|
|
 |
|
 |
Kerekasztal-beszélgetés Kádár Jánosról
|
London, 1989. július 8. (BBC, Panoráma) - Kádár János
halálhírének igen nagy visszhangja volt az angol sajtóban, rádióban
és televízióban. A nekrológok, az értékelő tanulmányok igyekeztek
tárgyilagosan, a valóságnak megfelelően tájékoztatni Kádár János
személyéről, pályafutásáról, eredményeiről. Kirajzolódott
Dosztojevszkij-regénybe illő tragikus alakja, az 1956-os forradalom
véres leverésében, megtorlásában vállalt szerepe, az hogy később az
enyhülést és megbékélést próbálta lehetővé tenni a Bibliában -
Lukács evangéliumában is megtalálható Jézus szavait megismételve -
"aki nincs ellenük, az velünk van" - kinyilvánításával.
De feltünt az is az angol megfigyelőknek - mint a BBC budapesti
tudósítójának, Sally Ackroydnak is - a történelemben ritkán
előforduló egybeesés. Vagyis hogy Kádár János halálát követően
néhány órával azután jelentették be Budapesten a Legfelsőbb Bíróság
részéről, hogy az 1958-ban halálra ítélt Nagy Imre és társai
ártatlanok voltak.
Azok követtek el hazaárulást 1956-ban, akik behívták
Magyarországra a szovjet csapatokat a forradalom vérbe fojtására.
Ezzel mintegy ítéletet mondtak az alig elhunyt, tragikus sorsú Kádár
János felett.
A kerekasztal mellett Tamás Gáspár Miklós filozófus, a magyar
demokratikus ellenzék egyik kiemelkedő alakja; telefonon Amerikából
Tőkés Rudolf professzor a connecticuti egyetemen a politikai
tudományok tanára csatlakozik a beszélgetéshez; valamint Vass
László, Pozsgay Imre államminiszter titkárságának a vezetője,
közgazdász egyetemi tanár, aki történetesen szintén Amerikából
telefonon csatlakozik a kerekasztal-beszélgetésbe.
Mindenekelőtt erről a véletlen egybeesésről kérdezem a
kerekasztal résztvevőit. Tőkés Rudolf? (folyt.)
1989. július 8., szombat
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Kerekasztal-beszélgetés - 1. folyt.
|
- Én úgy érzem, hogy véletlenek vannak is, meg nincsenek is.
Mert Kádár János halála valóban egy történelmi időszakot zár le, és
a történelem órái, illetőleg Magyarország órái valóban úgy tűnnek,
hogy egy időben járnak. Mint azt ahogy Pozsgay Imre mondta tavalyi
májusi pártkonferencián: és ilyenkor egyéni emberi sorsok
összekeverednek világi és országos történésekkel.
Úgy érzem, hogy még talán túl korai Kádár János személyéről,
pályafutásáról egy kiegyensúlyozott kiértékelést adni. Annyi biztos
- én úgy látom -, hogy az utóbbi év folyamán, az utóbbi 12 hónap
folyamán mintha talán Kádár János is érzete volna, hogy bizonyos
dolgokat változtatni kell: az ő öröksége, az ő korszaka lejárt, és
hát a maga módja szerint félreállt. Én úgy érzem, hogyha akarta
volna, akkor ő fel tudta volna bátorítani mondjuk a szélsőbalos
fundamentalista ellenzéket. Sok mindent tudott volna csinálni - nem
tette. Én így, ilyen optimista alapon ítélem meg a dolgot, és ha
valóban ez így történt, akkor becsületére váljon.
- Vass László magyarországi szempontból miképpen látja ezt a
véletlen egybeesést?
