|
|
|
|
Tölgyessy Péter a népszavazásról
|
-------------------------------- München, 1989. október 30. (SZER, Magyar híradó) - Tölgyessy Pétert, a népszavazás javaslatának egyik értelmi szerzőjét kérdezem itt a parlamenti folyosón, hogy vajon győzelmi érzése van-e, hiszen kiírta végül is, illetve javasolja a kormány a parlamentnek a népszavazás kiírását? - Hát nem állíthatom, hogy győzelmi érzésem volna, én azt hittem, hogy a Magyar Köztársaság kikiáltásával már egy jogállamban élünk és ehhez képest természetesnek tartottam, hogyha megvan az aláírás, úgy kiírják a népszavazást. Ennyi történt. Ez egy természetes dolog egy demokráciában. Ami ellenben rendkívüli módon aggályos és egészen megdöbbentő, először is, hogy a kérdések nem abban a sorrendben vannak, ahogy azokat feltettük, egyik kérdést meg is változtatták. - Ez melyik? - pontosítsuk ezt. - A kérdésünk úgy szólt, hogy feloszlassák-e jogutód nélkül a munkásőrséget? A hivatalos javaslatban csak annyi szerepel, hogy feloszlassák-e a munkásőrséget? Azt hiszem óriási a különbség a kettő között. Ami még ennél is nagyobb gondot jelent, hogy van magyarázat a kérdésekhez, amelyek majd eligazítják a választó polgárt, hogy hogy döntsön, ezek igencsak befolyásoló és megtévesztő szándékúak, hogy ne mondjam manipulatív szándék is van bennük. Az első kérdésünk - s talán most a legfontosabb kérdés - a köztársasági elnökválasztás időpontjára vonatkozik, nevezetesen arra, hogy itt és most kell köztársasági elnököt választani puccsszerűen, vagy pedig majd csak a szabad választások után. Ehhez képest egy hosszas magyarázat van arról, hogy ha nem most választanak köztársasági elnököt, akkor meg fogják fosztani a magyar népet attól a szuverén jogától, hogy ő elnököt válasszon. Mi nem ezt javasoltuk. Mi azt mondtuk, hogy most ne legyen köztársasági elnökválasztás, hanem csak a parlamenti választások után történjen meg ez az aktus. (folyt.)
1989. október 30., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|