|
|
|
|
Választási összefóglaló
|
-----------------------
München, 1990. április 4. (SZER, Választás előtt) - Két választási forduló között. Kedves Hallgatóink A Mérleg műsoridejében több mint 2 hónapon keresztül hétről-hétre elemző kommentárban követtük nyomon a választási kampány eseményeit. Most az első forduló után a pártok már a célegyenesben futnak, pontosabban az a 6 párt, amely az első forduló eredményei alapján és a választási rendszer szabályai szerint parlamenti képviseletre számíthat. Vadász János egy héttel ezelőtt már foglalkozott a két forduló közötti választási küzdelem sajátos körülményeivel. Most ismét erről van további mondanivalója.
- Már sok szó esett a magyar választási rendszer bonyolult voltáról. Szabályainak szinte áttekinthetetlen szövevényéről, amelyben valóban nem könnyű eligazodnia még annak sem, aki veszi az időt és fáradtságot, hogy ezeket a szabályokat alaposan tanulmányozza. Én most arra keresem a választ, hogy vajon miért annyira bonyolult ez a választási rendszer.
Végeredményben nem elefántcsonttoronyban ülő jogászok és matematikusok alakították ilyenné, akik csupán egy választási szisztéma elvont tökéletességében kívántak gyönyörködni, hanem olyan emberek, akiket konkrét politikai érdekek vezettek, akik ezzel a választási rendszerrel valamilyen politikai célt elősegíteni kívántak.
Ha figyelembe vesszük, hogy az úgynevezett sarkallatos törvényeket és köztük az új választójogi törvényt még a tavaly nyári kerekasztal tárgyalásokon alakították ki, amikor a még nagyon is létező állampárt, az MSZMP viszonylag még nagyon erős pozícióban volt valamennyi ellenzéki párttal szemben, akkor nyugodtan feltételezhetjük, hogy az MSZMP képes volt jelentős mértékben befolyásolni, hogy miféle választójogi törvényt fogalmazzanak meg a kerekasztal tárgyalások résztvevői. (folyt.)
1990. április 4., szerda
|
Vissza »
|
|
- Választási összefoglaló - 1. folyt.
|
Arra már nem volt az állampártnak sem ereje, sem lehetősége, hogy antidemokratikus, manipulált választási rendszert próbáljon életre hívni, ez a kísérlet mindenképpen megbukott volna az Ellenzéki Kerekasztal pártjainak ellenállásán. De az állampárt reformok mellett elkötelezett vezetői valószínűleg tápláltak olyan illúziókat, hogy egy teljesen demokratikus választási rendszert is össze lehet egyeztetni, ha nem is korlátlan hatalmuk, de legalább domináns erejük megőrzésével - például egy koalíciós kormány irányításával.
Feltételezem, hogy ezeket az illúziókat megerősítették az egy évvel, tíz hónappal ezelőtti közvéleménykutatási felmérések, amelyek akkor azt látszottak jelezni, hogy a lakosság több mint egyharmada 36-38 százaléka az MSZMP jelöltjeire szavazna. Persze ma már eléggé nyilvánvaló, hogy ezek az akkori felmérések mennyire függvényei voltak az akkori helyzetnek. Az MSZMP akkori túlsúlyának, az ellenzéki pártok akkori gyengeségének és szervezetlenségének, az emberek félelmeinek, a következetes rendszerváltáshoz fűzött akkori kételyeinek. De utólag könnyű okosnak lenni.
A lényeg szerintem az, hogy az MSZMP akkori illúziói alapján egy olyan választási rendszer volt kívánatos, amely a parlamenti mandátumok többségét legalábbis valószínűsíti egy olyan párt számára, amely a szavazatok 36-38 százalékát megszerzi és vele szemben szétaprózódnak az ellenzéki pártokra jutó szavazatok. És tény, hogy a törvénybe foglalt választási rendszer kielégíti ezt a követelményt. Hála a 4 százalékos szabálynak - az MSZMP eredetileg 5 százalékos határt szeretett volna törvénybe foglalni -, minden nagyobb párt magasabb arányban részesedik a területi és az országos listákról biztosított 210 mandátumból, mint amennyire kapott szavazataránya feljogosítaná. (folyt.)
1990. április 4., szerda
|
Vissza »
|
|
- Választási összefoglaló - 2. folyt.
|
Így az a párt, amely történetesen a szavazatok 36-38 százalékát megszerzi - ez lett volna az MSZMP a tavaly nyári illúziók szerint - máris hozzájutna az említett 210 listás mandátum 43-45 százalékához. Az a körülmény pedig, hogy a második fordulóban az egyéni választókerületekben 3-3 jelölt indul, az esetek többségében megint csak valószínűsíti, hogy a 36-38 százalékos átlagos támogatást élvező párt jelöltjei kapnak relatív többséget, ami parlamenti mandátumukat biztosítja.
