|
|
|
|
Az SZDP zalaegerszegi szervezetének közleménye (1.rész)
(OS)
|
1990. január 12., péntek - Az SZDP zalaegerszegi szervezete rendkívüli ülésen a következő határozatot hozta:
1. Az SZDP tiltakozik a drasztikus áremelések, az egyoldalú OTP-szerződésbontás ellen, s követeli, hogy az Állami Számvevőszék mielőbb kezdje meg működését a nemzet vagyonának kezeléséért felelős vezetők elszámoltatása, felelősségük megállapítása céljából, hogy végre számoljanak el, mire fordították a 20 milliárd (?) dollárt kitevő államadósságot, ne állandóan a lakosság viselje a terheket. Szükséges az 1956-ot követő időszakban történelmileg, politikailag és gazdaságilag országrontó tevékenységet folytató vezetők személyi elszámoltatása, az általuk a nép terhére szerzett mindennemű előnyök, kiváltságok és erkölcsi alap nélküli anyagi juttatások azonnali megvonása, beleértve az alaptalanul magas nyugdíjak megszüntetését.
2. A számvevőszék vizsgálja felül az államadósság és a 49 milliárd forint (?) deficit létrejöttének körülményeit, valamint azt az általános becslés szerint felhasznált 500 milliárd forintot, melyet 1947-től 1989-ig az úgynevezett MKP - MDP - MSZMP az állam közpénzéből különböző címeken saját fenntartására felvett, és tárják a vizsgálat eredményét az ország nyilvánossága elé.
3. A fontos kérdés a magyar állam által 1948. óta felvett hitelek jegyzékének összeállítása, és ezen hitelek felhasználásának vizsgálata, különös tekintettel azok akár egészbeni, akár részbeni külföldi továbbíttatására.
4. Pártszervezetünk követeli a teljes körű vagyonfelmérést (ingókra és ingatlanokra, kitüntetésekre és járandóságokra kiterjedően) az ország jelenlegi sorsáért, a lezüllesztett és tönkretett gazdaságért felelős állami és társadalmi pozícióban működött megyei vezető személyiségekre vonatkozóan is.
5. Szervezetünk ismételten felhívja az illetékesek figyelmét, hogy az ellenzéki pártok végre kapják meg és hozzák nyilvánosságra az MSZMP-KISZ-Munkásőrség vagyonát képező több mint 200 objektum, gépkocsik, ingóság tételes vagyonleltárát érték szerint a szerzés idejének és jogcímének megállapíthatóságával.
6. Feltétlen fontos a szabad választás előtt a nem fegyveres testületeknél szolgáló egyéneknél kintlévő fegyverek azonnali bevonása a vadászfegyverek kivételével. (folyt.köv.)
1990. január 12., péntek 16:24
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Az SZDP zalaegerszegi szervezetének közleménye (2. rész)
(OS)
|
Tiltakozunk a pártok életébe való mindennemű beavatkozás, megfigyeltetés ellen, mely csak a lakosság félelmét növelné és bizalmatlanságot szül, mivel hiányzik még a megfelelő politikai kultúra, nem is szólva a deklarált, de írott malaszt esélyegyenlőségről. Szűnjön meg a belbiztonsági szervek törvénytelen, alkotmányellenes tevékenysége, s mindenütt indokolt a felelősök leváltása. Meg kell szűnnie a késedelmes, hiányos postai kézbesítésnek.
8. Ne engedjék meg a hazai piacokon egyes monopolhelyzetet élvező vállalat szabad árgarázdálkodását, amikor durva áremeléseket hajtanak végre, s az ár- és tervhivatal vezetői ezt tétlenül szemlélik, elfeledve, hogy a piacgazdaság és a piacdiktatúra két különböző fogalom. Ismételten rögzítjük: a bérből és fizetésből élők érdekében síkraszállunk a megfelelő bérreform bevezetéséért.
9. A vonatkozó MT rendelet értelmében távolítsák el a középületekről, mozdonyokról stb. a sztálinista-rákosista szimbólumokat. (Például: ruhagyár, Zalaszentgróton este is világító vörös csillag). Ezt a külföldiek is groteszknek tartják a Magyar Köztársaságban. (OS)
1990. január 12., péntek 16:25
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|