|
 |
 |
 |

Dr. Boross Péter tárca nélküli miniszter életrajza
|

1990. július 23., hétfő - 1928-ban született a Somogy megyei
Nagybajomban. A kaposvári Állami Gimnáziumban érettségizett
1947-ben. A budapesti egyetem Jogtudományi Karát 1951-ben végezte
el, majd 1957-ig a Fővárosi Tanácsnál tisztviselőként dolgozott. Az
1956-os forradalom idején forradalmi bizottsági taggá választották,
és tagja lett az értelmiség forradalmi tanácsának is. Ezért 1957
januárjában elbocsátották, majd letartóztatták, internálták, és 1959
végéig rendőri felügyelet alatt tartották. Dolgozott mint
segédmunkás, képügynök, csapos, majd vendéglátóipari üzletvezető.
Részt vett a vendéglátóipar és idegenforgalom felsőfokú oktatásának
megszervezésében. Jórészt ennek köszönhetően 1965-ben a Délpesti
Vendéglátó Vállalat igazgató-helyettesévé, majd 1971-ben
igazgatójává nevezték ki. Innen ment nyugdíjba 1989 februárjában.
Jelenleg is tagja a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola Tanácsának, az Emberi Jogok Magyar Ligája Elnökségének és tagozati alelnöki minőségben a Magyar Gazdasági Kamarának. 1988-ban létrehozta az ,,Országépítő Alapítvány,,-t, amely a nemzeti szellem erősítésének és a hagyományok ápolásának szolgálatában áll.
Két gyermeke és egy unokája van. Felesége nyugdíjas bíróként a Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiumában dolgozik. Párton kívüli volt és jelenleg is az. 1990. július 23-tól miniszteri rangban áll a Magyar Köztársaság Információs Hivatalának, valamint Nemzetbiztonsági Hivatalának élén. (MTI)
1990. július 23., hétfő 15:48
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|