|
|
|
|
Vallásszabadság 40 évig?
|
München, 1989. december 25. (SZER) - Hajnal László Gábor dokumentum-összeállítását és kritikai észrevételeit közvetítjük.
- Most elérkezett ismét a számvetés pillanata. A magyar egyházak négyévtizedes múltjára visszatekintve, választ keresünk arra, hogy kik, miért osztogattak mély sebeket, romboltak kíméletlenül ezeréves hagyományokat, és a nyáj őrzése helyett a hatalmat szolgálták.
Amikor a kommunisták 1945-ben meghirdették az "újtipusú demokráciát akarunk" - hangzatos propagandát, még kínosan ügyeltek a jogi formulákra, és kezet nyújtottak az ismertebb egyházi személyiségeknek: Balogh páternek, Vargha Bélának, Mindszenty Józsefnek.
A református lelkész Tildy Zoltánt a szövetséges partner szerepében tetszelegtették - de amint érdekeik úgy kívánták, kíméletlen hadjáratot indítottak a klérus ellen. Különösen 1959-től erősödött a katolikus, református és evangélikus lelkipásztorokra - azaz: püspökeikre - nehezedő nyomás, zsarolás, megfélemlítés.
A Debrecenben megjelenő Alföld októberi számában azt elemzi Székelyhidy Ágoston - idézünk: "A magyarországi egyházak megtöretését és behódolását sokáig a békepapok testesítették meg, a mindenkori politikai - főleg külpolitikai - akarat valláserkölcsi magyarázatával, népszerűsítésével. A sor élén Péter János református püspök, majd külügyminiszter - az MSZMP Központi Bizottságának tagja állt.
Velük ellentétben a rejtett egyház kisközösségeiben viszont lassan, szívosan meggyökeresedtek a lelkiismereti mozgalmak: az erőszakmentesség, a kisebbségi jogvédelem az életvédelem jegyében.
Bulányi György katolikus bokor-közösségei 1979-től megtagadták a fegyveres katonai szolgálat - mára aztán bebizonyosodott, hogy az egyetemes emberi értéket a tiszta valláserkölcsiséget és az egyházi függetlenség elvét legkövetkezetesebben épp ezek a katolikus és protestáns mozgalmak képviselik - noha világias szinezettel". (folyt.)
1989. december 25., hétfő
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Vallásszabadság 40 évig? - 3. folyt.
|
Az egyik legszebb keresztényi erény: a megbocsátás. De az a baj, hogy általában ezt az üldözöttektől várják el a bírók, a hamis tanúk és testi-lelki bántalmzóik. Mindszenty bíborosnak immár szobra lehet - ám a papi békemozgalomban jeleskedőket sokáig senki sem vonta kérdőre. Ők voltak azok, akik például az 1961 március 15-ikén kelt Magyar Püspöki Kar aláírással kibocsátott körlevelet megfogalmazták. Rövid idézet a szövegből:
"Azok az egyházi személyek, akik nem elsődlegesen hivatásukat, a lelkek krisztusi szolgálatát teljesítik, hanem a Magyar Népköztársaság törvényeibe ütköző, államellenes szervezkedéseket kezdeményezték vagy kezdeményeznek, illetve abban tudatosan részt vettek vagy részt vesznek - bárhol is működjenek, bűnös tevékenységükkel a katolikus egyház kárára is cselekszenek".
A forradalom leverése után azonnal - és három-négyévenkénti rendszerességgel - pereket konstruáltak, mert "felütötte ismét fejét a klerikális reakció" - hangoztatták.
Ennek jegyében rendezték 1957-ben a Keresztény Párt, 1961-ben a Keresztény Front és a Regnumisták elleni bírósági eljárást - majd 1964-ben a Rózsa-Emődi-per következett. 1970-ben ismét a Regnumistákat állították a vádlottak padjára.
Noha 1971 szeptember 28-ikán Mindszenty elhagyhatta a budapesti amerikai követség épületét, és röviddel később a bécsi Pázmáneumba költözhetett - viszont nyomdakész emlékiratainak kiadását minden eszközzel igyekeztek megakadályozni. (folyt.)
1989. december 25., hétfő
|
Vissza »
|
|
- Vallásszabadság - 4. folyt.
|
Vajon mennyien tartották ezt erkölcsi követelménynek azon lelkipásztorok közül, akik nekirontottak Bulányi György piarista atyának, és lelkesen ünnepelték Lékai László bíboros jelmondatát, hogy "A megnyesett fa kizöldül" - de a Szent Benedektől származó szimbólum gyakorlattá válását - hogy 1946 után lefejezett bázisközösségek és ifjúsággondozói munkálatok erőre kapjanak - a támogatás helyett gáncsolták.
Ám valami igazság mégis van a nyesettfa-elméletben - hiszen elég csupán arra gondolni, hogy mennyien kerültek hitük miatt bitóra-börtönbe, vitték őket hosszú évekre oroszországi munkatáborokba. A 60-as években elítélt fiatalok közül számosan fordulhattak bizalommal a cellában is örökké vidám Mócsy páterhez, a huszártiszti uniformist reverendára cserélt - és közben Recsken is raboskodott - Tavodi Istvánhoz, vagy páter Otmár ferenceshez, a cserkész-szellemhez mindig hű Kölley "Gyurkabá"-hoz és alkalmanként a papi szakaszban raboskodó többiekhez is. Tőlük ki kér bocsánatot, hol a kinyújtott kéz? Nem csupán a katolikus, de a protestáns egyházak sárbatiprását, megdermedését támogatók is hallgatnak.
