miniszterelnökké választásakor és kormányprogramjának
elfogadásakor leadott szavazatokból.
|

Tovább »
|
|
|
|
|
|
 |
|
|