|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Szovjetunióban Létesítendő II. Világháborús Magyar Emlékhely Előkészítő Bizottságának felhívása
"Kérjük azokat az orvosokat, betegápolókat és más, a háború alatt
a városban szolgált személyeket, a táborokból élve hazakerült
állampolgárokat, akik az egykori - magyarokat is befogadó - temető
(temetők) pontos helyének megállapításához segítséget tudnak
nyújtani, jelentkezzenek..."
Amerika Hangja, Esti híradó:
Duna-gate
"Ismeretes, hogy akkoriban, tehát az év elején még az akkor
uralkodó MSZP és a belügy is iratok tonnáinak százait égettette el.
Végvári Józsefet akkor az ügyészség vonta felelősségre a szolgálati
kötelmek megsértése miatt, és enyhe büntetést kapott a nyilvánvaló
politikai döntés következtében. Nem lehetett ugyanis azt az embert
börtönbe zárrni, aki ilyen mértékben járult hozzá a pártállam
leleplezéséhez és belügyi vonalon a szétveréséhez. "
|
|
|
|
|
|
|
Reggeli sajtó
|
London, 1990. július 26. (BBC, kora reggeli híradás) - Az újságok címoldalaira két téma került. Mindkettő az angol belpolitikát illeti, ámbár az egyiknek, a brit honvédelmi kiadások csökkentésének, szélesebb nemzetközi összefüggései vannak. És a másik is az új cantenbury érsek kinevezése hasonlóképpen nagy hatással lehet majd a világ anglikán hívőinek táborára. Az új érsek kiválasztása azért is figyelmet keltett, mert egy egyszerű kórházi betegszállító fia, aki csak két és fél évvel ezelőtt lett egyáltalán püspök.
A honvédelmi költségcsökkentések kapcsán a Daily Mail ma arról ír, hogy Nagy-Britannia visszavonul a hidegháború frontvonaláról, hiszen a fegyveres erők három hadsereg-nemében az elkövetkező öt évben 18 százalékos csökkentést hajtanak végre. Ami a vezércikkeket illeti legtöbbjük szkeptikus a tekintetben, hogy a katonai kiadások leszorítása megfelelő válaszlépést jelent-e a kelet-európai változásokra, amelyek éppenséggel megteremtették a megtakarítások lehetőségét.
Az Independent például bátortalan és képzelőerő híján való programról beszél - mondván -, hogy a honvédelmi miniszternek sikerült ugyan minimálisra csökkenteni a hadsereg átalakításából várhatóan adódó politikai kockázatokat, ám emiatt feláldozta a hosszú távon kínálkozó jó esélyeket.
A Times úgy fogalmaz, hogy a brit hadvezetésnek lényegében azt az üzenetet közvetítik, hogy folytassák csak nyugodtan a hidegháborút, ám vegyenek le intenzitásából mindenütt 10 százaléknyi mennyiséget. A lap azért bírálja a minisztert mert csupán annyival ment lejjebb amennyit vérszomjas kabinet társai elképzelhetőnek tartottak, nem pedig annyival amennyit az európai hadszíntereken vagy akár a Kreml folyósóin bárki is fontolóra vett volna.
A Times arról is ír, hogy Nagy-Britanniának mindig meg volt a maga fő ellensége. Először a spanyolok, majd a franciák és végül a németek.
Mostantól a Varsói Szerződés nem mumus, vagyis gyorsan el kell dönteni, ki a soros ellenség, s milyen fegyverekkel lehet majd ellene felvenni a harcot. (folyt.)
1990. július 26., csütörtök
|
Vissza »
|
|
- Reggeli sajtó - 2/1. folyt.
|
A többi lap azonban a helyes irányba tett lépésként értékeli a honvédelem költségeinek előirányzott lefaragását. A honvédelmi előirányzatok szélesebb összefüggésbe ágyazódnak. Az Independent szerint megint csak Nagy-Britannia és az európai kontinens egymáshoz fűződő viszonyáról van szó. Például Kohl kancellár diplomáciai bűvészkedésére csak az adott módot, hogy a német gazdaság hallatlanul erős és megtudta nyerni pénzügyi segélyek kilátásba helyezésével mind a keletnémeteket, mind a lengyeleket, mind pedig az oroszokat.
S habár a jövőben Nagy-Britannia az Európai Közösségen keresztül befolyást gyakorolhat az eseményekre, angol miniszeterelnök csak is akkor számíthat jelentősebb befolyásra, ha mindenkori mondandóját a brit gazdaság tartós megerősödése kíséri.
A Daily Telegraph egy mai cikke arról számol be, hogy Kelet-Európában káosz veszélye fenyeget, amiért a Szovjetunió 30 százalékkal csökkentette az oda irányuló olajszállításokat. A térség amúgy is ingatag gazdaságaira a szállítások bizonytalansága súlyos kihatással lehet és a cikkíró a helyzetet azzal magyarázza, hogy a KGST széthullásával a Szovjetunió immár saját érdekeit, vagyis keményvaluta beszerzését tartja mindennél előbbre valónak. A cikk megjegyzi: a szovjet rendszer alacsony gazdasági hatásfoka tükröződik ebben az iparágban is, s erre vezethető vissza az olajkitermelésben az első félév során mutatkozó csökkenés. +++
1990. július 26., csütörtök
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|