|
|
|
|
Szabad György fogadta az Európai Parlament elnökét
|
1990. szeptember 17., hétfő - Az Európai Parlament elnökét
hétfőn a Parlament delegációs termében fogadta Szabad György, a
magyar országgyűlés elnöke. Szabad György Enrique Baron Crespo
látogatását nagy fontosságú eseménynek nevezte az ország és a
parlament történetében. Magyarországi tárgyalásai azt jelzik, hogy
Magyarország függetlenségének helyreállítása, demokratikus
törekvései, az Európai Közösséghez való csatlakozásának szándéka
komoly támogatásra talált.
A hazai demokratikus erők azt szeretnék, hogy a demokrácia ne vendég legyen nálunk, hanem végre meggyökerezhessen - mondotta ezután Szabad György, majd részletesen szólt a politikai átmenet kérdéseiről, az új parlament kialakulásáról, törvényalkotó munkájáról. Az ország fontos törekvésének nevezte, hogy részesei legyünk az Európa Tanácsnak, társulni tudjunk az Európai Közösség intézményeihez. Azt kell elérnünk, hogy Európa ne csak a történeti jog, ne csak a mi teljesítményünk alapján, hanem saját érdekei szerint is úgy ítélje: visszafogadhat soraiba. Szabad György az egész kontinens újraeuropaizálása mellett érvelt, mert - mint mondta: Magyarország is is csak akkor tekintheti biztosítottnak szabad létét, ha tőle nemcsak nyugatra, hanem a többi irányban is Európa lesz. A szabadság és a demokrácia oszthatatlansága megkívánja, hogy a demokraták és a szabadon élni akarók a szomszédságban is e jogok érvényesülését lássák.
Az Európai Parlament elnöke válaszában arról szólt, hogy az első pillanattól támogatták Magyarország, illetve a többi kelet-európai ország kérését: a demokratikus folyamat kiépülésével az Európa Tanács tagjai sorába fogadják őket. Fontos feladatnak nevezte a közös gazdasági övezet létrehozását, majd a következő lépés, a monetáris unió kialakítását. Antall József brüsszeli felszólalását rendkívül reálisnak minősítette. A magyar miniszterelnök az Európa Tanács parlamenti közgyűlésén arról szólt, hogy talán a 90-es évek közepén kérheti Magyarország felvételét a közösség tagjai sorába. Az Európai Parlament elnöke ezúttal is arra figyelmeztetett, hogy a felvétel hosszú ideig tart, a kérelmezőknek türelmesnek kell lenniük. Az Európai Parlament magyar kapcsolatokkal foglalkozó bizottságának jelentésében foglalt társult tagságra vonatkozó szerződést a Parlament elnöke érdekes, megvalósítható formának nevezte. (MTI)
1990. szeptember 17., hétfő 19:17
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|