|
 |
 |
 |

Újabb szakadás az ASZO-ban, BSZP-ben
|

Szófia, 1990. július 23. hétfő (MTI-tud.) - A Bolgár
Szocialista Párt legradikálisabb frakciója, az Alternatív Szocialista
Egyesülés (ASZO) a pártban zajló megújulási folyamat lassúsága miatt
most kettészakadt. A frakció lapja, a Den köré tömörült rész a hét
végén tartott tanácskozáson kiszakadt a frakcióból, és így
természetesen a szocialista pártból is.
Hogy ez a szakadás mennyire komoly - egyáltalán ,,szakadás,,-e? -, az még egyelőre nem világos.
Az említett konferencián az országban működő hetvenhat ASZO-klub képviseletében 287 küldött vett részt, közülük a frakciót most harmincöten hagyták ott tizenhat klub képviseletében.
A Duma, a szocialista pártlap értékelése szerint a frakció továbbra is a párt része, a kiváltak csupán töredéket képviselnek. Az ellenzéki Demokracija ezzel szemben azt írta hétfőn, hogy ,,az igazi ASZO szakadt ki,,. (Ez az álláspont némileg érthető, hiszen a Den című lapot az utóbbi időben sokan már a ,,Demokracija mellékletének,, minősítették.)
Mindenesetre ez már a második ,,szakadás,, az Alternatív Szocialista Egyesülés frakcióban. Az első még februárban történt, közvetlenül az akkor még BKP-nak nevezett párt XIV. rendkívüli kongresszusa után. A tanácskozással elégedetlen ASZO-sok - Nikolaj Vaszilev vezetésével - Alternatív Szocialista Párt elnevezéssel külön pártot alakítottak. Számításuk azonban nem vált be, a BKP tömegei nem áramlottak át hozzájuk, taglétszámuk ma sem több 3-4 ezernél. A választásokon csak alig valamivel több, mint 22 000 szavazatot kaptak.
A parlamenti választáson egyébként az ASZO is külön indult, de csupán 16 000 szavazatot kapott. +++
1990. július 23., hétfő 08:36
|

Vissza »
|
|
|
 |
|
|