|
|
|
|
Jeszenszky Géza a magyar külpolitikáról 4.
|
---------------------------------------
Washington, 1990. július 23. (Amerika Hangja, Esti híradó) - A mikrofonnál Thassy Jenő, a vonal túlsó végén Budapest, a magyar külügyminisztérium új főnöke: dr. Jeszenszky Géza külügyminiszter.
- Két hónappal ezelőtt lépett életbe az Antall-kormány, és Miniszter Úr azóta irányítja a magyar külpolitikát. Visszatekintve erre a 60 napra, hogyan látja az eddigi helyzetet?
- Azt hiszem, hogy nem kell külön hangsúlyozni, hogy a kormány helyzete feltétlenül nehéz, mert az emberek sokat vártak a rendszerváltástól. Ugyan minden józanul gondolkodó, gazdasági helyzetünket, múltunkat ismerő ember előtt világos lehet, hogy nem két hónap, hanem két év is túl rövid idő ahhoz, hogy döntő, az emberek mindennapját hatásosan átformáló változás következzék be. Mégis: az emberekben van igény a csodavárásra - bizonyos fokig felfokozott remények.
Én azt hiszem, hogy ez az első dolog, amivel a kormány szembe találja magát. Ez nem újdonság, ez nem lep meg bennünket - mégis azt kell mondanom, hogy jó lenne, hogyha a magyar társadalom valahol szembenézne önmaga is azzal a ténnyel, hogy először is az életszínvonalban, a mindennapok életében anyagiakban nem várhatott változást rövid idő alatt -, de a szabadság, amit rendkívül hamar meg lehet szokni - ez létezik ma.
Az embereknek ebben az országban nem kell semmitől félni. És a lehetőségeiket nem korlátozza származás, politikai megbízhatóság és akár a főnököknek való személyi kiszolgáltatottság - ami a korábbi rendszerben mindenképpen jellemző volt.
Ez persze nem külpolitikai eredmény, de szeretném ezt leszögezni, hogy kormánnyal szembeni várakozások, vagy esetleg egyeseknél tapasztalható csalódásnak van-e alapja, vagy nincsen. (folyt.)
1990. július 23., hétfő
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Jeszenszky Géza a magyar külpolitikáról - 1. folyt.
|
Miközben a gazdasági helyzettől tényleg senki várhatott el áttörést, a külpolitikát, azt korábban is viszonylag sikeresnek tekintették. Én azt hiszem, hogy nemcsak arról van szó, hogy az új magyar kormány sokkal hitelesebben és még nyomatékosabban képviseli az új orientációt: Magyarországnak a hagyományos, kulturális, gazdasági és politikai partneréhez: Európa nyugati feléhez való visszacsatlakozás, visszatérés - ez feltétlenül egyik célja is volt a kormánynak, és én azt hiszem, hogy láthatóan és eredményesen képviseltük.
Emellett azonban az is világos kell hogy legyen - és előttem feltétlenül világos -, hogy mindezt nagyobb zökkenő, megrázkódtatás nélkül indítottuk el és folytatjuk. Tehát például anélkül, hogy lehetetlen helyzetbe hoznánk, vagy nagyon nehezítenénk a Szovjetunió helyzetét, ahol ugye a legutóbbi pártkongresszus feltétlenül megerősítette Gorbacsov helyzetét - akit egyébként a NATO és a nyugati országok szintén minden jel szerint támogattak és jelenleg erre a posztra a legalkalmasabbnak tekintenek -, de Magyarország nem is tehette volna meg - és a nemzetközi felelősségérzetünk is ellene szólt volna -, hogy valami olyan látványos lépéseket tegyünk, amik mondjuk nemzetközileg egyáltalán nem arattak volna sikert.
Tehát egy szervezett visszavonulás - anélkül, hogy hátat fordítanánk a meglévő gzadasági érdekeinknek - és azt hiszem, hogy ezt éppenhogy ez a kormány végezte, más kormány - más vezetésű kormány - nehezebben tudta volna ugyanezt a fokozatos orientációváltást végrehajtani.
- Ezzel kapcsolatban Miniszter Úr, lenne egy konkrét kérdésem: a miniszterelnök nemrégiben Brüsszelben járt és említette azt, hogy Magyarország szándékozna a NATO-hoz közeledni. Hogyan lehetséges ez? (folyt.)
1990. július 23., hétfő
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Jeszenszky Géza a magyar külpolitikáról - 3. folyt.
|
- Ezt így nem mondhatnám. Mondjuk a hivatalom eddigi mérlegéhez az is hozzátartozik, hogy az említett, a nagyjából látványosabb lépések mellett itt rengeteg aprómunka vár a minisztere: nemcsak a rengeteg kinevezés, vagy akár más okiratnak az aláírása, vagy nagykövetek részben rutinszerű, részben pedig nem rutinszerű váltása -, hanem itt össze kell kovácsolni egy olyan gárdát, amelynek a zöme azért itt volt a minisztériumban, kisebb része újonnan jött emberek.
