|
|
 |
|
 |
Inflációs kilátások
|
A januári drasztikus ár - és díjemelések következtében
jelentősen megnőtt a súlyos megélhetési gondokkal küzdő családok
száma, de azoké is, amelyek csupán fogyasztásuk még elviselhető
mértékű csökkentésére kényszerülnek. Meglehetősen vékony a
társadalomnak az a rétege, amely zavartalanul folytathatja korábbi
életmódját. Olyan háztartás már csak nagyon kevés lehet, amelyik ne
érezné a fenyegetettséget: a gazdasági válság terheinek áthárítása
előbb-utóbb őt is utólérheti.
alc. Az infláció nem önmagától van
Nyilvánvaló ugyanis, hogy erről van szó, nem pedig spontán
inflációról: a katasztrófálisan eladósodott költségvetés törekszik
kiadásainak mérséklésére, bevételeinek növelésére. Csupaszon
mutatkozik meg ez a szándék akkor, amikor olyan fogyasztási cikkek
árát emeli, mint a benzin, a cigaretta, az égetett szeszesital vagy
a személygépkocsi. Ezek jellegzetesen olyan áruk, amelyek árában
hatalmas a költségvetési lefölözés aránya, és drágításuk révén ez az
arány tovább nő. Csupán az említett termékcsoportok árának
emelésével évi több tízmilliárdos bevételhez jut a kincstár.
Nem ilyen egyértelmű az indítéka a lakbérek emelésének. Egyfelől
azért nem, mert az így képződő többletbevétel egyharmadát az állam
támogatás címén visszajuttatja a lakosság legszegényebb rétegeinek:
a komfort nélküli lakásokban lakóknak, az öregeknek, a rokkantaknak
és a nagycsaládosoknak. A megmaradó kétharmadból pedig tekintélyes -
pontosan nem ismerhető - összeget kénytelen az új lakbérrendszer
bevezetésére fordítani. Bár ezt a lépést a kormány úgy hirdette meg,
mint egy igazságosabb lakásgazdálkodási rendszer kialakításának
kezdetét, a gyanakvásra szoktatott állampolgárok nem lehetnek igazán
biztosak a hangoztatott és megvalósuló cél azonosságában.
Még homályosabbak az indítékai az élelmiszerek áremelésének. A
hivatalos indoklás szerint erre azért volt szükség, hogy
mérsékelhessék a költségvetés kiadásait: a mezőgazdasági termelés
támogatását és a fogyasztói ártámogatást. Ezt, mint törekvést az
értékarányos árak kialakítására, akár reformlépésként is
felfoghatnánk, ha nem állna fenn számos zavaró körülmény. (folyt.)
1990. január 30., kedd 13:21
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Inflációs kilátások 2.
|
alc. Mi zavarta az Árhivatal elnökét?
A közvéleményt mindenekelőtt az zavarja, hogy tudomása szerint a
színtiszta piacgazdaságokban is élvez több-kevesebb állami
támogatást a mezőgazdaság. De vajon mi zavarta az Országos Anyag -és
Árhivatal elnökét, aki kereken meegtagadta az engedelmességet, és
nem vállalta az élelmiszerek árának felszabadítását? Találgatásokra
kényszerülünk, mert az elnök erről nem, vagy csak igen szűkszavúan
nyilatkozik.
Ami szavaiból kivehető, és ami sejthető: meglehetősen
ellentmondásos következményekkel jár az árak felszabadítása ott,
ahol nincsenek piaci viszonyok, ahol a termelésben monopóliumok
vannak. Meglehet, az érintettek tagadják a monopóliumok létét, ám
arról bárki meggyőződhetett éppen az új árak kihirdetésekor. Az új,
"ajánlott" fogyasztói árakat ugyanis az élelmiszeripar több ágában -
például a sütőiparban, a húsiparban - nem az egyes termelők, hanem
azok különféle egyesületei hirdették meg. Magyarán: az iparágak
egységes árakat alakítottak ki, amit a piacgazdaságokban
árkartellnek neveznek és törvényben tiltanak.
