|
|
|
|
Elkészült az igazi földtörvény - A Kisgazdapárt
sajtótájékoztatója (1. rész)
|
1990. július 10., hétfő - Többféle valódi és áltervezet után
immár elkészült a földtörvény igazi tervezete - jelentette be
Ómolnár Miklós pártszóvivő, a Független Kisgazdapárt elnökségének és
parlamenti frakciójának keddi sajtótájékoztatóján, az Országházban.
A jogszabálytervezet változatlanul az 1947-es állapotoknak megfelelően kívánja szabályozni a földtulajdoni viszonyokat. A tulajdoni viszonyok rendezése a törvénytervezet értelmében azt jelenti, hogy a földtulajdon - állampolgárságra való tekintet nélkül - azt illeti meg, akinek a termőföld 1947. december 31-én, illetve nemzetiségieknél 1944. december 31-én tulajdonában volt, vagy azt követően a termőföldön a polgári jog szabályai szerint szerzett tulajdonjogot. A földek kötelező művelésére, illetve hasznosítására külön jogszabályt alkotna a törvényhozás.
A sajtótájékoztatón elhangzott: a Független Kisgazdapárt előzetesen tárgyalássorozaton egyeztette álláspontját koalíciós partnereivel, s bár nem minden részletkérdésben teljes az egyetértés, a Kisgazdapárt a parlamenti vita során sem fog engedni a ,,,47-ből,,, hiszen nincs más jogilag rendezett státusa a földállapotoknak. A törvénytervezet gondol azokra is, akik a tulajdonjog rendezése miatt föld nélkül maradnak. Amennyiben az igényjogosultak kielégítése után az állami gazdaság, illetve szövetkezet tulajdonában, illetve szabad kezelésében termőföld marad, úgy az 1986. január 1-je óta tagsági viszonnyal rendelkező termelőszövetkezeti tagok, illetve állami gazdaságok dolgozói részére maximum 2,5 hektár tulajdon adható. Mivel 1,3 millió hektár annak a termőföldnek a mennyisége, ami eredetileg nagybirtok volt, és visszaadására most sem kerül sor, ez bőven kielégíti a várható igényeket - mondták a párt képviselői.
Egy kérdésre válaszolva Győriványi Sándor munkaügyi miniszter kifejtette, hogy senkit sem akarnak vidékre visszakényszeríteni, ám tudomásul kell venni: 300 ezer az ingázók száma, ők értenek is a mezőgazdasági tevékenységhez, hiszen háztáji gazdaságaikban jelenleg is gyakorolják azt. Ha csak töredékük telepedik le véglegesen, és műveli korábbi földtulajdonát vagy örökségét, esetleg földet bérel, jelentősen enyhül a munkanélküliség okozta várható társadalmi feszültség. (folyt.köv.)
1990. július 10., kedd 15:46
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|