|
|
|
|
Magyar belpolitika - Kis János
|
Sarkadi Kovács Ferenc, az MTI tudósítója jelenti:
Bonn, 1990. november 8. szerda (MTI-tud) - A Szabad
Demokraták Szövetségének véleménye szerint a magyar kormányt
jelentősen át kell alakítani, de a jelenlegi koalíciós formulát kell
alapul venni - jelentette ki szerdán Bonnban Kis János, az SZDSZ
elnöke, aki küldöttség élén, a Németországi Szociáldemokrata Párt
meghívására tartózkodik a német kormányzat székhelyén. Hozzátette,
hogy a nagykoalíciós, vagy nemzeti egységkormánnyal kapcsolatos
elméletek e pillanatban a spekulációk birodalmába tartoznak. ,,Nem
tudom, hogy milyen erős a Magyar Demokrata Fórumon belül az az
áramlat, amely nagykoaliciót vagy nemzeti egységkormányt akar, az
MDF vezetésének, vagy parlamenti frakciójának megnyilatkozásaiból
nem ez a szándék tűnik ki,, - fűzte hozzá Kis János magyar
újságírókkal, köztük az MTI tudósítójával folytatott beszélgetésen.
Az SZDSZ elnöke azt mondotta, hogy a másfél héttel ezelőtti válság idején pártjának reagálása arányban állt a helyzet komolyságával, Göncz Árpád, köztársasági elnök pedig az alkotmánnyal összhangban cselekedett felhívásával. A fő veszély Kis János szerint az volt: Antall József kormánya eleinte arra összpontosított, hogy törvényes volt-e a blokádakció vagy nem, s mivel arra jutottak, hogy nem, a tárgyalásokat is elvetették. Az ilyen helyzetek kialakulásának - hangsúlyozta Kis János - először is elejét kell venni, de ha már kialakult, politikai eszközökkel kell megoldani. Az erőszakos beavatkozás veszélye igen nagy volt, ami erősen veszélyeztette volna a demokráciát,, - állapította meg az elnök. Véleménye szerint Magyarországon kerülni kellene a jobb-, vagy baloldali címkézést, mivel a Duna-Tisza közén mással azonosítják a jobb- és baloldalt, mint Nyugaton.+++
1990. november 8., csütörtök 08:23
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|