- Véletlen ez az egybeesés, tényleg úgy tűnik: történelmi,
politikai szempontból ez a véletlen ez nagyon felerősíti azt a
kérdést, hogy valóban olyan kategóriában kell-e gondolkodnunk, hogy
ki volt a hazaáruló akkor, és ki a hazaáruló most. És egy történelmi
értékelés megváltozása, vagy megváltoztatásának lehetősége valóban
egy ilyen kérdést állít-e középpontba? Én ugye nem sokkal az 1956-os
népfelkelés előtt születtem, tehát az én tapasztalataim alapvetően a
Kádár János nevével fémjelzett korszakhoz kötődnek. Számomra az a
nagyon nagy kérdés, hogy ez az életveszélyes - és így utólag is
nagyon sok titkot rejtő - kompromisszumsorozat, amit az ő élete
megtestesített, ez milyen tanulságokkal jár számunkra. Mennyire van
a mi kis országunk, kis hazánk olyan helyen, ahol nagyon szélső
pontok között kell kompromisszumot keresni. (folyt.)
1989. július 8., szombat
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Kerekasztal-beszélgetés - 2. folyt.
|
Így utólag nagyon nehéz megállapítani azt, hogy ez felesleges
áldozat volt, vagy felelőtlen áldozat volt, vagy felelős
kompromisszum vállalalása. Ez Kádár János életútjára jellemző. Én
azt hiszem, hogy az utóbbi időszakban őt magát is nagyon
foglalkoztatták ezek a történések. Az ő politikai korszaka tavaly
május 20-ikán befejeződött. A nemzet számára igazából tavaly május
20-ikától kezdődött egy olyan elég széles körben zajló önvizsgálati
folyamat, amelyik még ma is tart, és amelyiknek az ellentmondásait
ez a véletlen egybeesés nagyon kiélezi.
- Tamás Gáspár Miklós szintén magyarországi - de innen Londonból
szemlélve a dolgokat - miképpen látja a véletlen egybeesést?
- Én hiszek a véletlenben. Ebben az esetben elég kevéssé. De azt
gondolom, hogyha Kádár nem veszíti el politikai akaratát, önbizalmát
és hitét a pártkonferencia előtt és azután - ami gondolom
szükségképpen együtt járt fizikai erejének hanyatlásával is - akkor
Nagy Imre méltó eltemetése nem vált volna lehetségessé. Én azt
hiszem, hogy mélységes benső kapcsolat van Kádár halála és Nagy Imre
temetése között. Nem szükségképpen azon az egyszerű módon, hogy
egyik okozta a másikat, de ez az összefüggés fennáll, és nem hiszem,
hogy egy törődött öregemberben lett volna elég akarat és elég erő,
hogy megszemlélje 30 év abszolút hatalma után a saját
megaláztatását. Úgyhogy én is meghaltam volna a helyében.
Azt, amit Vass László igen érdekesen felvetett - miszerint:
érdemes-e vajon nekünk ilyen kategáriákban gondolkodni, hogy
hazaáruló, vagy sem, - a terminust magát, ezt én sem szeretem, ez
egy túlságosan goromba kifejezés, és ennyire feketében-fehérben
talán nem szabad nézni a dolgokat. De hogyha teljesen elvetjük a
morális megítélést a politikából, akkor nem fogunk tudni eligazodni.
(folyt.)
1989. július 8., szombat
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Kerekasztal-beszélgetés - 3. folyt.
|
Én azt hiszem, hogy akkor érdemes erkölcsi megítéléseket
érvényesítenünk, amikor van az embereknek választása, van
alternatívájuk. Kádár egész politikai életének az volt a
vezérmotívuma, hogy neki nem volt választása. Ő úgy állította be
mindig a saját szerepét, hogy ő elfogadott bizonyos rosszakat azért,
hogy nagyobb rosszakat elkerüljön, magát mindig a kisebbik rossz
képviselőjének tüntetvén fel. Ezt sokáig sikerült elhitetnie a
magyar közvéleménnyel. Én ebben őszintén szólva kevésbé hiszek, én
azt gondolom, hogy 1956 októberének utolsó napjaiban, novemberének
első napjaiban voltak alternatívák azon kívül is, amit ő választott.
