|
|
|
|
Nem kell szégyenkezni (2. rész)
|
Mi az álláspontja az idegennyelvű szakszavak elterjedésével kapcsolatban?
- Egyértelműen ellenzem Jónak tartanám, ha visszajönnének azok az idők, amikor a Nemzeti Sport szómagyarító pályázatot írt ki az idegen sportzsargonok magyar kifejezéseinek kitalálására. Az a véleményem, hogy a nem magyar eredetű sportszavak használata csak akkor indokolt, ha helyettesítésükre nincs más mód. Szellemi lustaságnak tartom például, hogy az ázsiai küzdősportok elterjesztésekor a szakemberek egyáltalán nem törekedtek megtalálni a sportágak magyar megfelelőit, így fordulhatott elő, hogy még ma is élnek azok a - többségében nem is ázsiai, hanem angol - kifejezések, mint a kick-box, a semi contact, vagy a tekvando, kiokusinkaj. Ennél is jobban ellene vagyok annak, amikor azzal akarják az újságírók anyagaikat színesíteni, hogy a szóismétlések elkerülésére a magyar kifejezéseket visszaidegenítik. Így lesz például az ellentámadásból kontra, az edzőből tréner, a kizárásból diszkvalifikálás, az öttusából modern pentatlon. Iskolapélda a visszaidegenítésre, hogy a cselgáncs szövetség újra a judó kifejezést használja a nevében, míg a régebben művészi tornának hívott sportágat ma a kimondhatatlan hosszúságú, viszont ,,nemzetközien hangzó,, ritmikus sportgimnasztikának nevezzük.
Tudna-e irányelvet adni a sportújságírói munka során oly gyakran előforduló idegen személy- és földrajzi nevek használatára?
- A nem latin betűs nevekre vonatkozóan a magyar helyesírási szabályzat kimondja, hogy azokat fonetikusan át kell írni a magyar változatra. Más kérdés, hogy ez főleg az ázsiai neveknél kisebbfajta ,,kalamajkát,, okoz. Ha viszont meghagyjuk a neveket az eredeti változatában, az a nemzetközi használatra alkalmasabb lesz ugyan, viszont azonosítási nehézségeket jelenthet a múltbeli eredmények visszakeresésénél. Arról nem is szólva, hogy az olvasóknak töredéke ismerné csak fel, kit, vagy mit rejt az adott elnevezés.+++
1990. július 25., szerda 13:45
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|