|
|
|
|
Gazdasági értékmérés-értékőrzés - Országos szeminárium Miskolcon
|
1990. május 28., hétfő - Fontos, hogy az állami ellenőrzés a
jövőben korrekt módon tisztelje a gazdálkodási autonómiát - mondotta
Albert Pál, a ,,Borsodi Iskola,, igazgatója annak a kétnapos
szemináriumnak a megnyitóján, amely a gazdasági értékmérés és
értékőrzés témakörével foglalkozik. A Borsodi Iskola az elmúlt
másfél év során országos konferenciákon, szemináriumokon igyekezett
megvilágítani a magyar gazdaság átalakításához szükséges igen fontos
feladatokat a hazai gazdasági vezetők számára.
Miskolcon a Tudomány és Technika Házában hétfőn kezdődött összejövetelen 117 vállalat és intézmény vezetői kerülhetnek közelebb a piacgazdaság támasztotta tennivalók megértéséhez, a helyi feladatok megfogalmazásához, végrehajtásához. Ehhez olyan neves magyar és külföldi szakemberek nyújtanak a két nap során segítséget, mint Nyikos László kandidátus, az Állami Számvevőszék elnökhelyettese, Szabó Károly, az Állami Vagyonügynökség ügyvezető igazgatóhelyettese, Kopácsy Sándor professzor, valamint az amerikai értékmérési rendszert, az ottani piaci-menedzseri-tulajdonosi kritériumokat ismertető Robert J. Toltzman, a Nemzetközi Vagyonértékelő Űgynökség ügyvezető igazgatója. A szeminárium résztvevői a plenáris üléseken kívül három szekcióban vitatják meg a részkérdéseket. (MTI)
1990. május 28., hétfő 15:00
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|