|
 |
 |
 |

Választás ,90 - MDF-sajtótájékoztató (2. rész)
|

A Parlamentbe frissen bejutott budapesti MDF-képviselők bemutatkozása után Antall József a helyhatósági választásokkal kapcsolatos elképzeléseiről beszélt. Konrád Adenauert idézte, aki szerint egy választás az előző választás másnapján kezdődik. Antall József reméli, hogy a parlamenti választásokon már bizonyított kampánycsapat a soron következő helyhatósági választásokon is meg fogja állni a helyét. Az itt szükségszerűen bekövetkező változások mindekivel meg fogják értetni, hogy mit jelent az új Magyarország. Hangsúlyozta, hogy a Magyar Demokrata Fórumnak nincs vesztes katonája, hiszen a második, vagy harmadik helyen végzettek is segítettek más képviselők mandátumhoz jutásában és a helyhatósági választásokon belőlük is lehetnek elsők. ,,Minden vesztes képviselőnkben egy polgármestert akarunk látni,, - mondta Antall József.
Lezsák Sándor a párt alelnöke szinténé azt hangsúlyozta, hogy a most kivívott eredmények is csak részgyőzelmet jelentenek. Elmondta: az MDF olyan kormányzótársakat és ellenzéket szeretne látni a Parlamentben, akik nyugodt erőt képviselnek és ha kell, veszíteni is tudnak. (MTI)
1990. április 9., hétfő 01:37
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|