|
 |
 |
 |

- Reggeli hírek - 1/1. folyt.
|

A kongresszus a vártnál sokkal hamarébb fog újra összeülni, két év mulva új pártprogramot fogadnak majd el.
Beszédében Gorbacsov utalást tett a hét legfeljettebb ipari ország vezetőinek e héten történt csúcstalálkozójára, amelyen megvitatták a Szovjetuniónak a reformprogram alátámasztása érdekében nyújtandó gazdasági segélyek kérdését is. Mint a szovjet vezető mondotta: Moszkva hálásan fogadna bármilyen segítséget, az ilyen jellegű segélyek folyósítását azonban nem szabad politikai feltételek teljesítéséhez kötni. Azt is hozzátett: az a tény, hogy a szovjet segélyek ügye megvitatásra került a hustoni ülésen arra mutat, hogy a Szovjetuniónak a világgazdaságába történő integrációja felé vezető lépéseire, amelyekkel kimozdult maga választotta elszigeteltségéből, pozitív fogadtatásra reagáltak.
Romániában mintegy ötvenezer személy részvételével nagy kormányellenes tüntetést rendeztek. Ez volt az egyik legnagyobb kormányellenes felvonulás az országban lezajlott decemberi forradalom óta. A tüntetők bírálatokkal illették a Nemzeti Megmentés Frontját, az országban uralkodó emberi jogi helyzet miatt, és a kormány székhelyén a Győzelem téren petícióban követelték a múlt hónapban megtartott felvonulások idején letartóztatott Marian Monteanu diákvezető és más személyek szabad engedését. Ennek ellenére a kormány később nyilatkozatban jelentette ki: a tüntetés nem fogja befolyásolni, hogy jogi eljárást indítsanak az illetők ellen, hozzátéve, hogy a tegnapi tüntetés békés jellege arról tanuskodik, Romániában szólásszabadság van.
Az albán hírügynökség közlése szerint több mint százezren vettek részt azon a tiranai tömeggyűlésen, amelyet Ramiz Alia elnök kormányának támogatására rendeztek, a gyűlést azt követően tartották, hogy a tiranai külföldi követségeken tartózkodó több mint négyezer albán menekült, aki Nyugaton új életet kíván kezdeni, tengeri úton elhagyta az országot Olaszország és Franciaország felé. A tömeggyűlésen a Politikai Bizottság egyik magas beosztású személyisége kijelentette: Albániát nem rendítette meg, hogy úgymond, degenerált állampolgárok sokasága elhagyta szülőföldjét. Mint mondotta: a kormány tudatában van annak, hogy a gazdasági problemák következtében alacsony az életszinvonal, de a nehézsségeket megpróbálják megoldani. (folyt.)
1990. július 14., szombat
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|