|
|
 |
|
 |
Nagy Sándor nyílt levele Németh Miklóshoz (1. rész)
(OS)
|
1990. január 5., péntek - Tisztelt Miniszterelnök Úr
Ön előtt is ismert; a szakszervezetek határozottan felemelték
szavukat az elmúlt év őszén, amikor napvilágot látott az alapvető
élelmiszerek szabad-ár kategóriába sorolásával kapcsolatos
,,koncepció,,. Ez nem sokkal azután történt, hogy egy teljességgel
értelmetlen és szükségtelen áremelés miatt 1,5 millió ember félórás
figyelmeztető sztrájkkal tiltakozott, amit a kormány nemcsak
figyelmen kívül hagyott, de súlyos, sértő szavakkal el is
marasztalt.
Akkor az Ön közvetlen munkatársai, a kormány egyes tagjai
egymással versenyeztek a szakszervezet elítélésében,
megbélyegzésében, amely szerintük ,,sztálinista,, szervezetként, nem
értvén és nem ismervén a ,,piac,, törvényeit, csak a saját
érdekeivel törődve és saját pozícióit mentve (?) lépett fel egy
,,jelentéktelen,, áremeléssel szemben. Holott már akkor is
nyilvánvaló volt, hogy az élelmiszergazdaság problémái átfogó
megoldást igényelnek. Ellenkező esetben néhány hónap múlva újabb
jelentős áremelésekkel kell számolni. Látható volt: a kormány ismét
a kisebb ellenállást, a fogyasztái áremelést választja.
Kisebb kötetet lehetne összeállítani az akkor megjelent
magyarázatokból, a szakszervezeteket elmarasztaló, kioktató
eszmefuttatásokból. Lelkes szószólónak bizonyult a tömegtájékoztatás
néhány nagy befolyású szerkesztősége is, mindenekelőtt a
televízióban. A fő kommentátorok - olykor a tárgyi ismeretek és a
hozzáértés minimumát is nélkülözve - siettek a kormány segítségére:
súlykolták a közvéleménybe, hogy a reformok fő ellenségei azok a
szakszervezetek, amelyek az elszabaduló infláció veszélyére
munkabeszüntetéssel figyelmeztettek.
Csodák csodája, az akkor hangoskodók most sokkal csendesebbek.
Hallgatnak a hétfőtől esedékes, egészen elképesztő áremelések
hátteréről. Ellenkező esetben végre el kellene magyarázniuk, hogy
miért árusítják az 5 forintért megtermelt búzából készült kenyeret
18 forintért a boltokban. Miért kell valamennyiünknek megfizetnünk,
hogy az ország egyik végén létrehozott ésszerütlenül nagy vágóhídhoz
az ország másik végéből szállítják az élőállatot. El kellene
magyarázniuk, hogy miféle kormányzati irányítás az, amely lehetővé
teszi, hogy az olcsón felvásárolt húst exportáló külkereskedelmi
vállalatok csaknem dupla áron értékesítenek, sőt ehhez az adófizetők
pénzén még több milliárdos támogatást is kapnak. Mint ahogy azt is
meg kellene magyarázniuk, hogy miért a fogyasztónak kell az
eredendően is az ő zsebére gazdaságossá tett export következtében
kialakuló belföldi áruhiány árát is ismételten megfizetnie.
(folyt.köv.)
1990. január 5., péntek 19:33
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Nagy Sándor nyílt levele Németh Miklóshoz (2. rész)
(OS)
|
Ha mindezeket a kérdéseket megválaszolnák, talán újra végig kellene
gondolniuk, hogy okkal bélyegezték-e meg a szakszervezeteket az
elmúlt év augusztusában.
Bizony mindezt és még sok egyebet kellene elmondaniuk a sajtó,
de mindenekelőtt természetesen a kormány illetékeseinek. Meglehet az
előbbiek nem tudnak, vagy legalábbis nem igazán akarnak tudni a
valós okokról. Az utóbbiakról ez nehezen feltételezhető - legfeljebb
az, hogy nem érdekük számot adni a tényleges helyzetről.
A közelmúltat elsősorban nem azért hozom szóba, mert újra
bizonyítani kívánom, hogy a szakszervezetek tavalyi, a veszélyekre,
a készülő döntések következményeire figyelmeztető fellépése
előrelátó volt, hiszen a mostani árhullám ezt sajnálatos módon
utólag igazolja. Sokkal inkább azért teszem, mert minden korábbinál
nagyobb és fenyegetőbb az a veszély, hogy az országot egy szűk
hatalmi, gazdasági elit próbálja eluralni. Egy olyan elit, amelynek
valóban érdeke, hogy a sokmillió, gazdasági kérdésekben járatlan és
informálatlan ember érdekében szót emelő szervezeteket lejárassa,
nem számolva, vagy ellenkezőleg, nagyon is tudatosan számolva
midennek a következményével.
