 |
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Balkantourist közleménye
"Felelősségünk teljes tudatában kijelentjük, hogy jelenleg az
idegenforgalmi főszezon normális mederben zajlik, a Bulgáriába
történő utazást kizáró vagy azt gátló komoly tényezőről nincs
tudomásunk, beleértve a közbiztonsági helyzetet is."
SZER, Magyar híradó:
A SZER és a Kossuth Rádió nézeteltérése
"a Szabad Európa Rádió
kilenc nyelven sugároz műsort. Ezeket kilenc, egymástól független
szerkesztőség készíti. Szerkesztőségek, amelyek erkölcsi,
világnézeti, politikai alapkérdésekben egyetértenek, de a napi
politikai, vagy nemzeti érdeket érintő ügyekben gyakran eltérő, vagy
olykor egymással ellentétes véleményen vannak. Természetes, hogy ez
a véleménykülönség is megmutatkozik a műsorokban. Kétnyelvű, erdélyi
vagy felvidéki hallgatóink a megmondhatói annak, hogy mennyire így
van ez.
"
|
|
|
|
|
|
 |
A gazdasági demokrácia jelentősége
|
----------------------------------
München, 1990. május 2. (SZER, Mérlegen) - Gazdasági demokrácia
és magántulajdon Magyarországon. Sasvári Attila kommentárját
hallják.
- 1989 a késői polgári forradalmak éve volt Kelet-Európában, és
alig kétséges, hogy a folyamat idén demokráciák létrejöttébe
torkollik, legalábbis a komolyabb európai hagyományokkal rendelkező
országokban. A történelmi hagyomány, a diktatúra alatt is
megőrződött kulturális hovatartozás, Magyarországon is elegendő volt
a demokrácia létrehozásához. De kevésnek bizonyulhat tartós
fennmaradásához.
Ha a politikai demokrácia nem alapozódik szabad piacgazdaságra,
vagyis gazdasági demokráciára, akkor veszélybe kerül az egész
rendszer, azaz a demokratikus kapitalizmus léte. E rendszertől nem
lehet nyomban csodákat várni. Kiegyensúlyozott működéséhez a
termelői és fogyasztói javak hasonló bőségére van szükség, mint a
fejlett nyugati országokban. Kedvezőtlenebb esetben viszont a
hatalom és az anyagi javak elosztása, az érdekek szabad ütköztetése
révén könnyen fajulhat nyílt marakodásra.
De ez még mindig a jobbbik eset, mert gazdasági és politikai
rendszer demokráciája megteremti a verseny lehetőségét, amelyben
mind az egyes embernek, mind pedig az egész országnak legalább
esélye van arra, hogy javítsa egyéni illetve nemzetközi pozícióját.
A gazdasági demokrácia hiánya viszont eltorzítja a politikai
rendszert is. A döntéshozatal során mindenekelőtt szűk politikai és
gazdasági klikkek érdekei érvényesülnek. (folyt.)
1990. május 2., szerda
|
Vissza »
|
|
- A gazdasági demokrácia ... - 1. folyt.
|
A következő hónapok vagy talán egy-két év során dől el, hogy az
új magyar demokrácia el tudja-e kerülni azt a veszélyt, amely a
gazdaságilag kevésbé fejlett országokra leselkedik. A
szovjetunióbeli fordulat után viszonylag könnyű volt létrehozni a
politikai demokráciát, mert az ellenzék régóta hangoztatott gyanúja
beigazolódott. Az állampárt, illetve vezetőinek szűk csoportja
Magyarországon is a társadalomtól idegen testként, rajta élősködő,
csak a szovjet diktatúra által fenntartott vízfejként lepleződött
le.
A gazdasági demokrácia kialakulásának üteme viszont a
aggodalomra ad okot, és megkédőjelezi egy nyugati mintájú politikai
rendszer tartós fennmaradásának lehetőségét. Ha a diktatúra
fenntartásában csak egy kisebbség volt is érdekelt, annak gazdasági
talapzatába az állami tulajdonban lévő szektorba már a társadalom
többségét betonozták be. Természetesen nem mindenkit egyenlő
mértékben. Mindenesetre azok, akiknek legtöbb érdekük fűződik ennek
az alapzatnak a fennmaradásához, sikeresen álltak ellen az első
robbantási kísérletnek - sőt talán sikerült e szerkezetbe új,
szilárdabb kötőanyagokat beépíteniük.
