|
|
 |
|
 |
Jeszenszky Géza a magyar külpolitikáról 4.
|
---------------------------------------
Washington, 1990. július 23. (Amerika Hangja, Esti híradó) - A
mikrofonnál Thassy Jenő, a vonal túlsó végén Budapest, a magyar
külügyminisztérium új főnöke: dr. Jeszenszky Géza külügyminiszter.
- Két hónappal ezelőtt lépett életbe az Antall-kormány, és
Miniszter Úr azóta irányítja a magyar külpolitikát. Visszatekintve
erre a 60 napra, hogyan látja az eddigi helyzetet?
- Azt hiszem, hogy nem kell külön hangsúlyozni, hogy a kormány
helyzete feltétlenül nehéz, mert az emberek sokat vártak a
rendszerváltástól. Ugyan minden józanul gondolkodó, gazdasági
helyzetünket, múltunkat ismerő ember előtt világos lehet, hogy nem
két hónap, hanem két év is túl rövid idő ahhoz, hogy döntő, az
emberek mindennapját hatásosan átformáló változás következzék be.
Mégis: az emberekben van igény a csodavárásra - bizonyos fokig
felfokozott remények.
Én azt hiszem, hogy ez az első dolog, amivel a kormány szembe
találja magát. Ez nem újdonság, ez nem lep meg bennünket - mégis azt
kell mondanom, hogy jó lenne, hogyha a magyar társadalom valahol
szembenézne önmaga is azzal a ténnyel, hogy először is az
életszínvonalban, a mindennapok életében anyagiakban nem várhatott
változást rövid idő alatt -, de a szabadság, amit rendkívül hamar
meg lehet szokni - ez létezik ma.
Az embereknek ebben az országban nem kell semmitől félni. És a
lehetőségeiket nem korlátozza származás, politikai megbízhatóság és
akár a főnököknek való személyi kiszolgáltatottság - ami a korábbi
rendszerben mindenképpen jellemző volt.
Ez persze nem külpolitikai eredmény, de szeretném ezt
leszögezni, hogy kormánnyal szembeni várakozások, vagy esetleg
egyeseknél tapasztalható csalódásnak van-e alapja, vagy nincsen.
(folyt.)
1990. július 23., hétfő
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Jeszenszky Géza a magyar külpolitikáról - 1. folyt.
|
Miközben a gazdasági helyzettől tényleg senki várhatott el
áttörést, a külpolitikát, azt korábban is viszonylag sikeresnek
tekintették. Én azt hiszem, hogy nemcsak arról van szó, hogy az új
magyar kormány sokkal hitelesebben és még nyomatékosabban képviseli
az új orientációt: Magyarországnak a hagyományos, kulturális,
gazdasági és politikai partneréhez: Európa nyugati feléhez való
visszacsatlakozás, visszatérés - ez feltétlenül egyik célja is volt
a kormánynak, és én azt hiszem, hogy láthatóan és eredményesen
képviseltük.
Emellett azonban az is világos kell hogy legyen - és előttem
feltétlenül világos -, hogy mindezt nagyobb zökkenő, megrázkódtatás
nélkül indítottuk el és folytatjuk. Tehát például anélkül, hogy
lehetetlen helyzetbe hoznánk, vagy nagyon nehezítenénk a Szovjetunió
helyzetét, ahol ugye a legutóbbi pártkongresszus feltétlenül
megerősítette Gorbacsov helyzetét - akit egyébként a NATO és a
nyugati országok szintén minden jel szerint támogattak és jelenleg
erre a posztra a legalkalmasabbnak tekintenek -, de Magyarország nem
is tehette volna meg - és a nemzetközi felelősségérzetünk is ellene
szólt volna -, hogy valami olyan látványos lépéseket tegyünk, amik
mondjuk nemzetközileg egyáltalán nem arattak volna sikert.
Tehát egy szervezett visszavonulás - anélkül, hogy hátat
fordítanánk a meglévő gzadasági érdekeinknek - és azt hiszem, hogy
ezt éppenhogy ez a kormány végezte, más kormány - más vezetésű
kormány - nehezebben tudta volna ugyanezt a fokozatos
orientációváltást végrehajtani.
- Ezzel kapcsolatban Miniszter Úr, lenne egy konkrét kérdésem: a
miniszterelnök nemrégiben Brüsszelben járt és említette azt, hogy
Magyarország szándékozna a NATO-hoz közeledni. Hogyan lehetséges ez?
(folyt.)
1990. július 23., hétfő
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Jeszenszky Géza a magyar külpolitikáról - 3. folyt.
|
- Ezt így nem mondhatnám. Mondjuk a hivatalom eddigi mérlegéhez
az is hozzátartozik, hogy az említett, a nagyjából látványosabb
lépések mellett itt rengeteg aprómunka vár a minisztere: nemcsak a
rengeteg kinevezés, vagy akár más okiratnak az aláírása, vagy
nagykövetek részben rutinszerű, részben pedig nem rutinszerű váltása
-, hanem itt össze kell kovácsolni egy olyan gárdát, amelynek a zöme
azért itt volt a minisztériumban, kisebb része újonnan jött emberek.
