|
|
|
|
Kínai - angol
|
Éliás Béla, az MTI tudósítója jelenti:
Peking, 1990. július 25. szerda (MTI-tud) - Li Peng kínai
miniszterelnök szerdán ötven perces megbeszélést folytatott Francis
Maude angol külügyi államminiszterrel, aki kedden érkezett Pekingbe
négynapos hivatalos látogatásra. Kínai külügyi forrás szerint a
megbeszélés légköre baráti volt.
A találkozón elsősorban a kínai-angol kapcsolatok problémáit és a hongkongi helyzetet vitatták meg. Mindkét fél aláhúzta a kétoldalú kapcsolatok normalizálásának fontosságát, különös tekintettel arra, hogy mind Kína, mind Anglia állandó tagja az ENSZ Biztonsági Tanácsának.
Li Peng a kínai-angol viszony javulásának jeleként értékelte Francis Maude pekingi látogatását, és reményét fejezte ki, hogy a kínai-angol kapcsolatok az elkövetkező időben nem csak javulnak, hanem tovább is fejlődnek majd.
Az angol államminiszter hangoztatta, hogy útjának kifejezett célja a normális körülmények között magas szintű kapcsolatok helyreállításának előmozdítása. Anglia kész ebben az irányban együttműködni Kínával - tette hozzá.
Kínai forrás szerint megvitatták Hongkong helyzetét, és egyetértettek abban, hogy mindkét ország érdekében áll az együttműködés Hongkong stabilitásának és fejlődésének biztosítása céljából.
Francis Maude szerdán találkozott Csi Peng-fejjel, a kínai államtanács Hongkong és Macao ügyeivel foglalkozó hivatalának igazgatójával is.+++
1990. július 25., szerda 15:39
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|