Noha tudom, hogy kényszer - lelki és politikai kényszer - hatása
alatt.
- Mi erre a reakciója Vass Lászlónak?
- Én nem állítottam és nem is állítanám azt, hogy az erkölcsi
kategóriákat ki kell kapcsolnunk. Sőt: én úgy gondolom, hogy nagyon
komoly feladatunk, hogy értékeket válasszunk és ezeket kövessük. Azt
hiszem, hogy Kádár János 1956-os választásának, választásainak a
megítélése is tartalmazhat igenis erkölcsi és politikai értékeket,
kategóriákat, szempontokat. Csak nagyon nehéz végiggondolni - innen
utólag különösen a mai aktuális politikai hangulat hatásai alatt -
azt, hogy mi történhetett 1956. november 1-ére virradóan, vagy az
előtte lévő nap délutánján. Erről én magam még nem tudok sokat. Én
túl keveset tudok ahhoz, hogy egy ember magatartását meg tudjam
ítélni. Ugyanakkor összességében ezt nem tartom annyira fontosnak az
egész történelmi korszak megítélése szempontjából. Én egyetértek
azzal, hogy Kádár János nevével fémjelzett korszakban valóban az
volt a - sokszor ilyen vállrándítással és kikacsintással érzékeltett
- szempont, hogy talán a sok rossz közül a legkevésbé rosszat, sőt
nagy jóindulattal és népszeretettel a legkevésbé rosszat ajánljuk és
választjuk. (folyt.)
1989. július 8., szombat
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Kerekasztal- beszélgetés - 4. folyt.
|
Számomra az a tanulsága ennek az elmúlt időszaknak, hogy minden
kompromisszumnak és választásnak, ami a Kádár János nevével
fémjelzett korszakra jellemző volt, nagyon súlyos ára van. Ezért
most fizetünk. Fizet az egész nép - elsősorban természetesen az
egész nép -, de fizet minden politikai erő, aki ebben az elmúlt 30
éves korszakban szocializólódott, nőtt fel. Hiszen relativizálódott
nagyon sok érték. Az a törvényesség, amit Kádár János olyan
fontosnak tartott, az a mindennapi életben erőteljesen elveszítette
eligazító erejét. Nem volt érvényes ez a törvény a mindennapok kis
kompromisszumaiban, kis korrupcióiban, ami olyan mértékig átszövi a
társadalmi életet - valószínű ezt egy erőteljes demokratizálódási
folyamat sem fogja néhány év alatt megoldani, hanem sokkal hosszabb
időszak kell.
Én ezeket nagyon-nagyon súlyos árnak tartom azokért a nagy
kompromisszumokért, amiket érzésem szerint a világpolitikai
erőviszonyoknak és a hazai adottságoknak megfelelően is valószínűleg
meg kellett kötni.
Azzal is egyértek, hogy nem minden esetben - lehet, hogy az
esetek nagy részében - nem ezeket a kompromisszumokat kellett volna
megkötni, hanem egy kicsit mást, egy kicsit jobban megkeresni a
mozgásteret. De hát ezek olyan kérdések, amiket egy-egy konkrét
döntés mellett érdemes megnézni.
Én azt hiszem, hogy Kádár János igazi korszaka az 1970-es évek
közepéig tartott, amíg kezdeményezéseket láttunk, onnantól kezdve
inkább egy tétovázást, az események követését, onnantól kezdve
lefelé ment az a politika, ami az 1970-es évek közepére a világnak
az elismerését is kivívta.
- Tőkés Rudolf, miképpen látja ezt? (folyt.)
1989. július 8., szombat
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Kerekasztal- beszélgetés - 5. folyt.
|
- Nagyrészben egyetértek ezzel, de én egyrészt talán azzal a
gondolattal kezdenék vitázni, hogy az egész 30 évet egy ilyen
homogén időszaknak lehetne tekinteni. Azaz hogy Kádár János
egyértelmű egyeduralmát. Itt sokféle időszakról van szó, vannak
fordulópontok. Azt hiszem, a Kádár Jánosnak több ilyen vak pontja
volt, amit ő nem értett és képtelen volt - mondjuk - a saját
korlátain túlemelkedni.
