|
|
|
|
A debreceni Ellenzéki Kerekasztal állásfoglalása a földbérleti díjakról (OS)
|
1989. július 16., vasárnap - Tiltakozunk a mezőgazdasági termelőszövetkezetek által önkényesen megszabott, a mezőgazdasági kistermelőket kizsigerelő földbérleti díjak ellen. A termelőszövetkezetek annak idején elvették, bevitették a parasztság földjét, amit ma már nem tudnak hatékonyan megművelni. Emiatt a termelőszövetkezetek bérbe adják a kistermelőknek a föld egy jelentős részét, amely így több hasznot eredményez, mint például a búzatermelés. Jóllehet, ezeknek a földeknek a nagy részét a termelőszövetkezetek is úgymond bérlik, amiért földjáradékot fizetnek, ,,jutányos,, összeget: 700-1500 forintot (katasztrális holdanként) a föld aranykorona-értékétől függően. A termelőszövetkezetek tehát az általuk bérelt földeket adják tovább bérbe, azonban azt - például Hajdú-Bihar megyében - már aranykorona-értéktől függetlenül, egységesen 10000 forint hektárösszegért. Ezt növeli meg a mezei leltár és a földadó. Elképzelhetetlen, hogy mi az alapja ennek a fix összegnek, amely megyénkben általában jellemző. További kérdés, hogy mi a kirívóan magas bérleti díj célja? Az-e, hogy megmentse a rossz termelőszövetkezeteket az összeomlástól, vagy meghosszabbítsa a létüket egy-két évvel, avagy a mezőgazdasági kistermelőket elriassza a földműveléstől? A bérleti díjjal növekedett a parasztság ellenségeinek száma a jég, a szárazság, az agrárolló után... (OS)
1989. július 16., vasárnap 16:13
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|