Rendszerváltás és az MTI

	Nemzetiségi politika
-------------------- Washington, 1990. július 21. (Amerika Hangja, Esti híradó) - Most Szénási Sándor a magyarországi nemzetiségi problémákat veszi szemügyre: Magyarország - egyébként egy nyugat-európai megnyilatkozást alapul véve - mostanában szívesen hangsúlyozza, hogy Románia útja Európába Budapesten keresztül vezet. Magyarán: amíg a román vezetés nem teszi világszínvonalúvá nemzetiségi politikáját, addig csak messziről vágyakozhat az Európai Közösség után. Amely itt egyáltalán nem elvont fogalom, itt pénzről van szó, vámkönnyítésekről, hitellehetőségekről, a kelet-európai beteg gazdaságok gyógyulásáról az egészséges nyugat-európaiak között. Már most kétségtelen, hogy Magyarország e tekintetben jobban áll, de mégsem olyan jól, hogy az előbb idézett mondatnak ne lenne kétséges mellékíze két szempontból is. Antall József miniszterelnököt nagyon jól fogadták most Brüsszelben, ahol fel is szólalt az Európa Parlamentben, ám az Európai Közösséghez való gyors csatlakozásnak akkor sincs sok esélye, ha Magyarország sokkal, de sokkal demokratikusabb, mint Románia, ha százszor is jobban bánik nemzetiségeivel. Miután ezt már korábban a magyarok értésére adták, az Antall-vezetés memorandumában úgy fogalmaz, hogy Budapest 1992-től társult viszonyt szeretne a Közös Piaccal, és 1995-től pályázik a teljes jogú tagságra. A megfogalmazás nem véletlenül óvatos, bár inkább a nyugati partnerek bizonytalanságát fejezi ki, akik szerint ma még nem tudni, mi lesz az ingatag kelet-európai országokkal öt év múlva. A dolog másik szempontjára pedig éppen a román külügyminiszter hívta fel most a figyelmet, amikor is a Bukaresti Rádióban azt nyilatkozta, hogy lám míg a romániai magyarságnak 41 képviselője van a bukaresti parlamentben, addig a magyar Országgyűlésben egyetlen nemzetiségi képviselő sincsen. És szeretne hasonló román példákat látni Budapesten is. (folyt.) 1990. július 21., szombat
Vissza »

	- Nemzetiségi politika - 1. folyt.
Ez a kijelentés egybeesik a magyarországi nemzetiségek kétségtelenül jogos, ám demagógiától sem mentes mozgalmaival, ami csak azt bizonyítja, hogy nemcsak a többségnek nincs attól igaza, hogy többség, a kisebbségnek sem feltétlenül van igaza attól, hogy kisebbség. A demagógia tehát nem osztható fogalom. Legutóbb - az azóta már kettévált - Délszláv Szövetség egyik vezetője közölte, hogy szerinte a Kádár-rendszer a nemzetállam mítoszában élt, és kifejezetten elnyomó politikát folytatott a kisebbségekkel szemben. Nem lehetett meggyőzni arról, hogy Kádár éppenhogy a nemzeti közömbösség politikáját folytatta, amelybe belefért a hivatalos félelem március 15-ikétől, a hazafias hagyományoktól, persze elsősorban ötvenhat szelleme miatt, amely éppen a nemzet nevében kísérelte megdönteni az idegen rezsimet. És belefért az is, hogy formális szövetségek létrehozásán túl a politikai vezetést nem érdekelték a nemzetiségek. Ezt a státust például következetesen megtagadta a cigányságtól, mondván, hogy ez olyan jogokkal járna, amelyek másokat irritálnának. De padló alá söpörte a magyar zsidóság problémáit is, olyannyira, hogy évtizedeken keresztül nem volt ildomos kimondani ezt a szót, hogy zsidó. A jelszó most talán fordított, ha az elkerülhetetlen túlzásokra gondolunk mind a két oldalon. Annyi azonban biztos, hogy a magyarországi nemzetiségek jogi helyzete, törvényes jogállása még mindig megoldatlan. Jelenleg valamennyi kisebbség törvényesen választott képviselőt óhajt, ráadásul külön-külön számaránytól függetlenül. (folyt.) 1990. július 21., szombat
Vissza »

