|
|
|
|
A Tabajdi-ügy újabb fejleményei
|
München, 1989. július 18. (SZER, Késő esti mai nap) - Most állandó budapesti tudósítónk, Szőcs Géza jelentkezik, és beszámol a Tabajdi-ügy újabb fejleményeiről: - Finis előtti szakaszához érkezett a Tabajdi Csaba-ügy. A párt Központi Bizottságának osztályvezetőhelyettese tegnaptól foglalta el ismét - ha nem is munkakörét, de íróasztalát - a "dunaparti fehérház" épületében. Mint ismeretes: Tabajdit a La Stampa-nak és a L"Unita-nak néhány héttel ezelőtt adott, a magyar külpolitikát, védelmi politikát és pártvezetést érintő nyilatkozatai miatt - a párt hivatalos szóhasználatával élve - úgymond: fölfüggesztették. E faramuci kifejezés már eddig is számos élcelődésre szolgáltatott ürügyet. Lásd például az Élet és Irodalom glosszáját kötélről és politikusokról a fölfüggesztés jegyében. Most pedig azt is megtudhattuk, a Tabajdi által a magyar médiák kérdéseire adott válaszokból, hogy fölfüggesztése azt jelenti: megfosztották a beosztásának megfelelő döntési és aláírási kompetenciák egy részétől. Maga a vizsgálat egyébként hivatalosan csak pénteken kezdődik ellene, Nyers Rezső vezetésével. Tabajdi Csaba neve 1986 őszétől kezdve lett igazán ismert, amikoris a fiatal politikus több nyilvános állásfoglalásban a párt akkori hivatalos nézeteit messze meghaladó módon nyilatkozott - elsősorban erdélyi és általában romániai vonatkozású kérdésekben. Az idő és az események akkor Tabajdit igazolták. Nem neki kellett visszakoznia, hanem a párt Románia-politikájában következett be fordulat, de legalábbis markáns változás. (folyt.)
1989. július 18., kedd
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- A Tabajdi-ügy - 1. folyt.
|
A Tabajdi elleni mostani eljárást egyébként - nevezzük fölfüggesztésnek, fegyelminek vagy bármi másnak - igen kevesen tartják Magyarországon annak, ami hivatalosan. Legtöbben az MSZMP-én belüli irányzatok közti mérkőzésnek tekintik - ezen belül is Grósz Károly leszámolási kísérletének, Szűrös Mátyás politikai garnitúrája - e csapatnak egyik legmarkánsabb képviselője - ellen. Hadd említsük meg itt a Szegeden megjelenő Déli Napló című politikai szemle július 14-iki számának elemzését Ara-Kovács Attila tollából. A Grósz Károlyt példátlan keménységgel, és példátlan hangnemben bíráló szerző szerint tavaly ősszel Szűrös Mátyás túl nagy falatnak bizonyult az őt félreállítani törekvő főtitkár számára. Más értesülések alapján a legutóbbi KB-ülésen Szűrös Mátyás javaslatot tett Grósz lemondására, és a Tabajdi elleni akcióval Grósz most Szűröst szeretné gyengíteni. Az elemzők azonban egyetértenek abban, hogy alighanem Tabajdi is túl nagy falat lesz. Az ellene indított eljárás szükségképpen gyengíteni fogja a kezdeményezők pozícióját. Ha visszakozniuk kell, akkor ez presztízsvesztést fog eredményezni számukra, ha pedig kemény fegyelmivel torolják meg Tabajdi önálló szellemű nyilvános fellépését - amelynek eredményeként Tabajdi akár a pártból is kiválhat - ez a pártnak magának lesz veszteség, megfosztja őt egy képzett és kiváló politikustól. De az ezzel járó bizalomvesztési, népszerűtlenségi számlát Tabajdi ellenfeleinek fogja benyújtani a közvélemény. +++
1989. július 18., kedd
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|