|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Magyarországi Zöld Párt terézvárosi szervezetének közleménye
" Felelősen keressük a megoldást, javaslatainkat
folyamatosan letesszük a kormány a parlament asztalára. Ha kell, ha
máshogy nem remélünk eredményt, akkor tüntetni is készek vagyunk.
Értelmes célokért, felelősen használva ezt az utolsó politikai
eszközt
"
SZER, Magyar híradó:
Interjú Kocsis Zoltánnal a tiltakozás okáról
" Makkvári György telefonon kérdezte tőle, hogy mi ellen
tiltakoztak.
- Azt is mondhatnám, hogy a pártállam maradványa, vagy
antidemokratikus módszerek gyakorlása ellen, de tulajdonképpen
bármit mondhatnék, nagyon széles a spektruma annak, ami ellen
tiltakozunk. Benne foglaltatik valóban a pártállam maradványának,
csökevényének, tehát annak a ténynek, hogy ehhez a két poszthoz
valóban nem kell pályázat, minisztériumi kinevezések döntenek a
helyekről, tehát ennek a felhasználása elleni tiltakozás. "
|
|
|
|
|
|
|
Az Országgyűlés rendkívüli ülésszaka - Keddi ülésnap (7. rész)
|
Az államtitkár hozzátette: közülük harmincan voltak sorkatonák, akik harmada szolgálati helyén kívül, elsősorban közlekedési baleset miatt halt meg. Az egyes alakulatoknál bekövetkezett tragédiába torkolló mulasztás esetén az alakulat vezetőinek súlyos felelősségrevonását kezdeményezik. A konkrét példát - a Pozsár-ügyet - említve hangsúlyozta: ebben a pillanatban bizonyítékok hiányában nem tudnak igazságot tenni. Ezért kezdeményezte a magyar honvédségnél uralkodó, a sorkatonákra kiható viszonyok feltárását vizsgáló pártatlan bizottság létrehozását.
Hatvani Zoltán (SZDSZ) a szénbánya vállalatok helyzete és válságuk legsúlyosabb következményei elkerülése, illetve mielőbbi feloldása ügyében intézett kérdést az ipari és kereskedelmi miniszterhez. Bod Péter Ákos felhívta a figyelmet az MDF gazdasági programjára, amely - mint mondta - kidolgozott fejezetet tartalmaz az energiapolitika, ezen belül a szénbányászat ügyével kapcsolatban. A kormány az ország energiahelyzetének szavatolása érdekében stratégiai fontosságú területnek tartja az ágazatot. Ugyanakkor szembe kell nézni azzal, hogy a bányavállalatok mai irányítási, szervezési, vezetési rendszere korszerűtlen, nehézkes, és így költséges. Ezért született döntés átfogó szénbányászati rendezésre, amely úgynevezett összevont csődeljárás keretében keres megoldást a nehéz helyzetben a szénbányászat 4O milliárdot meghaladó adósságaira ugy, hogy a hosszú távon is szükséges szénmennyiség valóban rendelkezésre álljon. Mindehhez a gazdasági kabinet a pénzügyi felszámolási eljárás befejeztéig garantálja a bért és a bányászok hűségpénzét. Szerencsés lenne, ha a folyamatban lévő két bányafelszámolás mellett a további hat is kérné az öncsődöt maga ellen - fejtette ki a miniszter, majd tájékoztatta a képviselőket arról, hogy szerdán szakértői értekezleten jelölik ki a részletes bányahelyi teendőket, nem számolva a vállalatok saját felszámolású kezdeményezésére.
Az utolsó, - a volt szovjet laktanyákkal kapcsolatos - kérdést Pap János (Fidesz) a honvédelmi miniszterhez intézte, a választ azonban Botos Katalin pénzügyminisztériumi államtitkár adta meg. Elmondta, hogy az objektumokat a Magyar Honvédség alakulatain kívül a PM Zárolt Állami Vagyont Kezelő és Hasznosító Intézménye, valamint a helyi önkormányzatok végzik. A szovjet csapatok teljes kivonásáról szóló kormányegyezmény szerint a MH illetékes szerveinek mintegy hatezer objektumot kell átvenniük, ezek őrzése meghaladná a honvédség lehetőségeit. Ezért született az a döntés, amely szerint katonai erőkkel csak a legértékesebb objektumok, így a repülőterek őrzését kell biztosítani fegyverrel. (folyt.köv.)
1990. július 24., kedd 18:58
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|