Szerintem éppen ez a meggondolás teszi érthetővé a 3 jelölt indítását a második fordulóban, aminek máskülönben nincs logikai értelme. A választást rendkívül bonyolító második fordulónak ugyanis éppen az adhatna jogosultságot, hogy érvényt kell szerezni az abszolút többség elvének. Tehát annak az elvnek, hogy egyéni választókerületben csak abszolút többséggel lehessen mandátumot szerezni. Ha tehát az első fordulóban senkinek sincs abszolút többsége, a második fordulóban ezen elv alapján csak két jelöltnek kellene maradnia, az első fordulóban a két legtöbb szavazatot szerzett jelöltnek. Ha ugyanis csak két jelölt marad, az egyiknek abszolút többséget kell kapnia a második fordulóban. Ezen elv alapján a 3 jelöltnek nincs értelme, mert a második menetben sem biztosítja az abszolút többség elérését.
Viszont nagyon is van értelme egy olyan feltételezett párt számára, amely jóval erősebb mint bármelyik más párt, tehát nagyon valószínű, hogy a háromjelöltes versenyek zömében az első helyre kerül és ezzel megszerzi a parlamenti mandátumok többségét is. (folyt.)
1990. április 4., szerda
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Választási összefoglaló - 3. folyt.
|
A magyar demokrácia szerencséjére ez a számítás nem vált be. Nem vált be egyszerűen azért, mert az állampárt feltételezett 36-38 százalékos támogatása illúziónak bizonyult, mert az elmúlt fél esztendő során az állampárt maradványainak tényleges támogatása a feltételezettnek töredékére zsugorodott, mert mindezt megerősítette a március 25-iki első forduló kimenetele, a választók egyértelmű döntése, amely az egyik utódpártot a politikai pálya szélére, a másikat a taccsvonalon kívülre helyezte. És éppen azért, mert ez bekövetkezett, a jelenlegi választási rendszer már nem a hajdani állampárt érdekeit, hanem egyértelműen a magyar demokráciát szolgálja.
Lehet, hogy túlságosan bonyolult, lehet, hogy a jövőben az egyszerűsítése lesz indokolt, de ez a mai helyzetben már nem változtat azon, hogy ez egy demokratikus választási rendszer, amely - nehézkessége ellenére is - alkalmas keret a politikai rendszerváltás lebonyolítására.
Az viszont valóban figyelemre méltó, hogy a választóknak az első fordulóban hozott döntése mennyire kiegyensúlyozott erőviszonyokat teremtett a második fordulóra, ami egyúttal érzékelteti, hogy a társadalom kiegyensúlyozott erőviszonyokat szeretne látni az új Országgyűlés összetételében is.
A szavazatok nem aprózódtak szét túlságosan sok párt között. Az első forduló csupán hatnak biztosított parlamenti képviseletet. Ugyanakkor a társadalom egyetlen pártnak sem biztosított olyan méretű kiemelkedő támogatást, amely mellett az összes többié eltörpül, vagyis: egyetlen párt sem profitálhat egyoldalúan a jelenlegi választási rendszerből az összes többi rovására. (folyt.)
1990. április 4., szerda
|
Vissza »
|
|
- Választási összefoglaló - 4. folyt.
|
A kibontakozó politikai skálán nincs kiemelkedő nagy párt, csupán két erős középpárt van, amelyek közül az egyik csak egy kicsit erősebb mint a másik, továbbá létezik 4, mondjuk így: kis-középpárt, amelyek közül 3 kulcsszerepet játszhat mind a vasárnapi második forulóban, mind az eljövendő parlament erőviszonyainak meghatározásában.
A negyedik kis-középpárt pedig - az állampárt egyik utódja -, az MSZP, feltétlenül ellenzéki szerepre kényszerül és ebben a szerepben kell majd bebizonyítania állítólagos képességét a demokratikus rendbe való beilleszkedésre. Ez is félreérthetetlenül a választók döntése volt az első fordulóban.
A társadalom feltétlenül a damokratikus pártok koalíciós kormányzását kívánaja. Hogy milyen kombinációban, ezt hivatott eldönteni a második forduló. De az az alapfelállás, ami már eldőlt, a választók nagyfokú politikai érettségéről tanuskodik. +++
1990. április 4., szerda
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|