	- Nemzetiségi politika - 2. folyt.
A kérdés nyomasztó voltára utal, hogy a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetsége is kénytelen volt a magyar parlamentet felszólítani az igazságos képviselet megteremtésére mondván: mennyire árt ennek hiánya az ő helyzetüknek Romániában. A parlament megfelelő bizottságának vezetője erre azt válaszolta: hiszen a pártképviselők között legalább 15 vagy éppen 20 nemzetiségi van - tehát mindenképpen több, mint amennyit a kisebbségek választások útján küldhetnének. És senki a kisebbségi képviseletben nem akadályozza őket - ezt viszont a magyarországi románok utasították el. Később nyilatkozott Jakab Róbertné a szlovákság képviseletében. Ő mellesleg korábban a Kádár-rendszer egy vezető funkcionáriusa volt, ugyancsak képviseletet követelve, és hangoztatta, hogy az elsorvasztás politikája mára odajutott, hogy a tíz évvel ezelőtti népszámláláshoz képest a szlovákoknak csupán egyharmada vallja magát nemzetiségnek, de ez a többi kisebbségre is igaz, holott - mint mondta - a nemzetiségek aránya Magyarországon eléri az egymilliót, ami ugyebár a lakosság 10 százaléka. Még sincsenek iskolák, főleg középszintűek, nincs jogi lehetőség az anyanyelv használatára, nincsenek tankönyvek, nincsenek tanárok. És annak megállapítása sem teljesen világos még, hogy tulajdonképpen pontosan a különböző nemzetiségek számarányát tekintve hány kisebbségi státusban lévő ember él Magyarországon. Állítólag 500 ezer és 800 ezer között van a cigányok száma, állítólag 200 ezer német származású ember él Magyarországon, állítólag 120 ezer szlovák és ugyanennyi délszláv, de hogy pontosan hányan, erről a legutóbbi népszámlálás sem nyújtott semmiféle felvilágosítást. (folyt.) 1990. július 21., szombat
Vissza »

	- Nemzetiségi politika - 3. folyt.
A képviseletet persze különböző módon képzelik el. Van aki a parlament mellett felállítana egy kisebbségi parlamentet kisebbségek háza néven, van aki az Országgyűlésben hozna létre nemzetiségi frakciót, van aki területi autonómiát követel. Ám az igény közös: kisebbségi ügyekben a kisebbségek nélkül ne döntsön senki. Nos, eddig nem is döntött, a nemzetiségi törvény pedig valószínűleg ősszel kerül csak megtárgyalásra. Az már látszik, hogy a képviselet kemény dió lesz, hiszen Romániával ellentétben Magyarországon a nemzetiségek nem összefüggő területeken élnek, hanem foltokban. A választás szinte keresztülvihetetlen, és elképzelhető, hogy a képviselők kijelölési joga a nemzetiségi szövetségekre maradna, amelyek azonban jórészt régiek, vagyis nem legitimek, tehát azokat kellene előbb újjáválasztani. Akkor viszont megint ugyanabba a nehézségbe ütközünk, hogy hogyan szavazzon valakire egy mátrai és egy békéscsabai szlovák, amikor teljesen más helyzetben él. Egy biztos: az ügyet tisztességesen, demokratikusan rendezni kell, főként, hogy ebben esetben Magyarország nem hivatkozhat külső nehézségekre. Ez belpolitikai ügy, vagy úgyis fogalmazhatnák: Budapest útja Európába Budapesten keresztül vezet. +++ 1990. július 21., szombat
Vissza »