Tisztelt Miniszterelnök Úr
Szeretném, ha tudná, hogy sokan vannak és egyre többen lesznek,
akik kezdik felismerni - túl a gazdaság objektív kényszerein - mi is
történik az országban: kevesek a maguk hasznára és a többség
rovására kívánják megoldani az összes mára felgyülemlett konfliktust
és csődhelyzetet. Látják, hogy sokakból, akik ma az ország sorsát
befolyásolják hiányzik a súlyos helyzet megkívánta alázat, a
személyes, hivatali, pártpolitikai érdekek háttérbe szorítása, a
nemzeti katasztrófa-helyzet elkerülése érdekében tett erőfeszítés, a
belső meggyőződésből vezérelt, humánus cselekedet. Helyette van
bőséggel taktika, látványos álmegoldás, szitok-átok hadjárat és
minden más egyéb.
Jó volna észrevenni végre: az emberek, a napi megélhetési
gondokkal küzdő százezrek egyre türelmetlenebbül fogalmazzák meg
kérdéseiket.
Hogyan lehetséges az, hogy az össznemzeti érdek képviseletét
felvállaló kormány még csak érdemi véleményt sem nyilvánított akkor,
amikor egyes pártok játszi könnyedséggel sodorták bele az országot
félmilliárd forintnál is nagyobb kiadásba egy értelmetlen
népszavazás kierőszakolásával? Miért válik hirtelen igen határozottá
ugyanez a kormány akkor, amikor a szociális feszültségek enyhítését
szolgáló javaslatok visszautasításáról van szó? (folyt.köv.)
1990. január 5., péntek 19:36
|
Vissza »
|
|
Nagy Sándor nyílt levele Németh Miklóshoz (3. rész)
(OS)
|
Miért csak akkor eltökélt a kormány, ha a létminimum alatti
nyugdíjak, a családi pátlék, a megélhetést sem biztosító minimális
bérek felemelését, vagy a tisztességes, szolidáris bérpolitikát
lehetővé tevő bérmegállapodásos rendszer kialakítását kell
elutasítania? Miért nem beszél még mindig őszintén és világosan
arról a kormány és a sajtó, hogy a hibás és megengedhetetlenül későn
korrigált devizapolitika következtében éleződtek ki a Nemzetközi
Valutaalappal folytatott tárgyalások? Azért talán, mert meg kellene
mondania, hogy saját gazdaságpolitikai hibái is szerepet játszottak
abban, hogy rá kellett bírnia az Országgyűlést arra: vállaljon el
egy több mint 600 milliárdos költségvetés esetén és a mai gazdasági
helyzetben teljesen ésszerűtlen 10 milliórd alatti költségvetési
hiányt?
Vajon mi lehet annak az oka, hogy sorozatban születnek olyan
intézkedések, amelyeken egy szűk réteg meggazdagszik, majd utána e
rendelkezések megváltoztatásával a nagy többség fizeti ki a számlát?
Miért a tuzséri fatelepi munkásnak, a létavértesi parasztembernek, a
pápai tanítónak vagy a budapesti esztergályosnak kell megfizetnie,
hogy a vámrendeleteken, a nyilvánvaló visszaélésekre lehetőséget adó
devizaszabályokon, az átalakulási törvény joghézagain - hogy csak
néhány példát említsek - kevesek meggazdagodjanak? Vajon miért nincs
energiája a koránynak arra, hogy a százmilliárdos nagyságrendű
láthatatlan jövedelmeket legalább részben megadóztassa? Miért nem
foglalkozott a kormány azzal a javaslattal, hogy a bérlakások
lakbéreinek rendezésénél figyelembe vegyék a bentlakók vagyoni
helyzetét is? Ki tudja miért nem hajlandó a kormány valamennyi
partner egyenlőségét tiszteletben tartó, az árak és a bérek
összehangolt alakítását szolgáló valóságos érdekegyeztetésre?
Tisztelt Miniszterelnök Úr
A legfontosabb kérdést - melyben az összes előző is fellelhető -
az emberek így teszik fel: miből és hogyan fogunk ebben az évben
megélni. A válasz érdekében kénytelen vagyok e - tudom hosszúra
nyúlt - levelet néhány számadattal is megterhelni.
1990. január elsejétől 4190 forint a saját jogú nyugdíjminimum.
1990-ben várhatóan félmillió nyugdíjas nyugdíjának összege nem fogja
elérni a 4500 forintot, ami ,,gyulai kolbászban,, kifejezve
hozzávetőleg 11-14 kilogramnak felel meg. Persze az alacsony
nyugdíjjal rendelkezeők rég nem gyulai kolbászt esznek. (folyt.köv.)