Az első ezek között azt hiszem: Kádár Jánosnak nem volt soha egy
tiszta, vagy konzekvens képe, amit úgy nevezek: a magyar nemzeti
identitásról. Mondjuk egy problémának hadd említsem fel az 1970-es
évek eleje óta az általa és környezete által szándékosan eltussolt
magyar problémát, kisebbségi problémákat Kelet-Európában például. A
magyar nép különféle adatok alapján nyilvánvalóan tudott a romániai
helyzetről az 1970-es évek eleje óta, és ez szándékosan el lett
tussolva nagyon sokáig.
Egy másik, hogy Kádár nem volt hajlandó reálisan szembenézni a
világgazdaság és a világpolitika változásaival.
Egy harmadik dolog: a szovjetek felé a kisebbik rossz
választása. Úgy tűnik, hogy sem Kádár, sem környezete: semmiféle
értésük és elemzésük nem volt a szovjet belhelyzet fejlődéséről.
Negyedszerre: valóban volt egy erkölcsi vakság részéről, hogy
mindenki általában elismerte, hogy Kádár személyesen azért puritán,
tisztességes a maga módja szerint, és egy konzekvens, mondjuk
becsületes munkásember - hogy a legjobbat mondjam róla. Ugyanakkor
amit ő megtűrt: a beosztottjain keresztül az az ország erkölcsi
színvonalának lezüllesztését az utolsó másfél évtizedben. Ez egy
olyan örökség, ami súlyos terhet fog jelenteni a magyar demokratikus
átalakulás folyamatai szempontjából. (folyt.)
1989. július 8., szombat
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Kerekasztal-beszélgetés - 6. folyt.
|
- Itt Londonban a BBC-ben is nagyon élesen megfogalmazva
elhangzott az a vélemény, hogy ez a gazdasági összeomlás, ami most
Magyarországon történik, ez tulajdonképpen Kádárnak köszönhető. Így
van ez, így lehet ezt látni? Tamás Gáspár Miklós?
- Én azt hiszem, hogy a gazdasági összeomlás az szerves
folyománya annak, amit a Kádár-féle vezető gárdája a Magyar
Szocialista Munkáspártnak a reformokról gondolt, és a reformokkal
csinált. Ugyanis a reformok kezdettől fogva - és ez kezdet ez 1956
telére nyúlik vissza, amikor a Varga István vezette munkabizottság
először dolgozott ki átfogó reformterveket Magyarországon - mindig
azt a célt szolgálta a pártvezetőség szemében, hogy kordában
tartani, lecsillapítani a tömegeket, betömni a szájukat. Hogyha nem
lehet gumibottal, akkor zsíroskennyérrel. Tehát mindig eszköz volt a
reform arra, hogy egy politikai stabilitást fenntartsanak. És hát
mondjuk változó intenzitással akarták eközben a nép javát.
Tehát amikor a reformretorika és a reformhazugság elég
nemzetközi bizalmat teremtett Magyarország számára, a magyarországi
rendszer számára ahhoz, hogy kölcsönöket vehessen fel és a kölcsönök
segítségével lehessen fenntartani egy életszínvonalat és ezáltal
pacifikálni a lakosságot, akkor rögtön kész volt ez a pártvezetőség
lemondani a reformokról, rögtön kész volt betörni saját revizionista
reformer belső ellenzékének a passzív, gyenge kis ellenállását.
Rögtön kész volt arra, hogy visszatérjen a régi módszerekhez.