Nyugdíjba megy körülbelül 100 ember, akik zöme betöltötte, vagy
meghaladta a nyugdíjkorhatárt, néhány esetben pedig ez alatt van,
annak a közelében. Ezeknek a pótlása, felvételi alkalmassági próbák
alapján - ez is megindult. Tehát itt egy komoly személyi munkát kell
folytatni. Amellett pedig megismerni a munkatársaimat. És a
minisztériumban megtörtént már egy nagyarányú átszervezés is, ami
egyébként nagyon aktuális volt - ezt mindenki már régóta
szorgalmazta - amelynek a lényege azért az, hogy a területi elv
érvényesül: tehát Észak-és Dél-Korea nem tartozik egészen más
referatúrához és általában az egész minisztérium belső szervezete
egyszerűsödött. Ezt is végre kellett hajtani, ez is megtörtént már.
Az előbbi kérdés pedig, hogy csalódás történt-e? - én inkább azt
mondom, hogy kellemes csalódás. Tehát több jó munkatársat találtam,
mit ami várható volt. Csalódás legfeljebb egy van - és az nem
személy szerint annyira engem illet, nem annyira a
külügyminisztériumot - hanem amit most többet és joggal vetnek fel:
hogy a magyar sajtónak a hangja nagyon nehezíti a kormány működését.
Azt én külügyminiszterként is tapasztaltam, hogy mondvacsinált
ürügyekkel a külügyi politikát is támadták - még odáig is menve,
hogy túl sokat utazik a külügyminiszter. Hozzátehetem, hogy ez az
egyik fő feladata lehet a külügyminiszternek, de azt is mondhatom,
hogy ami utat lehetett - és nem volt létfontosságú -, vagy
elhagytam, vagy lerövidítettem - mert annyi belső feladat vár.
(folyt.)
1990. július 23., hétfő
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Jeszenszky Géza a magyar külpolitikáról - 4. folyt.
|
Azonkívül más lépéseim kapcsán tapasztaltam azt, hogy a sajtó
egyes képviselői feltétlenül nagyon erősen kormányellenesek - és ez
még az egyértelmű eredményeket felmutató külpolitikára is
vonatkozik.
- Nem kezdeti gyermekbetegségek ezek egy fiatal demokráciában?
- Én azt is el tudnám fogadni, hogy a közönség - beleértve akár
a kormányt is - nincs hozzászokva ahhoz, hogy egy demokráciában a
sajtó az mindig bírál. Teremészetesen a bírálat joga és kötelessége
is -, de itt meg kell mondanom, hogy sajnos ettől itt sokkal többről
van szó.
Itt olyan lehetetlen elvárásokat hoztak fel - akár a
parlamenttel, akár a kormánnyal, akár a külüggyel szemben - amelyet
akkor sem volna joguk elvárni, ha itt egy szokványos kormányváltozás
történt volna: hogy egy kormány, vagy párt megbukik - és jön egy
másik párt.
De egy teljesen újat teremtő, rendszerváltozást jelentő új
kormány esetében mi nem türelmet kérünk: itt arról van inkább szó,
hogy olyan türelmetlenséggel találkozunk, ami egyébként
tulajdonképpen csak a doktrinér bolsevikek részéről volt megszokott,
akik a maguk magabiztos igazának tudatában és az igazság egyedüli
letéteményesének gondolva magukat - sőt akik bármiben szembenállnak
velük, azokat minden eszközzel - beleértve a tudatos elferdítéseket
is - bírálják.
Én nem mondom azt, hogy ez a magyar sajtó egészében így van, de
mindenképpen ezek a tendenciák léteznek.
- Miniszter Úr, egy utolsó kérdés: ilyen körülmények között
megőrzi-e a kormány a türelmét?
- A kormány megőrzi a türelmét, mert én azt hiszem, hogy ez a
kormány ilyen szempontból is előnyös: hogy nem olyan politikusokból
áll, akik mondjuk egyszerűen a hatalmi vágytól, vagy bizonyos
ambícióktól vezérelve töltik be ezt a posztot. (folyt.)
1990. július 23., hétfő
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Jeszenszky Géza a magyar külpolitikáról - 5. folyt.
|
Ez a kormány kivétel nélkül olyan emberekből áll, akik
missziónak tekintik a munkát, úgy érzik, hogy a történelem egy
esélyt adott ennek az országnak, és meg kell próbálnunk megfelelni
ennek az esélynek. Éppen ezért talán a türőképességünk is nagyobb,
mint esetleg mások esetében lenne.
Így az igazunk - és nemcsak a jószándékunk, hanem tényleg a
meggyőződésünk, hogy a nehéz, de jó úton haladunk - és ez a tudat
feltétlenül megkönnyíti számunkra azt, hogy ha úgy érezzük, hogy
igazságtalansággal találkozunk - elviseljük.
Nem is arról van szó, hogy itt sértődést említhetnék, hanem
egyszerűen arról, hogy az ország sikeréhez elengedhetetlen a bizalom
és az önbizalom. Tulajdonképpen az nem zavar, hogy kormány iránti
bizalmat aláássa a sajtó -, hanem ezzel az emberek önbizalmát
vesszük el. És ez az, ami nagyon tragikus: mert ha nem bízik a
nemzet, az ország abban, hogy most cselekedetekkel, tettekkel
kikerülhet ebből a mélypontból, ebből a szakadékból, ahol van -,
akkor tényleg nem tudunk kimászni. A kormány garanciát nem tud
semmire nyújtani, a kormány a lehetőségeket teremti meg. És ez a
külpolitikára is vonatkozik. +++
1990. július 23., hétfő
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|