|
|
|
|
Európa Tanács - jelentés Magyarországról (1.rész)
|
Baracs Dénes, az MTI tudósítója jelenti:
Brüsszel/Strasbourg, 1990. szeptember 30. vasárnap (MTI-tud)
- Egyértelműen támogatja Magyarország felvételi kérelmét, ugyanakkor
több helyen is kritikai megjegyzéseket is tesz Peter Schieder
osztrák szocialistapárti képviselő abban a terjedelmes és
enciklopédikus igényű jelentésben, amelyet az Európa Tanács
parlamenti közgyűlésének keddi magyar vitájához készített.
Mint ismeretes, a közgyűlés kedden délelőtt foglal állást Magyarországnak az Európa Tanácshoz való csatlakozási kérelméről, s a 23 parlamenti demokráciát tömörítő európai szervezet miniszteri bizottsága ezt követően november 6-ikai római ülésén dönt a felvételről. A keddi vitán beszédet mond Antall József miniszterelnök, aki külön ebből az alkalomból látogat el az elzászi városba, az Európa Tanács székhelyére.
Az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének dokumentumaként körözött Schieder-jelentés már első mondatában kiemeli, hogy Magyarország az első ,,a keleti tömb,, országai közül, amely csatlakozni kíván az Európa Tanácshoz. Amikor véleményt formál erről a kérésről, az Európa Tanács parlamenti közgyűlése a Tanács alapszabályának arra az előírására összpontosít, hogy minden ET-tagállamnak el kell fogadnia a törvényesség uralmának elvét és azt, hogy a fennhatósága alatt álló minden személy számára biztosítani kell az emberi és az alapvető szabadságjogokat.
Tekintettel arra, hogy Magyarország az első a ,,posztkommunista,, jelöltek közül, a terjedelmes (mintegy 90 gépelt oldalnyi) jelentés készítője nemcsak Magyarország jelenkori történelmi fejlődésével foglalkozik, hanem múltjával is, visszautalva 1100 éves történelmére, a török uralomra, térképpel illusztrálja Trianont, ugyanakkor utal arra is, hogy a Trianon előtti Magyarországon nem volt abszolút többsége a magyaroknak. A történelmi rész behatóan tárgyalja a második világháború utáni eseményeket, az 1956-os felkelést, a demokratikus mozgalmak kialakulását a hetvenes években, s részletesen elemzi a választások után kialakult politikai és gazdasági helyzetet. (folyt.)
1990. szeptember 30., vasárnap 16:59
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|