|
|
|
|
Walesa - SZER
|
Barabás T. János, az MTI tudósitója jelenti:
Varsó, 1990. augusztus 13. hétfő (MTI-TUD) - Lech Walesa, a
lengyel Szolidaritás vezetője interjút adott a Szabad Európa
Rádiónak, amelyben kifejtette véleményét a lengyel belpolitikai
helyzetről.
A pluralizmus megteremtése szempontjából rendkívül pozitívan értékelte az egykor egységes Szolidaritás megosztottságát, az eltérő politikai platformok kikristályosodását. Ugyanakkor figyelmeztette a baloldalt, hogy ne próbálják leplezni valódi voltukat, mert ez csak újabb zavarok forrása lehet. Lengyelországban szükség van a baloldalra, amely nem kommunista, hanem a Szolidaritás baloldala. Kijelentette, hogy politikai érzéke azt súgja, a mérsékelt jobb- és baloldal megjelenése után várható egy harmadik nagy csoportosulás kialakulása is.
Ami az eddigi megosztottsághoz való viszonyát illeti, Walesa kifejtette, a pártjának tekintett Egyetértés Centrum nem áll közelebb hozzá, mint a baloldal. Csupán arról van szó, hogy mivel a baloldalon, elsősorban a Demokratikus Akcióban találhatók a lengyel politika ászai, mint Turowicz, Michnik és Geremek, akik nemzetközi hírű személyiségek, az új generációt képviselő centrum inkább szorul rá ,,atyai segítségére,,.
Az antiszemitizmusról szólva kijelentette, hogy Lengyelországban az nem létezik és nem is fog, ha határozottan fellépnek minden megjelenési formája ellen. A vallásoktatás bevezetését a világi iskolákban melegen üdvözölte és feltétlenül szükségesnek minősítette, különös tekintettel a kommunisták okozta erkölcsi züllésre.
Visszatérve a Szolidaritás megosztottságára úgy vélte, valójában nehéz itt jobb- és baloldalról beszélni. Arról van szó, hogy két politikai elit - ahogy jellemezte, a sakkozók és a bokszolók - csap össze, amelyeknek más a politikai stílusa és kultúrája. +++
1990. augusztus 13., hétfő 19:32
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|