|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Szovjetunióban Létesítendő II. Világháborús Magyar Emlékhely Előkészítő Bizottságának felhívása
"Kérjük azokat az orvosokat, betegápolókat és más, a háború alatt
a városban szolgált személyeket, a táborokból élve hazakerült
állampolgárokat, akik az egykori - magyarokat is befogadó - temető
(temetők) pontos helyének megállapításához segítséget tudnak
nyújtani, jelentkezzenek..."
Amerika Hangja, Esti híradó:
Duna-gate
"Ismeretes, hogy akkoriban, tehát az év elején még az akkor
uralkodó MSZP és a belügy is iratok tonnáinak százait égettette el.
Végvári Józsefet akkor az ügyészség vonta felelősségre a szolgálati
kötelmek megsértése miatt, és enyhe büntetést kapott a nyilvánvaló
politikai döntés következtében. Nem lehetett ugyanis azt az embert
börtönbe zárrni, aki ilyen mértékben járult hozzá a pártállam
leleplezéséhez és belügyi vonalon a szétveréséhez. "
|
|
|
|
|
|
|
A NUSZ főtitkára a sajtószabadságról (1. rész)
|
1990. július 26., csütörtök - ,,A kormány más országokban is
fél a fékek kiengedésétől, ám csak így jöhet létre a demokrácia. Nem
a politikai vezetők feladata a sajtó ellenőrzése. Az ő dolguk csupán
az, hogy olyan struktúrákat hozzanak létre, amelyekben a sajtó
szabadon működhet,, - mondta hétfőn Aidan White, a brüsszeli
székhelyű Nemzetközi Újságíró Szövetség főtitkára budapesti
sajtótájékoztatóján.
A 175 ezer újságírót képviselő szervezet vezetője a Sajtószakszervezet és a MUOSZ meghívására látogatott hazánkba. ,,Meglepett az a komoly krízis - hangsúlyozta - amely a magyarországi sajtószabadságot veszélyezteti,,. Aidan White kifejtette: a kelet-európai változások nem következhettek volna be a - korlátaitól megszabaduló - sajtó munkája nélkül, ám a frissen megszerzett szabadságot veszélyezteti, ha politikai szempontok befolyásolják a sajtó vezetőinek kiválasztását.
A magyar kormány csütörtöki ülése előtt László Balázs kormányszóvivő is fogadta a főtitkárt. A sajtótájékoztatón jelen levő újságírók így Aidan White-tól gyors tájékoztatást kaphattak a kormány új javaslatáról a nemzeti médiumok vezetőinek kinevezésére, illetve további törvényjavaslatok terveiről; arról, hogy már hétfőn törvényjavaslatot kívánnak e tárgyban előterjeszteni a Parlamentben. Az elképzelések szerint az ősszel a Tisztelt Ház elé kerül az információs törvény tervezete és az a javaslat is, amely a sajtó függetlenségét garantáló bizottság létrehozásáról szól majd.
- László úr figyelmét felhívtam arra - folytatta Aidan White - hogy a törvények kidolgozása során célszerű konzultálni a sajtóban dolgozók szervezeteivel. Fontos lenne az is, hogy a jogszabályok zárják ki bármifajta monopólium lehetőségét.
A sajtóról folytatott vita már annyira elmérgesedett, hogy nincs olyan - a felek által elfogadott, hiteles - személyiség, aki a döntőbíró szerepében léphetne fel - egészítette ki a hallottakat Tarnói Gizella, a MUOSZ alelnöke. A MUOSZ kérésére ezért a Nemzetközi Újságíró Szövetség hamarosan egy háromtagú tényfeltáró delegációt küld hazánkba.(folyt. köv.)
1990. július 26., csütörtök 16:28
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
A NUSZ főtitkára a sajtószabadságról (2. rész)
|
A küldöttség felkeresi a kormány és a sajtó képviselőit és jelentést készít tapasztalatairól. A MUOSZ vezetői úgy gondolják, hogy a nemzetközi gyakorlatot jól ismerő szakemberek véleménye segítheti a politikusok és az újságírók igényei között kompromisszumot teremtő szabályok megalkotását.
A sajtótájékoztatót használta fel Berényi János, a Sajtószakszervezet és a Pallas Kiadó szakszervezeti bizottságának elnöke, hogy elmondja: a Hírlapkiadó Vállalatnál dolgozó kollégájával együtt csak az újságokból értesültek a két kiadó összevonásáról, az új igazgató kinevezéséről. Az érdekvédelmi szervezetek álláspontja szerint ebben az esetben is az iparvállalatoknál megszokott módszert - pályázat kiírását - kellett volna alkalmazni. Bencsik Gábor, a MUOSZ főtitkára mindezt azzal toldotta meg: testület döntés kialakítására még nem volt idejük, de véleménye szerint már nem elég csupán sajtóközleményben tiltakozni. (MTI)
1990. július 26., csütörtök 16:30
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|