Ki ne tudná ma Magyarországon, hogy a gazdasági demokrácia és
egy jól működő piacgazdaság létrejöttének legfontosabb kérdése a
tulajdonviszonyok alakulása. Nem szorul bizonyításra, hogy hatékony
megoldás nem lehetséges az állami, hanem csakis a magántulajdon
túlsúlya mellett. Rövid idő alatt világossá vált az is, hogy az
imént említett első robbantási kísérlet az állami tulajdon
átalakítására nem sikerült. A gazdasági elit rugalmasnak bizonyult
és ezt egyáltalán nem lehet a szemére vetni. A számára legkedvezőbb
változatot választotta ki a részvénytársasági törvény kínálta
lehetőségekből. Az állami tulajdon osztódásnak indult és nemsokára
új alakban látta viszont önmagát. (folyt.)
1990. május 2., szerda
|
Vissza »
|
|
- A gazdasági demokrácia ... - 2. folyt.
|
Ugyanazon állami vállalatok és bankok most egymás tulajdonosává
váltak, és a vállalatvezetők helyesen határozták meg, a szocialista
vállalat igazgatója és a részvénytársasági menedzser fizetési
közötti különbséget.
Továbbra is rejtély tehát, hogy hogyan lesz az állami
tulajdonból magántulajdon. Mindenki látja, hogy mi a probléma és
mégis, mintha valami titokzatos erő fogná le a politikusok és
közgazdászok kezét az állami tulajdon bálványának ledöntésekor.
Tételezzük fel, hogy a magánszektor hamarosan megkapja mindazokat a
szabadságjogokat, amelyek egy piacgazdaságban megilletik - sőt,
gyengeségére való tekintettel még támogatásban is részesül. A
magánüzem így nagy dolgokra képes, de képes lesz-e például behajtani
követeléseit az őt körülvevő állami vállalatoktól?
Nem kétséges, hogy a magánszektor le tudja győzni egy szabad
versenyben az állami szektort. De lehet-e szabad az a verseny, ahol
a gazdaság túlnyomó részét állami vállalatok alkotják?
Egyetérthetünk Leninnel abban, hogy a kisárútermelés napról-napra
kapitalizmust szül. A kérdés csak az, hogy mennyi ideig tart, amíg
felneveli? Van-e a magyar gazdaságnak és társadalomnak annyi ideje,
hogy még tíz-húsz évig elviselje az állami tulajdon túlsúlyát és egy
úgynevezett szerves fejlődésben reménykedve várja ki a dolgok
alakulását. Nem az történik-e majd, hogy az állami bürokráciával
össszefonódó gazdasági elit kiegyezik az új politikai elitekkel és
új formába öntve eddigi pozícióit, eltorzítja a demokratikus
rendszer egész szerkezetét.
Az állami tulajdon lebontását a hozzá fűződő érdekek elleni
azonnali fellépést nemcsak a dolog sürgőssége indokolja, hanem az
is, hogy most olyan politikai vezetők kerültek hatalomra, akik
elvileg az eddigi hatalmi eliten kívülről jönnek és még csapást
tudnának vágni az eddigi rendszer érdekszövevényében. Nem biztos,
hogy ez sokáig így marad. (folyt.)
1990. május 2., szerda
|
Vissza »
|
|
- A gazdasági demokrácia ... - 3. folyt.
|
A kérdés most már csak annyi: hogyan lehetne megszabadulni az
államszocializmustól a gazdaságban is? Ehelyütt természetesen nincs
mód minden erre vonatkozó javaslat elemzésére. Kezdjük tehát azzal,
hogy bizonyos eseteket kizárunk a lehetséges javaslatok köréből.
