|
|
|
|
Jaruzelski-interjú
|
Baracs Dénes, az MTI tudósítója jelenti:
Brüsszel, 1990. július 31. kedd (MTI-TUD) - - Nem vagyok abban
a helyzetben, hogy el tudnám képzelni mandátumom teljes kitöltését, de
úgy érzem, szerepem még nem ért véget - jelentette ki a L,Echo de la
Bourse című belga tőzsdelapnak adott interjúban Wojciech Jaruzelski
lengyel államfő. Az elnöki mandátum hat évre szól, a jelenlegi
államfőt tavaly választották meg.
A tábornok, aki interjújában ismét elutasította Lech Walesának, a Szolidaritás elnökének felszólítását a lemondásra és főleg azt a nézetet, hogy az ő személye képezné a reformok meggyorsításának akadályát, éppen a politikai helyzettel magyarázta, hogy nem törekedett aktívabb szerepet vállalni, nem szólt bele sem a kormány, sem az azt támogató erők belső konfliktusaiba. Ugyanakkor szemére vetette a médiáknak, hogy méltatlanul lekicsinylik tevékenységét, csökkentve például a Szovjetunióban vagy Spanyolországban tett útjainak jelentőségét, s ezzel a vendéglátókat is megsértették.
Arra a kérdésre válaszolva, hogy milyen legyen az elnöki poszt betöltője, Jaruzelski kiemelte: - Bizonyos tekintéllyel kell rendelkeznie, hogy közvetítő szerepet játszhasson, egyesítenie és nem megosztania kell az embereket, mérsékelt, megfontolt, magasan kulturált személyiségnek kell lennie. Egy másik kérdésre felelve Jaruzelski kijelentette, hogy Mazowiecki miniszterelnök csodálatra méltó személyes kvalitásokkal bír és az ország is bízik benne - ő, Jaruzelski a maga részéről mindent megtesz, hogy erősítse (Mazowiecki) pozícióját.
Saját szerepét Jaruzelski ,,a reformok ösztönzésében,, jelölte meg. +++
1990. július 31., kedd 20:18
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|