|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Magyarországi Zöld Párt terézvárosi szervezetének közleménye
" Felelősen keressük a megoldást, javaslatainkat
folyamatosan letesszük a kormány a parlament asztalára. Ha kell, ha
máshogy nem remélünk eredményt, akkor tüntetni is készek vagyunk.
Értelmes célokért, felelősen használva ezt az utolsó politikai
eszközt
"
SZER, Magyar híradó:
Interjú Kocsis Zoltánnal a tiltakozás okáról
" Makkvári György telefonon kérdezte tőle, hogy mi ellen
tiltakoztak.
- Azt is mondhatnám, hogy a pártállam maradványa, vagy
antidemokratikus módszerek gyakorlása ellen, de tulajdonképpen
bármit mondhatnék, nagyon széles a spektruma annak, ami ellen
tiltakozunk. Benne foglaltatik valóban a pártállam maradványának,
csökevényének, tehát annak a ténynek, hogy ehhez a két poszthoz
valóban nem kell pályázat, minisztériumi kinevezések döntenek a
helyekről, tehát ennek a felhasználása elleni tiltakozás. "
|
|
|
|
|
|
|
Erdőtűz robbanásokkal
|
1990. július 24., kedd - Kedden fél három előtt néhány
perccel jelentették a tűzoltóságnak, hogy Bács-Kiskun megye és Pest
megye határán, a Táborfalva község melletti erdőkben nagy
kiterjedésü tűz tombol. Az erdőtűz több tanyát és honvédségi
objektumokat veszélyeztetett, kiterjedését csak helikopteres
felderítés útján lehetett megállapítani. Az oltásban a két megye
tűzoltói vettek részt és segítséget nyújtottak honvédségi alakulatok
is. Az erdőtüzet háromnegyed hatra sikerült eloltani. Az oltás
közben a tűzoltók robbanásokat is észleltek és fel nem robbant
lőszereket találtak. A tűz következtében megsemmisült mintegy 45
hektár erdő, a becsült kár csaknem 5 millió forint, de a gyors és
szakszerű beavatkozásnak köszönhetően mintegy további 50 milliós
anyagi kárt sikerült megelőzni. A szerencsés meteorológiai
viszonyoknak köszönhetően a honvédségi objektumokban nem keletkezett
kár. Az oltás során talált lőszerek hatástalanítását a honvédség
tűzszerész szakemberei elvégezték. (MTI)
1990. július 24., kedd 22:14
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|