|
|
|
|
Horn Gyula választási nagygyűlése Siófokon (1. rész)
|
1990. március 6., kedd - A szovjet csapatok kivonását a
jelenlegi magyar kormány nem presztizskérdésnek tekinti, hanem
alapvető nemzeti érdekként kezeli - jelentette ki Horn Gyula
külügyminiszter a kedden este Siófokon tartott választási
nagygyűlésen. A Magyar Szocialista Párt Somogy megyei listavezető
képviselőjelöltje az e témakörre vonatkozó kérdésekre válaszolva
elmondta, hogy március 10-én Moszkvában azért szeretné aláírni a
megállapodást, hogy a csapatkivonás mielőbb megkezdődhessen, hiszen
előrelátható, hogy hosszadalmas folyamatról van szó.
A szovjet alakulatok és ezek fegyverzetének, hadianyagainak kiszállításához több mint 2000 vasúti szerelvényre lesz szükség - mondta Horn Gyula -, így fizikailag is képtelenség a 12 párti tanácskozáson elhangzott követelés, hogy három hónapon belül az utolsó szovjet katona is távozzék Magyarországról. A külügyminiszter utalt arra, hogy a csehszlovák kormány 1991. júniusi határidővel kötötte meg a hasonló tartalmú megállapodást, pedig ott lényegesen kevesebb szovjet hadianyag halmozódottt fel, mint hazánkban. Amennyiben a magyar-szovjet megállapodás most mégsem jönne létre, hanem a választások utáni új kormány kötné meg azt, ez Horn Gyula szerint csupán a csapatkivonás határidejének bizonyos halasztódását vonná maga után.
A külügyminiszter a magyar-román viszony alakulásáról s általában a környező országokban élő magyar nemzetiségek helyzetéről is kifejtette álláspontját. Osztotta a választási gyűlés résztvevőinek azon aggodalmát, hogy e tekintetben az utóbbi hetekben kedvezőtlen jelek észlelhetők. Elmondta, hogy december 29-én Bukarestben 18 pontban összegezték azokat a teendőket, amelyek új alapokra helyezhették volna hazánk és Románia kapcsolatát. Ezek közül azonban március 5-éig csupán egyetlen pont, egy vízügyi megállapodás teljesült. Horn Gyula hangsúlyozta, nem tartja elfogadhatónak azt az érvelést, miszerint az új román kormány idejét, energiáját számtalan egyéb feladat köti le. Példaként említette magyar könyvek bevitelének tilalmát, amelynek elrendelésével nem késlekedtek, visszavonása ügyében azonban több esetben a magyar fél türelmére appelláltak. Ez a kérdés többszöri üzenetváltás után ugyan megoldódott, de a nemzetiségeket érintő egyéb vitás ügyekben a magyar kormányzatnak továbbra is nagyon határozott és következetes magatartást kell tanusítania, s nem csak Románia viszonylatában. (folyt.köv.)
1990. március 6., kedd 21:27
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|