|
|
|
|
Litván tárgyalások Moszkvában
|
Dorogi Sándor, az MTI tudósítója jelenti:
Moszkva, 1990. július 25. szerda (MTI-tud.) - Várhatóan
szeptemberben aláírják a Litvánia és Oroszország közötti kétoldalú
kereskedelmi és gazdasági egyezményt. Ezt Ceslovas-Vytautas
Stankiavicius, a litván parlament elnökhelyettese közölte szerdán
Ruszlan Haszbulatovval, az oroszországi Legfelsőbb Tanács
elnökhelyettesével folytatott két órás moszkvai tárgyalása után.
A litván politikus elmondta, hogy a két köztársaság közös politikai nyilatkozatot fog aláírni, ennek kidolgozása hamarosan megkezdődik. Stankiavicius úgy értékelte a litván-orosz kapcsolatokat, hogy azokban nincsenek olyan ellentmondások, amelyek zavarnák a párbeszédet.
Viktor Komplektov szovjet külügyminiszter-helyettes szerdán Moszkvában tárgyalt a litván köztársaság két külügyminiszter-helyettesével. A nem hivatalos jellegű megbeszélésen a litvániai be- és kiutazások kérdését, valamint litván érdekképviseletek külföldi, és külföldi érdekképviseletek litvániai megnyitásának lehetőségét vitatták meg. Ezen belül szó volt arról is, hogy a későbbiekben esetleg egyes litvániai határállomásokat közvetlenül a vilniusi kormány irányítása alá helyeznek, s felmerült egy újabb határátkelőhely megnyitásának a lehetősége is a litván-lengyel határon. Litván részről igen pozitívnak ítélték meg a szovjet külügyminisztériumban folytatott eszmecserét. +++
1990. július 25., szerda 19:36
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|