|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Szovjetunióban Létesítendő II. Világháborús Magyar Emlékhely Előkészítő Bizottságának felhívása
"Kérjük azokat az orvosokat, betegápolókat és más, a háború alatt
a városban szolgált személyeket, a táborokból élve hazakerült
állampolgárokat, akik az egykori - magyarokat is befogadó - temető
(temetők) pontos helyének megállapításához segítséget tudnak
nyújtani, jelentkezzenek..."
Amerika Hangja, Esti híradó:
Duna-gate
"Ismeretes, hogy akkoriban, tehát az év elején még az akkor
uralkodó MSZP és a belügy is iratok tonnáinak százait égettette el.
Végvári Józsefet akkor az ügyészség vonta felelősségre a szolgálati
kötelmek megsértése miatt, és enyhe büntetést kapott a nyilvánvaló
politikai döntés következtében. Nem lehetett ugyanis azt az embert
börtönbe zárrni, aki ilyen mértékben járult hozzá a pártállam
leleplezéséhez és belügyi vonalon a szétveréséhez. "
|
|
|
|
|
|
|
Magyarország hitelképessége - amerikai és japán megítélés (1.
rész)
|
1990. július 26., csütörtök - A közelmúltban két külföldi
intézet is megvizsgálta Magyarország hitelképességét. Az egyik a
Japanese Credit Rating Agency, a másik az amerikai Moody,s Investors
Service volt. A japán intézet a múlt évivel azonos minősítést adott
hazánknak, az amerikai viszont kis mértékben visszaminősítette a
Magyar Nemzeti Bank, illetve az ország hitelképességét.
A Magyar Nemzeti Bankban ezzel kapcsolatban elmondották: a MNB kötvénykibocsátóként a tókiói és az európai pénzpiacokon jelenik meg. A Credit Rating Agency megfelelő minősítése azért nagn fontos számunkra, mivel enélkül nem lehet a szigetországban kötvényeket forgalomba hozni. A japán intézet ezuttal is megadott Á-minősítése lehetőséget ad további kötvénykibocsátásra. Élünk is vele. Magyarország az idén mintegy 1 milliárd dollár értékű külföldi forráshoz kíván kötvények forgalomba hozatala révén hozzájutni. Ebben az évben eddig az NSZK-ban és Austriában bocsátottunk ki kötvényeket, a következőkben pedig - valószínűleg szeptemberben - Japánban tervezzük egy szamuráj kötvény forgalomba hozatalát.
A Moody,s Investors Magyarország hitelképességét illetően más megállapításra jutott. Az intézet már korábban - még mielőtt a helyszíni vizsgálatra sor került volna - jelezte: Magyarországot vissza kívánja minősíteni. Ezután hívta meg az MNB a Moody,s képviselőit, ám az amerikai intézet végülis álláspontját nem változtatta meg. A Magyar Nemzeti Bankot a Baa2 csoportból - ami lényegében megfelel a japán minősítésű A-nak - az idén a valamivel rosszabb Ba1 csoportba sorolta át. A Moody,s azzal indokolta döntését, hogy a kelet-európai országokban a gyors változások következtében egyre nagyobb a befektetések kockázata. A KGST-kapcsolatok alapvető átalakulása is nagymértékben növeli a térségben a gazdasági bizonytalanságot.
Az amerikai intézet értékelésével kapcsolatban a Magyar Nemzeti Bankban úgy foglaltak állást, hogy az elsősorban a kelet-európai régióra igaz, Magyarország helyzete bizonyos mértékben eltér a környező országokétól. Hazánknak mind ez ideig sikerült fentartania fizetőképességét, így nem elsősorban segélyekre, hanem külföldi hitelekre alapozva kívánja átalakítani, korszerűsíteni gazdaságát. Az idei esztendő eredményei ráadásul a vártnál lényegesen jobbak. (folyt.köv.)
1990. július 25., szerda 22:47
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Magyarország hitelképessége - amerikai és japán megítélés (2.
rész)
|
A folyó fizetési mérleg többlete az első félévben elérte a 200 millió dollárt, míg a múlt esztendőben 1,4 milliárd dollár deficitje volt. A dollárelszámolású kereskedelemben a félév során 550 millió dolláros többlet keletkezett, mégpedig úgy, hogy a KGST-kapcsolatokban fellépő gondok ellenére sikerült nagymértékben növelni a Nyugat-Európába, illetve a tengeren túlra irányuló magyar exportot. Ezeket a tényeket azonban a Moody,s értékelésének elkészítésekor nem vették figyelembe. Ugyanakkor igaz, hogy a kormányzati szakemberek lényegében nem tudtak bemutatni a gazdasági átalakulással kapcsolatos - megalapozott számításokat is tartalmazó - középtávú terveket. Ezek ugyanis még nem készültek el. Egyedül csak a kormányprogram állt rendelkezésre, ami azonban sok tekintetben vázlatosnak tekinthető, Valószínűleg ez is hozzájárult a viszonylag kedvezőtlen minősítéshez.
Mivel az amerikai pénzpiacon kötvénykibocsátóként az MNB még nem jelent meg, s két év óta a bankok szabadfelhasználású hitelt sem nyújtottak Magyarországnak, így a Moody,s értékelése nem jár komolyabb következményekkel. Az amerikai bankok elsősorbn befektető társaságok révén, beruházások finanszírozásával, illetve vegyesvállalatok tőkeellátásával vannak jelen a magyar piacon. Olyan cégeket finanszíroznak többek között Magyarországon, mint a Ford, a General Motors, valamint a General Electric vállalkozások. A magyar-amerikai vegyesvállalatok száma egy év alatt számottevően megnőtt. Alapvetően ez jelzi az amerikai tőke erősödő érdeklődését Magyarország iránt, amit valószínűleg a Moody,s értékelése nem fog változtatni. (MTI)
1990. július 25., szerda 22:48
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|