|
|
|
|
Megkezdte munkáját a szakszervezeti kerekasztal (1. rész)
|
1990. július 26., csütörtök - Egyeztető megbeszélésre ültek
össze csütörtökön a Vegyipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének
székházában a korábbi, illetve az újonnan megalakított
szakszervezeti szövetségek és a munkástanácsok képviselői. A
kerekasztal-megbeszélésen - a vendéglátó Vegyipari Dolgozók
Szakszervezeti Szövetségén kívül - jelen voltak az autonóm
szakszervezetek, a Szakszervezetek Országos Szövetsége, a Független
Szakszervezetek Demokratikus Ligája, a Munkástanácsok Országos
Szövetsége, a Szolidaritás Szakszervezeti Munkásszövetség, a
Szakszervezetek Együttműködési Fóruma, az Értelmiségi Szakszervezeti
Tömörülés képviselői. Az eszmecserén a függetlenek működési
feltételeik hiányára, a vagyonmegosztás rendezetlenségére tették a
hangsúlyt. A MSZOSZ nevében felszólaló Nagy Sándor elismerte:
léteznek ellentétek, de ennek okát ő, mint kifejtette, abban látja,
hogy több új szakszervezet összekeveri a dolgozói érdekképviseletet
a politikai szerepvállalással. Ezután hosszas, több órás ügyrendi
vita kezdődött egyrészt arról, miként viseljék anyagi háttér nélkül
a megrendezésében éppen soros független szakszervezetek a következő
kerekasztal-megbeszélés költségeit. Végül, ezzel kapcsolatban, abban
állapodtak meg, hogy egy alapot különítenek el a közös vagyontól
erre a célra. Ezt követően a munkavállalók mindennapi gondjai
kerültek napirendre, majd pedig az Országos Érdekegyeztető Tanács
jövő heti ülésén képviselendő szakszervezeti álláspontot
egyeztették.
Egyetértés jött létre abban, hogy az Országos Érdekegyeztető Tanács munkáját, az érdekegyeztetés gyakorlatát ne lehessen a munkaügyi (így bér, foglalkoztatatási, a munkafeltételeket és a munkaidőt érintő) kérsdésekre korlátozni. Önmagában a bérekről - hangoztatták - nincs értelme beszélni az áltatános gazdasági, így az adók, árak, támogatások, szociálpolitika összefüggései nélkül. Követelték, hogy az OÉT az általános gazdasági, szociálpolitikai szempontokkal is foglalkozzon, s ennek keretében mielőbb vitassa meg a kormány ezirányú elképzeléseit.
Állást foglaltak amellett is, hogy a kerekasztal szorgalmazza a kormány, a munkaadók, a munkavállalók tárgyalásos megegyezési rendszerének kialakítását, s a Magyar Köztársaság ratifikálja az erre vonatkozó nemzetközi konvenciókat. (folyt.köv.)
1990. július 26., csütörtök 15:26
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|