Nyugdíjba megy körülbelül 100 ember, akik zöme betöltötte, vagy meghaladta a nyugdíjkorhatárt, néhány esetben pedig ez alatt van, annak a közelében. Ezeknek a pótlása, felvételi alkalmassági próbák alapján - ez is megindult. Tehát itt egy komoly személyi munkát kell folytatni. Amellett pedig megismerni a munkatársaimat. És a minisztériumban megtörtént már egy nagyarányú átszervezés is, ami egyébként nagyon aktuális volt - ezt mindenki már régóta szorgalmazta - amelynek a lényege azért az, hogy a területi elv érvényesül: tehát Észak-és Dél-Korea nem tartozik egészen más referatúrához és általában az egész minisztérium belső szervezete egyszerűsödött. Ezt is végre kellett hajtani, ez is megtörtént már.
Az előbbi kérdés pedig, hogy csalódás történt-e? - én inkább azt mondom, hogy kellemes csalódás. Tehát több jó munkatársat találtam, mit ami várható volt. Csalódás legfeljebb egy van - és az nem személy szerint annyira engem illet, nem annyira a külügyminisztériumot - hanem amit most többet és joggal vetnek fel: hogy a magyar sajtónak a hangja nagyon nehezíti a kormány működését.
Azt én külügyminiszterként is tapasztaltam, hogy mondvacsinált ürügyekkel a külügyi politikát is támadták - még odáig is menve, hogy túl sokat utazik a külügyminiszter. Hozzátehetem, hogy ez az egyik fő feladata lehet a külügyminiszternek, de azt is mondhatom, hogy ami utat lehetett - és nem volt létfontosságú -, vagy elhagytam, vagy lerövidítettem - mert annyi belső feladat vár. (folyt.)
1990. július 23., hétfő
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Jeszenszky Géza a magyar külpolitikáról - 4. folyt.
|
Azonkívül más lépéseim kapcsán tapasztaltam azt, hogy a sajtó egyes képviselői feltétlenül nagyon erősen kormányellenesek - és ez még az egyértelmű eredményeket felmutató külpolitikára is vonatkozik.
- Nem kezdeti gyermekbetegségek ezek egy fiatal demokráciában?
- Én azt is el tudnám fogadni, hogy a közönség - beleértve akár a kormányt is - nincs hozzászokva ahhoz, hogy egy demokráciában a sajtó az mindig bírál. Teremészetesen a bírálat joga és kötelessége is -, de itt meg kell mondanom, hogy sajnos ettől itt sokkal többről van szó.
Itt olyan lehetetlen elvárásokat hoztak fel - akár a parlamenttel, akár a kormánnyal, akár a külüggyel szemben - amelyet akkor sem volna joguk elvárni, ha itt egy szokványos kormányváltozás történt volna: hogy egy kormány, vagy párt megbukik - és jön egy másik párt.
De egy teljesen újat teremtő, rendszerváltozást jelentő új kormány esetében mi nem türelmet kérünk: itt arról van inkább szó, hogy olyan türelmetlenséggel találkozunk, ami egyébként tulajdonképpen csak a doktrinér bolsevikek részéről volt megszokott, akik a maguk magabiztos igazának tudatában és az igazság egyedüli letéteményesének gondolva magukat - sőt akik bármiben szembenállnak velük, azokat minden eszközzel - beleértve a tudatos elferdítéseket is - bírálják.
Én nem mondom azt, hogy ez a magyar sajtó egészében így van, de mindenképpen ezek a tendenciák léteznek.
- Miniszter Úr, egy utolsó kérdés: ilyen körülmények között megőrzi-e a kormány a türelmét?
- A kormány megőrzi a türelmét, mert én azt hiszem, hogy ez a kormány ilyen szempontból is előnyös: hogy nem olyan politikusokból áll, akik mondjuk egyszerűen a hatalmi vágytól, vagy bizonyos ambícióktól vezérelve töltik be ezt a posztot. (folyt.)
1990. július 23., hétfő
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Jeszenszky Géza a magyar külpolitikáról - 5. folyt.
|
Ez a kormány kivétel nélkül olyan emberekből áll, akik missziónak tekintik a munkát, úgy érzik, hogy a történelem egy esélyt adott ennek az országnak, és meg kell próbálnunk megfelelni ennek az esélynek. Éppen ezért talán a türőképességünk is nagyobb, mint esetleg mások esetében lenne.
Így az igazunk - és nemcsak a jószándékunk, hanem tényleg a meggyőződésünk, hogy a nehéz, de jó úton haladunk - és ez a tudat feltétlenül megkönnyíti számunkra azt, hogy ha úgy érezzük, hogy igazságtalansággal találkozunk - elviseljük.
Nem is arról van szó, hogy itt sértődést említhetnék, hanem egyszerűen arról, hogy az ország sikeréhez elengedhetetlen a bizalom és az önbizalom. Tulajdonképpen az nem zavar, hogy kormány iránti bizalmat aláássa a sajtó -, hanem ezzel az emberek önbizalmát vesszük el. És ez az, ami nagyon tragikus: mert ha nem bízik a nemzet, az ország abban, hogy most cselekedetekkel, tettekkel kikerülhet ebből a mélypontból, ebből a szakadékból, ahol van -, akkor tényleg nem tudunk kimászni. A kormány garanciát nem tud semmire nyújtani, a kormány a lehetőségeket teremti meg. És ez a külpolitikára is vonatkozik. +++
1990. július 23., hétfő
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|