|
|
|
|
- Fidesz Munteanuért - 1. folyt.
|
A Magyar Országos Sajtószolgálat útján most a Fiatal Demokraták Szövetsége is csatlakozott a tiltakozókhoz. Álláspontjának egyértelművé tételéhez alighanem lényegesen hozzájárult az oxfordi egyetem által kezdeményezett nemzetközi akció, melyet elítélő felhangokkal felvállalt a felvidéki Független Magyar Kezdeményezés, a Romániai Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége, a bukaresti értelmiségieket tömörítő Társadalmi Dialógus Csoport, a Kárpátaljai Magyarok Kultúrális Szövetsége, valamint természetesen a Romániai Magyar Demokrata Szövetsége.
A Fidesz tegnap kibocsátott nyilatkozata konkrétan megemlíti a bukaresti egyetemi liga vezérét, Marian Munteanut, akit június 13-ikán, miután életveszélyesen megsebesítették, a román rendőrség le is tartóztatott és állapotáról, körülményeiről egyelőre semmit sem lehet tudni.
Munteanu sorsa a Fidesz számára márcsak azért is kardinális kérdés, mert a diákvezető a Fidesz június elején tartott kongresszusán meghívottként jelen volt annak ellenére, hogy magyarországi szereplését annak idején Bukarest mindenáron akadályozni igyekezett. Persze nem véletlenül, hisz Munteanu itt többször abbéli meggyőződésének adott hangot, hogy a magyarellenes akciókat Romániában az Iliescu-kormányzat szítja.
A diákvezető azóta is a kommunistákkal szembeni nemzeti összefogás szimbóluma, akiért a román fővárosban, és különösen a nemzetiségi vidékeken naponta vonulnak utcára a tüntetők.
A múlt heti nagy bukaresti tüntetést, valamint a vasárnapi iasi demonstrációt Kolozsvárott hasonló tiltakozó rendezvény követte, melyen természetesen a Marian Munteanu kiszabadítását követelő jelszavakon túl a kormányellenes transzparensek domináltak.
Fontos adalék mindehhez a Fidesz mostani állásfoglalása, mely a romániai demokratikus erőkben megszilárdíthatja annak tudatát, hogy törekvéseik, melyeknek célja a saját hazájuk beillesztése az általános kelet-európai átalakulás folyamatába, nemcsak határon túli szimpátiákra talál, hanem valódi szolidaritásra is. +++
1990. augusztus 1., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|