|
 |
 |
 |

Választások - visszhang (2. rész)
|

Az AFP francia hírügynökség külön-külön háttéranyagban mutatja be a Magyar Demokrata Fórumot és a Szabad Demokraták Szövetségét. Külön jelentésben ismerteti Antall József pályafutását. Az AFP nagy jobbközép pártnak minősíti az MDF-et, Antall Józsefet pedig olyan mérsékelt politikusnak, akit szellemi képességei és politikai intelligenciája gyorsan a konzervatívok élére emelte.
Az SZDSZ-t az AFP a polgári liberalizmus értékeit, az egyén jogait és a szabad vállakozást hirdető pártnak nevezi, amely a külpolitikában a szakítás híve, így az ország azonnali kilépését szorgalmazza a Varsói Szerződésből. Az értelmiség favoritjává vált párt vezetőinek képessége és szakértői révén félelmetes ellenfélnek ígérkezik a parlamentben.
A Reuter hírügynökség szerint a kisgazdák csalódást keltő szereplésük ellenére kulcsfontosságúak az MDF koaliciós terveiben és sok nehézséget okozhatnak azzal az egyetlen párt által sem támogatott követelésükkel, hogy vissza kell állítani a földtulajdon 1947-es jogi állapotát.
A hírügynökségek a második forduló alacsony választási részvételét egyrészt az esős idővel, másrészt a választópolgárok elfáradásával magyarázták. Az UPI amerikai hírügynökség az általános lelkesedés hiányát említi. ,,Az első fordulóban a választók lelkesebbek voltak, mivel az a forduló végezte el a kommunistáktól való megszabadulás feladatát,, - idézi az amerikai hírügynökség az egyik párt választási megfigyelőjét. +++
1990. április 9., hétfő 09:11
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|