|
|
 |
|
 |
Párttitkár - társadalmi munkában
|
(Zsille Zoltán)
München, 1989. április 11. (SZER, Magyar híradó) - Angyal Ádám
személyében új párttitkára van Angyalföldnek, aki - mint ő maga
hangsúlyozta - társadalmi munkában szeretné ellátni ezzel
kapcsolatos feladatait. Ez most a pártélet ügyeletes szenzációja.
Angyal görögül követet jelent. A kommunista újítómozgalom minden
találmánya mindig a folyamatos hatalmon maradás újabb és újabb
módszereit szabadalmaztatta. Most Magyarországon a kommunista párt
a folyamatosság jegyében ismét korszakváltásra készül. Ennek az új
korszaknak egyik első hírnöke - nomen est ómen - a hajógyári
kapitány, aki nemcsak Angyal, de Ádám is.
Az új korszak, a vezető elit szándéka, és a körülmények parancsa
szerint a megreformált diktatúra. Amíg még voltak források, amíg
még a felkészületlen, szervezetlen, újra és újra becsapott és
kifosztott társadalomból szabad rablással - ennek hivatalos neve
központi tervgazdálkodás - lehetett feltölteni a kincstárat,
megfeleltek a puhány, a központi raktárból észrevétlenül vételező
emberbarát pártfunkcionáriusok, akik mosták kezeiket, mert be sem
kellett piszkolniuk, személyesen, személy ellen irányuló büntettet
a nyilvánosság előtt nem kellett elkövetniük, valakit, valakiket,
mindenki szeme előtt megtámadniuk, kizsebelniük.
_ Ma már ez nem megy tovább. Olyan új, helyi diktátorokra van
szükség, akik úgy gyarapítják a pártállam vagyonát, hogy maguk
szerzik meg maguknak, amire szükségük van. Akik minden leplezés és
felfelé mutogatás, minden össznépinek nevezett közhatalmi
jogosítvány nélkül magántulajdonként kezelik a pártállamtól kapott
és most nevükre íratott birtokukat. Vállalják a népszerűtlenséget,
hogy a múlt századi kapitalizmus feltámasztott, vadkeleti szokásai
szerint zsákmányolják ki a felügyeletük alatt élő és dolgozó
embereket, adják el a fejük fölül otthonukat, amit építettek és
amiről eddig az a hír járta, hogy az övék: a gyárat és az országot.
Angyal Ádám, akit a párt mint funkcionáriusát, az állam mint
tisztviselőjét állított a hajógyár élére, most mint főrészvényes
igazgató lép fel, s úgy bánik a hajógyárral, mintha az övé volna -
ahogy magasabb rangú klubtársai: Beck Tamás, Berecz Frigyes, Németh
Miklós és Grósz Károly úgy bánnak az iparral és az országgal,
mintha az övék volna.
Ha pedig ez már így van, természetes, hogy az új korszak követe
csak társadalmi munkában hajlandó elvállalni az angyalföldi
pártitkár pozícióját. Mert pártfunkcionáriusi kötelességét akkor
teljesíti, ha magának harácsol, hogy eleget adózzon abból, amit
másoktól kizsarolt. Vagyis: fizeti a tartásdíját a pártállamnak,
amelynek vagyonát kezeli. Politikai szereplése nem egyéb már, mint
szabadidejében végzett ráadás, mondhatni szórakozás, hobby.
Posztján olyan elődei voltak, mint Kádár János és Biszku Béla,
letűnt, sötét korszakok meghirdetői, bukott angyalai. Hogy mai
utódaik, az új angyalok ne változtathassák elődeikhez hasonlóan
jövőnket a maguk és új színekbe öltöző parazita osztályuk
magántörténelmévé, az országot a párt örökös latifundiumává,
mindezt csak egy olyan erős demokrácia akadályozhatja meg, amelyet
a hajógyárban a hajógyáriak, Angyalföldön az angyalföldiek, és
mindenhol Magyarországon az országot a maguk tulajdonának tekintő
dolgozó, vállalkozó emberek teremtenek meg.
Ez már valóban új korszak lesz, nem a párt, hanem az egész magyar
élet szenzációja. Hadd legyen akkor Angyal Ádám egy igazi méreteire
zsugorodó kis pártocska kerületi titkára - társadalmi munkában. +++
1989. április 11., kedd
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|