|
|
|
|
K Ö Z L E M É N Y a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. július 28-ai üléséről (1. rész)
|
1989. július 29., szombat -
A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1989. július 28-án ülést tartott, amelyen a Központi Bizottság tagjain kívül részt vettek: a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke és titkára, a megyei és a megyei jogú pártbizottságok első titkárai, a Budapesti Pártbizottság titkárai, a Központi Bizottság osztályvezetői, valamint a központi pártsajtó vezetői. I. A Központi Bizottság megemlékezett Kádár Jánosról, az MSZMP alapító tagjáról, nyugalmazott elnökéről, aki három évtizeden át volt a párt vezetője. A testület méltatta Kádár János kiemelkedő személyiségét, nemzetközileg is jelentős politikai munkásságát. Kádár János egész életében a szocializmus győzelméért, hazánk felemelkedéséért küzdött. Soha nem tévesztette szem elől nemzetünk, a dolgozó nép érdekeit. Napjainkban is megszívlelendők hosszú politikai pályafutása során leszűrt tapasztalatai; elsősorban azok, amelyek a politika kiszámíthatóságának szükségességére, a szélsőségektől mentes, higgadt és józan mérlegelés szükségességére figyelmeztetnek. Példát adó, hogy a közös bajainkból való kilábalás egyedüli járható útjának a kölcsönös engedményeken alapuló megegyezést és az együttes cselekvést tartotta. Kádár János politikai örökségéből őrizzük és folytatjuk mindazt, ami előremutató. Kádár János cselekedeteivel mindvégig következetesen kiállt a szocialista Magyarország ügye mellett. Az MSZMP tagjai, a felnőtt nemzedékek emlékeznek arra, hogy pártvezetőként és államférfiként a megvalósítható cselekvési program megalkotását és az emberek megnyerését tartotta a fejlődés alapjának. Hazafiként és internacionalistaként vallotta, hogy Magyarország jövője elválaszthatatlanul összefügg a haladó emberiség, a szocialista közösség, Európa sorsával. (folyt. köv.)
1989. július 29., szombat 15:43
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|