|
|
|
|
- Választási híradó - 6. folyt.
|
Többen aggódnak, hogy az ünnep ürügyén sokan pártpropagandára fogják kihasználni az alkalmat, és ez az aggodalom máris megszülte az első tiltakozó nyilatkozatot. Hogy a tiltakozásnak mi a tárgya, az kiderül a következő közleményből:
- 1990. február 26-ikán a különböző pártok és szervezetek képviselői megbeszélést folytattak a március 15-ikei megemlékezésekről, az ünnepről történő televíziós közvetítésekről. Megegyezés született abban, hogy képviselő-jelöltek - legyenek azok bármelyik párt tagjai is - tekintettel a közelgő választásokra, ne tartsanak beszédeket a fővárosban, s a Magyar Televízió ne közvetítse vidéki beszédeiket sem.
Tudomásunkra jutott, hogy a miniszterelnök, Németh Miklós beszédét a Magyar Televízió elnökségének elnöke utasítására a televízió közvetíteni köteles. A jelenlévők ezt a kampánycsend megsértésének tartják és ezért tiltakoznak a beszéd közvetítése ellen. Alóírók: dr. Zétényi Zsolt, Bajcsy-Zsilinszky Társaság. Somorai László, DEMISZ. Deutsch Tamás, Fidesz. Dragon Pál, Független Kisgazdapárt. Lóránt Károly, Független Szociáldemokrata Párt. Pősze Lajos, MDF. Szeredi Pál, Magyar Néppárt.
- Olvassunk fel még egy tiltakozó közleményt, amely a Kereszténydemokrata Néppárttól származik:
"Tudomásunkra jutott, hogy az egész országot elárasztották a Keresztény Nemzeti Unió propaganda anyagával. Az Unió tagjaként a többi között felsorolják a Kereszténydemokrata Néppártot is. Ezennel értesítjük a Tisztelt Választópolgárokat, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt nem volt, és jelenleg sem tagja semmiféle keresztény uniónak.
Nevünk szerepeltetése a röplapokon tudtunk nélkül történt. Nemcsak elhatároljuk magunkat, de tiltakozunk is az ellen, hogy nevünket ílymódon propaganda célokra felhasználják. (folyt.)
1990. február 27., kedd
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|