Ez mutatja azt, hogy tulajdonképpen ez az egész Kádár-féle
gulyáskommunizmus, liberalizálás - nevezzük aminek akarjuk - ez
mindig csak eszközszerepet játszott, és mindig arra volt jó, hogy
lehetőleg felhígítatlan formában fenntartsák a kommunista
diktatúrát. Mert elvégre Kádár János személyében a legfurfangosabb,
legszívósabb diktátort gyászoljuk - ha ugyan gyászoljuk - aki valaha
Magyarország felett uralkodott. És diktátorokból volt egynéhány
ebben a században Magyarországon. (folyt.)
1989. július 8., szombat
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Kerekasztal-beszélgetés - 7. folyt.
|
Na most én azt gondolom, hogy ez a fajta eszközreform, ez
tulajdonképpen jellemző arra a kommunista nemzedékre, amelynek Kádár
János tagja volt, és amely igazán nem reformista eszmékkel kezdte a
pályafutását, és amely a kommunista eszmékért áldozatokat vállalt,
az életét is kockáztatta. Ez a nemzedék csak kiegyezni tudott a
magasabb életszínvonalra, békén hagyásra, normális életviszonyokra
vágyó néppel, mert nem ezt tekintette magas erkölcsi ideálnak.
És ez az a pont, ahol szeretnék némiképpen vitatkozni mind Vass
Lászlóval, mind Tőkés Rudolffal. Nem vagyok egészen biztos abban -
de mondom csak nem vagyok biztos benne, lehet hogy ez nem így van -,
hogy itt egy igazi erkölcsi hanyatlásról beszélhetünk az elmúlt
években Magyarországon, és hogy a korrupció a legsúlyosabb örökség,
amelyet a kádárizmus ránk hagyott. Én azt hiszem, hogy az, amit
korrupciónak nézünk, sokszor egész egyszerűen az igen becsületes
állampolgár módszere arra, hogy kijátssza az abszurd bürokráciát, és
az állami beavatkozás túlsúlyát a társadalmi és a gazdasági életben.
Most ez időnként valódi korrupcióval párosul. És sajnos a határok a
két dolog között elmosódnak, ezért vagyok bizonytalan az
ítéletemben.
De azt hiszem, hogy a korrupció és az erkölcsi értékekben
történő elbizonytalanodás, az egyrészt általános modernizációs
tünet, és nem specifikus feltétlenül erre a kommunista félreformra,
alig-reformra. Másrészt pedig azt hiszem, hogy az, amit az utóbbi
másfél évben láttunk Magyarországon az a fegyelmezettség, józanság
és demokratikus közakarat, amely tulajdonképpen a habozó párt
akarata ellenére kikényszerítette a demokratikus fordulatot -, ez
igenis nagyon szépet mond a magyar közerkölcsről, nagyon dícséri a
magyar nemzet politikai bölcsességét és erkölcsi ítéletalkotásra
való képességét. Tehát én ebből a szempontból némiképp optimistább
volnék mint tisztelt vitafeleim. (folyt.)
1989. július 8., szombat
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Kerekasztal-beszélgetés - 8. folyt.
|
- Én egyetértek Tamás Gáspár Miklós optimizmusával. Én is azt
hiszem, hogy az elmúlt másfél év valóban azt mutatta, hogy a
politikailag megnyilvánuló társadalom mindenképpen nagyon korrektül
és bölcsen képzeli el a jelent és a jövőt. A tekintetben sajnos azt
kell mondanom - és ez az elmúlt évtizedeknek az öröksége -, hogy ez
a politikailag aktív és megnyilvánuló társadalomrész ez még nagyon
kicsi. Éppen a nagy többség, amelyik megítélésem szerint még vár, és
hallgat, és sokszor zavarba ejti ezt a nagy többséget ez a
demokrácia -, sajnos épp azért ilyen, mert az elmúlt évtizedekben
nem volt lehetősége tájékozódni, nem volt lehetősége politikai
aktivitásra. És lehet, hogy a mézesmadzag volt eredményes, hogy ezek
a tömegek elfogadták azt, hogy bizonyos jóléti lehetőségekért
cserébe hallgatnak - el tudom képzelni: biztos hogy ez így van - és
ilyen szempontból én is azt mondom, hogy a korrupció az persze
következmény is, egyfajta reagálás, ilyen tömegméretekben
feltétlenül, amit én az előbb említettem.
