|
|
|
|
ASEAN - közös közlemény
|
Dzsakarta, 1990. július 25. szerda (Reuter/UPI/AFP) - Közös
közlemény kiadásával zárult szerdán a Délkelet-Ázsiai Országok
Szövetségének (ASEAN) kétnapos külügyminiszteri értekezlete, amelynek
résztvevői keményen bírálták az Egyesült Államok Kambodzsával
kapcsolatos pálfordulását, illetve az indokínai menekültek erőszakos
hazatelepítésének amerikai elutasítását.
A külügyminiszterek üdvözölték ugyan az Egyesült Államok és Vietnam párbeszédének augusztusra tervezett megkezdését, de úgy vélekedtek, hogy a kambodzsai ellenzéknek nyújtott amerikai támogatás megvonása nem segíti elő a béke megteremtését, mert teljesen elszigeteli a vörös khmereket.
Az állásfoglalás elég kényelmetlen helyzetbe hozhatja James Baker amerikai külügyminisztert, akit csütörtökön várnak Dzsakartába az ASEAN és partnerei hagyományos találkozójára. A délkelet-ázsiai országok ráadásul zokon vették, hogy az ASEAN, az Európai Közösségek, az Egyesült Államok, Japán, Kanada, Ausztrália és Új-Zéland képviselőinek hétvégi tanácskozására érkező James Baker csak kétoldalú tárgyalásokat folytat Brunei, a Fülöp-szigetek, Indonézia, Malaysia, Szingapúr és Thaiföld külügyminiszterével és nem hajlandó velük együttesen megvitatni a kambodzsai kérdést.
A szerdán kiadott közös közleményben az ASEAN hat tagállama ismét síkra szállt a kambodzsai kérdés átfogó megoldásáért és sürgette a párizsi nemzetközi értekezlet munkájának felújítását, bár a tavalyi konferencia és az azt követő három dzsakartai tanácskozás nem hozott előrelépést a rendezésben. A szervezet egyben indítványozta, hogy a phnompeni kormány képviselőinek bevonásával mielőbb alakuljon meg a Legfelső Nemzeti Tanács, s az összes érintett felet magában foglaló testület foglalja el az ENSZ-ben Kambodzsa helyét, amelyet jelenleg az ellenzéki koalíció tölt be.
A dzsakartai konferencia után Malaysia vette át a külügyminiszteri bizottság elnöki tisztét, így a következő tanácskozásra jövő júniusban Kuala Lumpurban kerül sor. A délkelet-ázsiai országok azt is elhatározták, hogy szervezetük következő csúcsértekezletét 1992-ben tartják Szingapúrban. A szövetség 29 éves történetében mindössze háromszor ültek össze az államfők (1976, 1977, 1987). +++
1990. július 25., szerda 20:05
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|