Az árkartell általában teljességgel kizárja a versenynek még a
lehetőségét is - éppen ez a célja. Azt jelenti, hogy a különféle
költségekkel termelő cégek szövetkeznek, és szövetségük lényege,
hogy azonos árakat alkalmaznak. A piacgazdaságok története számos
példával tanusítja, milyen kíméletlenül tud a kartell eljárni a
játékszabályokat megsértő cégek ellen; gyakran képes azokat csődbe
juttatni. Mármint azokat, amelyek megpróbálnak a megállapodott
áraknál olcsóbban eladni.
Magyarországon valószínűleg még messze nem ilyen éles a helyzet,
de kiéleződésének veszélye annál nagyobb, mivel a kormány az
engedetlen Árhivatal helyett a MÉM-et - az elfogulatlannak nem
minősíthető főhatóságot - bízta meg az árhatósági teendők
ellátásával. A kecskére bízta a káposztát.
alc. A mezőgazdasági lobby győzelme
Ha mindezt a körülményt számításba vesszük, akkor talán nem
túlzás az állítás: a kormány úgy tett messzemenő engedményeket az
erejéről mindíg híres volt mezőgazdasági lobbynak, hogy abból kevés
haszna származott. Hiszen a költségvetési támogatást szerényebb
engedményekkel is megvonhatta volna a mezőgazdaságtól, akár
hasonlóan diktatórikus eszközökkel is, amint megvonta a lakosságtól
a fogyasztói ártámogatásokat. (folyt. )
1990. január 30., kedd 13:22
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Inflációs kilátások 3.
|
Úgy látszik, az ezer sebből vérző államnak nem volt persze
szembeszállni az agrárlobbyval, s kiadásainak csökkentése érdekében
még arra sem volt tekintettel, hogy a szabad árakhoz hiányzik a
szabad verseny. Az áremelés valamelyes ellensúlyozását ismét csak a
legszegényebb rétegeknél vállalta magára.
Tanúsítson bár az állampolgár a lehető legmegértőbb magatartást
az ereje fogytán lévő kormány, és a végzetesen eladósodott
államháztartás iránt, viselje bár zokszó nélkül a válság terheit, e
lépések következményei miatti aggodalma súlyos és alapos. Ha az
alapvető élelmiszerek és a benzin árát drasztikusan emelik, -
márpedig emelték -, akkor csupán e két árucsoport drágulása is úgy
hullámzik végig gazdaság minden szféráján, hogy újabb és újabb
áremeléseket indukál. Aligha van olyan termék vagy szolgáltatás,
amely ne drágulna törvényszerűen a szállítási és a megélhetési
költségek jelentős emelkedése következtében. S még nem is szóltunk a
nem lakás célú helyiségek bérleti díjának 100 százalékos emeléséről,
ami szintén benne van ebben a csomagban, s aminek terhét a
gazdálkodók nyilván szintén továbbhárítják a végső láncszemre, a
fogyasztóra.
Mindebből pedig következik, hogy az infláció most vágtatásba
kezdhet, és teljességgel irányíthatatlanná, ellenőrizhetetlenné
válhat. A kiszolgáltatott fogyasztónak - ha egyáltalán a keresők
kategóriájába tartozik - egyetlen önvédelemi eszköze marad: a
bérkövetelés, a sztrájk. Ha a munkáltatók engednek a
bérkövetelésnek, akkor az infláció méginkább gerjed, hiszen annak
egyedüli fékje ma a fizetőképes kereslet korlátozott volta. Ha a
sztrájkok elharapóznak, akkor annyit sem képes a gazdaság
megtermelni, amennyit ma. Egy sztrájkoló társadalom önmagát éhezteti
ki.
A katasztrófát csak egy rendkívül felkészült törvényhozó
testület, egy rendkívül erős, külföldön és belföldön egyaránt
tekintélyt élvező kormány előzheti meg. Vajon sikerül-e,
sikerülhet-e márciusban ilyet választani? (MTI-Press)
1990. január 30., kedd 13:23
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|