A reformátusoknál Ravasz László püspök menesztése után, 1948 és 56 között a hatalom három ember kezében összpontosult: Bereczki Albert, Kádár Imre és a mindvégig a kommunista párt tagjaként intézkedő Péter János döntött valamennyi ügyben - és köréjük gyűlt körülbelül ötvenfőnyi hangadó csoport kritikátlanul zilálta szét az egyházat.
A szabadságharc napjaiban megrémültek, és ígértek mindenfélét - de a forradalom bukását követően a tisztségébe rövid időre visszahelyezett Ravasz Lászlót gyorsan elnémították. Tűrték papok letartóztatását, kivégzését, bebörtönzését és rábólintottak az 1957 évi 22. számú törvényerejű rendeletre, hogy az egyes egyházi állásokhoz állami hozzájárulás kell - amely 1956 október 1-ig visszamenő hatállyal érvényes. (folyt.)
1989. december 25., hétfő
|
Vissza »
|
|
- Vallásszabadság 40 évig? - 4. folyt.
|
A reformátusoknál is nehezen mozdult az idő, de reájuk is vonatkozott Prohászka püspök ama kijelentése: "mennél sötétebb az éj annál szebben ragyognak a csillagok". Ravasz László tanításai, erkölcsi példája tovább élt, hatott.
Az evangélikusok sem voltak kivételek: ott is félreállították Ordas Lajost. Náluk is uralkodott párttag püspök: Dezséry László személyében - bár az ő lemondását az államhatalom tudomásul vette, miután elmondta hosszú beszédét arról, hogy az ellenforradalmi egyházi vezetőknek és lelkészeknek - bűnhödniük kell. Szónoklatát még közölték a Lelkipásztor 1957. február-márciusi, majd a Teológiai Szemle májusi számában, és az egyházi közvvélemény ilyetén befolyásolásához támogatókat is leltek: főleg a pécsi esperes: Káldy Zoltán tűnt ki, a "hogyan menjünk tovább" firtatgatásaival.
Így és ezért kerülhetett püspökként a déli egyházkerület élére Ordass Lajos illetve Dezséry László helyére - aztán kezdetét vette az évtizedeken át tartó söprögetés. A külföldön élő magyar evangélikus lelkigondozók munkaközössége ügyvezető elnöke, Terrai László azt dokumentálta a korábban említett 30 év című kötetében: "el kellett hagynia fővárosi lelkészi állását Kende Györgynek, aki Ordass Lajos egyik közeli barátja és munkatársa volt. (folyt.)
1989. december 25., hétfő
|
Vissza »
|
|
- Vallásszabadság 40 évig? - 5. folyt.
|
A kistarcsai özvegy papnék otthona gondnokává tették meg, ahol az ő felelőssége volt a disznóól - de nem tarthatott istentiszteletet az otthon kápolnájában. Hatvanba, egy szegény szórványgyülekezetbe helyezték át Solcz László zuglói lelkészt, a korábbi evangélikus lelkészegyesület, a MELE volt elnökét, sok egyházi ének és fordítás szerzőjét.
Három telológiai tanárnak azonnali hatállyal el kellett hagynia a teológiai akadémiát - el sem búcsúzhattak hallgatóiktól. Viczián Dezsőt és Karner Károlyt - nyugdíjazták. Sólyom Jenő pedig - nagy családjára való tekintettel, kegyelemből - az egyházi levéltárban kapott alkalmazást. E három professzor a rákövetkező években tudományos munkáit külföldi folyóiratokban és gyüjteményes kötetekben jelentette meg - de a magyarországi sajtóban hallgatásra voltak ítélve.
Veöreös Imre egyetemes főtitkár már korábban kényszerült átadni helyét Grünvalszky Károlynak -, most gyülekezetéből is távoznia kellett. Eltávolították tisztségéből Zászkaliczky Pál esperest és elnökhelyettest - országosan ismert evangélizátort.
A sajtóosztály éléről és gyülekezetéből Botta Istvánt, esperesi tisztükből - és részben gyülekezetükből is - Dannhauser Lászlót, Balikó Zoltánt - aki az Országos Lelkészi Munkaközösségnek titkára is volt -, Tekus Ottót és Bálint Jánost, továbbá gyülekezetéből Nagybocsaky Vilmost - hogy csak a fontosabbakat soroljuk fel".
Ha az 1949-től számított négyévtizedes múltra tekintünk vissza - keresve az okokat, hogy a magyarországi keresztény egyházak miként élték meg és túl az üldöztetést, a hatalmát diktatórikusan gyakorló állam elnyomó módszereit - mindenekelőtt azt vehetjük észre, nem kizárólagosan az immáron 1989 őszén megszűnt ÁEH a felelős valamennyi rombolásért.
Az Állami Egyházügyi Hivatal mentegetése nélkül mondhatjuk, hogy gyakorta az úgynevezett belső métely és hamis teológiai gondolkodás, valamint az akarnokoskodó püspökök közreműködésével sorvadtak a gyülekezetek, rosszabbodott a hitélet. Ám a nyomás alatt jobban nő a fű is - állapította meg történeti áttekintésében Hajnal László Gábor.
(folyt.)
1989. december 25., hétfő
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|