Ugyanakkor én a tekintetben nehezebbnek látom a helyzetet és
súlyosabbnak az örökséget, hogy a társadalom szerkezeteiben és a
politikai kultúra szerkezeteiben és az erkölcsben is nagyon sok
olyan válságelem figyelhető meg - és nem egyszerűen csak válságelem,
hanem sok olyan leépülés és rossz értékeknek a meghonosodása - ami
nem az emberek hibája természetesen, de egy rendszerszerű működés
következménye. És ezért én azt mondanám, hogy a mai gazdasági válság
részben Kádár János személyes felelőssége is, hiszen az utóbbi
években, az 1980-as években feltétlenül hibás, rossz döntések,
elhallgatások, tények negligálásának sorozata látható. De már
korábban is - az 1970-es években is - egy szakszerűtlen vezetés -
gazdasági szempontból mindenképp. (folyt.)
1989. július 8., szombat
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Kerekasztal-beszélgetés - 9. folyt.
|
De a válság okát, a gazdasági leromlás okát összességében én
inkább annak a központosított és e tekintetben reformáltan
legfeljebb csak fellazított rendszerben látom, amit most nekünk meg
kellene változtatni, át kell építeni, és remélem, hogy ezen a
területen is előre tudunk haladni, és a társadalom bölcsessége arra
is ki fog terjedni, hogy azt az árat, amit igaztalanul a nép fog
megfizetni az elmúlt időszaknak a hibás döntéseiért, azt a nép
nagylelkűen - és a nehézségek hatására sokszor nyilván azért
ingerülten - de békésen átvészeli. Én magam úgy gondolom, hogy
minden becsületes politikai erőnek Magyarországon azt kell
képviselnie, hogy ez a folyamat békés legyen, és ebben a folyamatban
senki ne provokálja a másikat.
- Tőkés Rudolf?
- Én szeretnék valamit azonnal és gyorsan tisztázni. Amikor én a
közerkölcsök mondjuk: kríziséről beszélek, itt nem az átlagembernek
a csalafintaságáról és a napi túlélési stratégiáiról beszélek. Ez
nagyon józanul, nagyon helyesen és okosan történt. Itt egészen
másról van szó. Itt a közerkölcsökről, tehát a hatalom képviselői,
az államigazgatás, a rendőrség, a hivatalok, ezeknek az újra - ha
úgy tetszik - feudalizálása, a különféle kis klikkecskéknek az
összejövetele, és egy olyan nagyon banális, de ugyanakkor
fantasztikus terrori és megfélemlítői erővel bíró közhatalomnak a
létrejötte, mely annyira beleél az emberekbe -, az a mai bizalmi
krízisnek a hiánya, illetőleg az oka. Az, hogy az emberek 15, vagy
20 éve megfélemlettek attól, hogy akármit is mondjanak, nem mernek
ma a politikai színpadra lépni és tevékenyen részt venni sorsuk
javításában. Ezek a görcsök, ezek az átkok, amit a Kádár-rendszer, a
kései Kádár-rendszer legsúlyosabb örökségének tekintek. (folyt.)
1989. július 8., szombat
|
Vissza »
|
|
- Kerekasztal-beszélgetés - 10. folyt.
|
Tehát azt, hogy a Kádár-rendszer - mint egy olyan időzített
bomba, ha úgy tetszik - a következő sok-sok évben még mindig vissza
fog csengeni, még fékként szolgálva arra, hogy a hatalmon lévők,
illetőleg azok, akik felett a hatalom gyakorlódik, azok nem tudnak
szót érteni egymással, mert az előző 30 évben nem jött létre
semmiféle szerves dialógus.