Ennek megfelelően jelenleg Magyarországon csak akkor beszélhetünk a
gazdasági demokrácia a szabad piacgazdaság irányába tett lépésről,
ha a tulajdonviszonyok megváltozása során valóságos élő, azaz
természetes személyek válnak tulajdonossá - ide értve természetesen
a részvénytulajdont is. Ezen belül eltekinthetünk továbbá a
vállalatok külföldre történő eladásától. Nem azért, mintha ez
feltétlenül valami elvetendő dolgot jelentene, például a nemzeti
vagyon kiárusítását, hanem mert egyre nyilvánvalóbb, hogy a magyar
állami szektort még elkótyavetyélni sem olyan könnyű, nemhogy jó
áron eladni. Mindamellett hasznos szerepet tölthet be mind a
rosszul, mind pedig a jól működő vállalatok eladása. De elsősorban
nem az értük kapott pénz miatt, hiszen az újból kiválóan
elherdálható, hanem a piacgazdasági rendszer a magántulajdonosi
szektor kibővülése szempontjából.
A behozott korszerű technika haszna is csak akkor nem
korlátozódik a nyugati tulajdonban lévő vállalatokra, ha az őket
körülvevő hazai gazdasági környezet képes annak alkalmazására. Ez
utóbbi állapota határozza meg azt is, hogy a Magyarországon
megtermelt nyereség milyen mértékben kerül ugyanott befektetésre?
Minden jel arra utal tehát, hogy az állami tulajdon problémáját
alapvetően Magyarországon kell megoldani a hazai magántulajdonosok
megtalálása révén. Köztudott, hogy mi nehezíti az állami
válallalatok magánkézbe kerülését: a lakosság tőkehiánya. Csak
nagyon kevés embernek van annyi pénze, hogy megvásároljon egy
vállalatot, vagy annak akár csak egyetlen üzemét. (folyt.)
1990. május 2., szerda
|
Vissza »
|
|
- A gazdasági demokrácia ... - 4. folyt.
|
Ugyanígy köztudott persze, hogy e probléma kiküszöbölésére
szolgálnak a részvények, amelyeket kisebb megtakarítások birtokosai
is képesek megvenni - feltéve persze, ha egy részvény mindenki
számára elérhető áron kerül kibocsátásra. Az NSZK-ban 50 márka, azaz
mintegy 2000 forint egy részvény névértéke. Nem látható be, hogy
miért kerül Magyarországon ennek sokszorosába? Ha csak nem arról van
szó, hogy így akarják megakadályozni azok tömeges magánkézbe
kerülését. De ha a privatizáció a cél, akkor éppen az állami
vállalatokat és bankokat kellene kizárni a részvényvásárlásból. A
lakossági megtakarítások persze nem lennének elegendőek az összes
kibocsátásra kerülő részvény megvásárlásához, de ebből még nem
következik, hogy jobb, ha az állami vállalatok nem saját, hanem más
állami vállalatok pénzét pazarolják.
Széchenyi nyomán elvileg minden magyar középiskolás tudja, hogy
a tőkehiány áthidalására a hitel szolgál. De miért állami vállalatok
és miért nem vállalkozni vagy részvényt vásárolni kívánó
magánszemélyek az első számú kedvezményezettjei e gazdasági
műveletnek?
A tőkehiány problémájával kapcsolatban felhozott érvek, amelyek
a vállalatok külföldre történő eladása és a jelenlegi
részvénytársasági átalakulások, a nagyobb tőkével rendelkező bankok
és vállalatok bevonása mellett és a kisrészvényeseknek nyújtott
hitelek ellen szólnak, megfordítják a gazdaságilag hatékony
összefüggést. Egy olyan rendszerben, ahol a vállalatok többsége
mögött nem saját pénzüket kockáztató magántulajdonosok állnak, az
égvilágon semmi sem garantálja, hogy az újonnan megszerzett és
befektett tőke ne ugyanolyan gazdaságtalanul és ésszerűtlenül
kerüljön felhasználásra, mint eddig. +++
1990. május 2., szerda
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|