|
|
|
|
Horvát parlament
|
B. Walkó György, az MTI tudósítója jelenti:
Belgrád, 1990. július 25, szerda (MTI-tud) - A horvát
parlament, a Szábor szerdán elfogadta a tagköztársaság alkotmányának
módosítását, amely kimondja Horvátország szuverenitását, s amelynek
alapján törlik a köztársaság nevéből a szocialista jelzőt. Egyúttal
visszaállították a régi piros-fehér kockamintás horvát címert, s mától
ezt hasznáják a csillag helyett. A tagköztársaságban ezentúl a latin
betűs nyelvhasználat lesz érvényes.
A Horvátországban élő szerbek mozgalma szintén szerdán ezzel szemben kinyilvánította autonómiáját, amelyet azonban még nem kívánnak politikailag érvényesíteni. Eddig elsődledges törekvésük az volt, hogy Horvátországban ne változtassák meg az alkotmányt, mert ezt sérelmesnek tartották a helyi szerbekre nézve. Szerdai gyűlésükön követelték, hogy mielőbb hozzák létre a szerb televízió- és rádióadót.
A belgrádi szövetségi parlamentben szerdán elfogadták a párttörvényt, amelyet hosszú, hónapokig tartó viták előztek meg. Közben a tagköztársaságokban helyileg már engedélyezték a pártok működését, de a belgrádi törvénykezés most országos pártok szervezését is legalizálja. A parlamenti ülésen felszólaló albán képviselők hevesen támadták a koszovói parlament feloszlatását, és az ezt követő intézkedéseket törvénytelennek nevezték. Ezt szerb részről visszautasították. A tanácskozáson gondot okozott, hogy nem tudták szerbre fordítani az albán felszólalásokat, mivel nem találtak tolmácsot. +++
1990. július 25., szerda 20:30
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|