Nos a kis közösségek emelkedő szerepe, a helyi hatalom
átrendeződése - ezek nagyon-nagyon lassú folyamatok. Ha nem ez lett
volna a Kádár-rendszer öröksége, akkor ez az átmenet, ez a
demokratikus javulási folyamat sokkal gyorsabban, sokkal kevesebb
krízissel és feszültséggel járt volna. Én ez így fogalmaznám inkább.
- Felmerül a kérdés - és fel is merült itt Londonban - hogy még
egyáltalán lehetséges-e a dolgok továbbvitele anélkül, hogy ezt a
rendszert ne gyászoljuk, hanem temessük el és szakítsuk meg a
kapcsolatot. A folytonosságot itt meg kell szakítani, enélkül nem
lehet tovább lépni. Miképpen látja ezt Tamás Gáspár Miklós?
- Egy pillanatra visszatérnék ahhoz, amit Vass László mondott a
nép nagylelkűségéről, mert hiszen ez ide kapcsolódik. Amikor azt
mondja, hogy remélhetőleg a nép nagylelkű lesz és nem erőszakkal fog
reagálni erre a nagyon kétes értékű örökségre, amelyet Kádár János
és pártja hátrahagyott számunkra. Én azt hiszem, hogy van itt egy
olyan út, amely sem nagylelkűséget, sem véres megtorlást nem jelent,
hanem egész egyszerűen azt, hogy a választók levonják a tanulságot
az elmúlt korszakból, és nem a kommunista pártot fogják megbízni a
kormányzással. Én azt hiszem, ez volna a békés, és egyben a
radikális kiút Magyarország mai helyzetéből, hogy a jövendő
demokráciát demokraták, meggyőződéses demokraták, irányítsák. És
bízom benne, hogy ez így lesz. (folyt.)
1989. július 8., szombat
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Kerekasztal-beszélgetés - 11. folyt.
|
- A dolog lényegével egyetértek. Mélységesen elkötelezettnek
tartom magam amellett, hogy itt valóban egy ilyen demokratikus útra
kell térni, ahol az embereknek módjuk van a politikai életben
választani, demokratikus, nyílt és korrekt választásokon. Ennek az
eredményét tiszteletben kell tartani mindenkinek. Ugyanakkor óvnék
ezzel kapcsolatban az illúzióktól. Tehát nagyon nem szeretném,
hogyha demokráciába elvesztenék a hitüket mindazok, akik esetleg az
első, vagy a második, vagy a harmadik választásban csalódnak -,
hiszen nálunk sokkal fejlettebb politikai demokráciákra jellemző
volt az, hogy évszázados út kellett, amire ide eljutottak. Remélem,
hogy mi ezt hamarabb meg tudjuk tenni. Én a magam részéről ebben
szeretnék közreműködni.
- Tőkés Rudolf? Most már az utolsó szó jogán és nagyon röviden?
- Én mindezzel egyetértek. Én talán még azt erősíteném meg, hogy
az átmenet az sokkal nehezebb lesz, mint ahogy azt elképzelhetjük. A
gazdasági nehézségek sajnos csak növekedni fognak a következő
két-három-négy évben. És ezért kell egy egyfajta egészen minőségileg
új dialógus, a politikai vezetők, az új pártok, a régi párt és a
társadalom között. Ahhoz, hogy ennek a lehetősége meglegyen, nagy
szerencse kell, nagy nyitottság kell, nagy őszinteség kell. De én
úgy hiszem, hogy az egész folyamatnak a záloga a magyar nép
józansága, bölcsessége, türelme -, az pillanatnyilag adva van.
Aztán bízzunk abban, hogy a politikai vezetőség nem fog ezzel
visszaélni, és nem fogja félreérteni az ország türelmét, a
jóindulatát, abban bízva, hogy ez a visszarendezés megoldható,
hogyha gyorsan csinálják. Szóval veszélyek vannak, a gazdasági
helyzet tovább fog romlani, s így ez a Kádár-örökség továbbra is egy
sajnos súlyos, és nagyon fontos szerepet fog játszani. +++
1989. július 8., szombat
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|