|
 |
 |
 |

Brazil utcagyerekek - halálbrigádok
|

Rio de Janeiro, 1990. július 20. péntek (AP) - Brazil
emberjogi aktivisták szerint egyre gyakrabban válnak utcagyerekek az
országban működő ,,halálbrigádok,, célpontjaivá.
Különösen a nagyvárosokban, elsősorban Sao Paulóban és Rio de Janeiróban lőttek agyon sok utcagyereket a bűnözés ellen embertelen eszközökkel fellépő halálbrigádok, , amelyek a ,60-as évek óta működnek Braziliában. Akkor főképpen a máskéntgondolkodók és a feltételezett bűnözők közül került ki a halálbrigádok áldozatainak többsége.
A brazil egészségügyi minisztérium adatai szerint Sao Paolóban azoknak a fiatalkorúaknak a száma, akiknek halálát erőszak okozta, 1980-ban 280, míg tavaly már 1880 volt. A sajtó becslései szerint naponta legalább egy utcagyereket gyilkolnak meg Braziliában a halálbrigádok.
A súlyos gazdasági gondokkal, vágtató inflációval, a szociális kiadások csökkenésével, a hatalmas külföldi adósságállománnyal küszködő országban élő mintegy 60 millió gyermek közül az UNICEF felmérése szerint 12 millióan az utcán tartják el magukat. Sok közöttük a bűnöző vagy a bűnbandákkal kapcsolatot tartó, tolvajlással, kábítószerkereskedelemmel foglalkozó gyermek.
A brazil nagyvárosok kisebb üzleteinek tulajdonosai állítólag már meghatározott összegű vérdíjat fizetnek a halálbrigádoknak, ha leszámolnak a környékükön működő gyermekbandákkal. +++
1990. július 20., péntek 09:06
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|