1990. január 5., péntek 19:40
|
Vissza »
|
|
Nagy Sándor nyílt levele Németh Miklóshoz (4. rész)
(OS)
|
De ha abból indulunk ki, hogy jelentős hányaduknak a lakás
fenntartása, rezsije és egyéb minimálisan szükséges kiadások után
aligha marad több pénze élelmiszerre, mint havi 1000-1200 forint
(esetleg ennél is kevesebb), akkor ez hozzávetőleg napi 2 liter
tejre elegendő. Ugyanez a helyzet a minimális bérek esetében is. És
természetesen könnyen belátható, hogy a nettó 8000 forint körüli
átlagbérrel rendelkezők helyzete - egy négytagú, kétgyermekes
családot feltételezve - semmivel sem jobb, esetleg még rosszabb is.
Miből gondolja a kormány, hogy ezek az emberek képesek jól dolgozni,
netán még nagyobb teljesítényt nyújtani, ha a szó legszorosabb
értelmében napi megélhetési, méghozzá súlyos megélhetési gondjaik
vannak? Hogyan fogják emberek százezrei elviselni, hogy keresetük
nem attól függ, hogy ők személy szerint mennyit és hogyan dolgoznak,
hanem például attól, hogy milyen a vállalat béremelésekkel
kapcsolatos adóviselő képessége? Ki fogja nekik megmagyarázni, hogy
egy olyan vállalat, amelyik helyzeténél fogja szemérmetlenül
emelheti az árait, az akár 50 százalékos béremelést is adhat,
amelyik viszont nincs ebben a helyzetben, annak a néhány százalék is
gondot okozhat? Milyen érvekkel lehet megértetni, hogy két
szomszédos vállalatnál dolgozó esztergályos bére, illetve béremelési
lehetősége pusztán annak függvényében is jelentősen eltérhet, hogy
az egyik vegyes vállalat, ezért nem vonatkozik rá a
keresetszabályozás, a másik állami, ezért rá vonatkozik?
E kérdések egy részére hallom a válaszokat. Mind például azt,
hogy az állami vállalatoknál nincs tulajdonos, ezért ott keményebben
kell fogni a gyeplőt
Az ilyen és ehhez hasonló érvelés - bocsánat a
szóhasználat átvételéért - lapos gazdasági demagógia, mert nem a
lényegre vonatkozik. A lényeg, hogy a kormány nem vállalja fel azt a
konfliktust, hogy az állam, illetve annak képviselője igazi
tulajdonosként viselkedjen. Nem akarja levonni a következtetéseket
az elhibázott vállalati tanács konstrukcióból, nem meri magára
vállalni az alkalmatlan vállalatvezetők felállítását.
Tudom akadnak majd személyek, szervezetek, akik ez alkalommal is
vádaskodni fognak, mondván: a szakszervezet - kihasználva az ország
nehéz helyzetét - szociális demagógiával próbál hangulatot kelteni.
Mindezzel számolok. Tapasztalatból tudom, hogy ezek az emberek és
ezek a szervezetek azzal vannak elfoglalva, hogy ki beszél, és nem
azzal, hogy mit mondott. Ezek az emberek és szervezetek bele akarják
fojtani a szót azokba, akik keresztezik az érdekeiket, s a
demokrácia náluk addig terjed, amíg valaki egyetért velük.
(folyt.köv.)
1990. január 5., péntek 19:43
|
Vissza »
|
|
Nagy Sándor nyílt levele Németh Miklóshoz (5. rész)
(OS)
|
Egy dolgot azonban nekik is tudniuk kell. Mindez nem változtat azon
a közgazdasági-társadalmi képtelenségen, hogy ma Magyarországon egy
átlagos órabérért nem egészen 2,5 liter tejet, 11 dkg gépsonkát
valamivel több mint 25 dkg tepertőt és hozzávetőleg 20 dkg sajtot
lehet venni.
Tisztelt Miniszterelnök Úr
Amit most Önnek leírtam azzal a célom nem pusztán annyi, hogy az
ide vezető utat felidézve figyelmeztessem a mára kialakult helyzet
veszélyeire, jóval inkább az, hogy végre közös dongolkodásra és
cselekvésre szólítsam fel a robbanással fenyegető szociális gondok
enyhítése, törékeny társadalmi békénk megőrzése érdekében.
Mindaddig, amíg nem késő.
Szeretném tudni Miniszterelnök Úr, Ön minderről hogyan
vélekedik? Válaszát rajtam kívül - úgy gondolom - még nagyon sokan
várják.
Üdvözlettel:
Nagy Sándor
Ui.: Nem szeretném elhallgatni, hogy a kormányzat
tevékenységéről vannak ,,kedvező,, tapasztalataim is. Az az
őszinteség például, ahogy a Magyar Nemzeti Bank elnöke a minap a
sajtó hasábjain beismerte, hogy pénzügyi helyzetünk sötétre festése
mindenekelőtt a képviselők ,,meggyúrását,, szolgálta, hiszen a
helyzet nem is annyira rossz. Nos, ez az őszinteség igazán
dicséretes
(OS)
1990. január 5., péntek 19:46
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|