|
|
 |
|
 |
Elhúzódik a kulturdiktátorok alkonya
|
------------------------------------
München, 1990. július 22. (SZER, Világhíradó) - A Hungaroton és
a Filharmonia igazgatóinak leváltása az indokoltnál jóval nagyobb
feltünést keltett. Ám - mint Hajnal László Gábor most következő
jegyzetében megállapítja - még sok a tennivaló, elhúzódik a
kulturdiktátorok alkonya.
- Amikor meghalt Kardos György, Magvető Könyvkiadó tejhatalmú
igazgatója, szabályos pánik tört ki támogatottjai körében, hiszen a
középszerűek jól tudták: vége a bőséges esztendőknek. A 20-30 éve
porondon lévő popsztárok némelyike pedig Erdős Pétert gyászolta
nagyon, mert a rockzenészek diktátora - egyik kezében korbácsot, a
másikban kenyeret tartva - döntött sikerről, kudarcról, lemezekről,
koncertekről és tiltásokról.
Sorolhatnánk vég nélkül a magyar kulturális élet
hitbizományosainak cselekedeteit, neveit, részletezhetnénk a
tényeket: hogyan sajátították ki, működtették, ellenőrizték a hazai
művelődés valamennyi területét. De most inkább azon morfondírozunk,
vajon a paternalista állampárt megszűnte után kik - és főleg miért -
érzik sértve, háttérbe szorítva magukat.
A három TTT: támogat, tűr, tilt kézivezérlésű módszerével
ragyogóan lehetett fegyelemzni és a lázadókat konformistává
zabolázni, lettek légyen azok művészek vagy előmenetelüket fontosnak
tartó értelmiségiek. Különösen érvényesült ez a tehetségesek ám nem
zsenik nagy csapatában, akik a felülről várt, érkezett segítség
nélkül hiába áhítoztak az erkölcsi és anyagi sikerekre. A gyorsuló
idő azonban felborította a megszokottság kosarát, gáncsot vetett a
lihegve törtetőknek - és a tegnap még dicsfénytől övezettek hirtelen
olyan terepre kerültek, ahol a vazallus-szokásokkal, korrupcióval,
politikai döntésekkel, már nem előnyökhöz jutni.
A játékszabályok változása az élet valamennyi területén érezteti
előnyeit-hátrányait, de leghangosabban az alkotók közül keseregnek
számosan azon, hogy leváltják a könyvkiadók, színházak, filmstúdiók,
szövetségek éléről a kommunisták által kinevezett vezetőket, és
rombolódnak Zsdánov végvárai a folyóiratoknál, múzeumokban,
szerkesztőségekben, a rádiónál, televíziónál - egyszóval mindenütt,
ahol monopolhelyzet jellemezte az irányítást. (folyt.)
1990. július 22., vasárnap
|
Vissza »
|
|
- Kulturdiktátorok alkonya - 1. folyt.
|
És hol nem volt ez így? Hogy a demokrratizálódás és az annyit
emlegetett pluralizmus térhórdítása főleg az idáig bólogatóknak,
hunyászkodóknak és kapcsolataik révén felfelé jutóknak kellemetlen,
mert az őket védő ernyőn nincsen kas, az eltartásukkal eddig törődök
nem birtokosai többé a hatalomnak. Persze most is érvényesül Lenin
tanítványainak magyarázkodása: miszerint ahol fát vágnak, ott
röpködnek a forgácsok.
De napjainkban a diktatúra keménnyé csontosodott szokásait
szabdalják -, remélvén, hogy sikerül az egyetlen központot
sokrétűbbé faragni. Ez viszont nem tetszik némelyeknek és
panaszolják, hogy a szövetségek közgyülésein titkos szavazással
bárkit föléjük ültethetnek: elfogultsággal, bosszúra hajlamossággal
vádolják a szerintük ellenük voksoló tagokat.
Hazám, hazám
- sóhajtotta a költő, és ezt állásfoglalásnak is
tekinthetjük, örökérvényűségét nem vitatva - mert a korábbi rendszer
gazdasági-politikai haszonélvezőinek érdekeit immáron nem
megfellebbezhetetlen parancsolatokkal védelmezik. A mellény
gombolgatáshoz nem szokottak: az olvasók, film nézők, színház-
látogatók, zeneszeretők igényeivel jottányit sem törődök rettegnek a
nyilvánosság előtti küzdelmektől, a megmérettetéstől - hiszen
kiderülhet, hogy az idáig futtatottak valójában fakócska emberek, és
nem prominens képviselői a magyar művelődésnek-tudománynak.
Sőt: ha komolyabban megkaparnák múltjukat, az erkölcstelenség
példátlan halmaza kekrülne felszínre. A személyi összefonódások
rejtett, vagy nem is titkolt összefüggései: csalások, gazdasági
visszaélések - miként a napvilágra került az ORI illetve az IRI
ügyeivel kapcsolatban is huzogatják másutt is a kulisszákat.
A művelődési tárcának 800 millió forint hiánya van, de ez a
nagyfokú elszegényedés nem a mostani kormány vétke. Hangsúlyozzuk
ezt azért, mert a korábbi hatalmukat féltők efféle szemforgató
aggódása félrevezető. A kaotikus állapotokért az "utánunk az
özönvíz" -magatartásért pont az irhájukat mentők és sopánkodók a
felelősek. (folyt.)
1990. július 22., vasárnap
|
Vissza »
|
|
- Kulturdiktátorok alkonya - 2. folyt.
|
Tegyük hozzá: nem lehet mindenkit egy kalap alá véve kritizálni.
De a pozicióharcokban edződött ejtőernyősök helyezkedései
elgondolkodtatóak, mert a demokrációból is ők akarnak hasznot húzni
- tudván, hogy nem lesz sztálinista módszerű söprögetés,
felelősségre vonás.
A kádárista "felső középosztályhoz" tartozó alkotói elit
javarészének nem lehet bűnéül mondani a kompromisszumokat. Ez -
Csurka István fogalmazásában - hozzátartozott a létezéstechnikához.
A magyarság túléléséhez - de a közmegegyezésnek nevezett
némaságban önmaguknak szemérmetlenül parcellázgatók ne tekintsék
örökös jussuknak az áprilisi hatalomváltásig kisajátított
tisztségeiket. Az már biztos, hogy a politikai fordulat sok új
lehetőségeet kínál a tehetséges művészeknek, alkotni, teremteni
vágyóknak, a társadalmi és többségi akarat megnyilvánulásának.
A sikerhez sem kell valamiféle illetékes főhatóság engedélye:
főleg a népi bölcsesség elve-gyakorlata érvényesülhet megint. "Ki
mint vet, úgy arat" - és ezt csak az átszíneződni vágyóknak, az
idáig fizetett kulturcároknak nehéz megérteniük. +++
1990. július 22., vasárnap
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|