|
|
|
|
Újabb információk Kádár János temetéséről (1. rész)
|
1989. július 11., kedd - Angyalföld dolgozói, kommunistái nyitják meg a részvétlátogatók sorát Kádár János ravatalánál csütörtökön 15 órakor - jelentette be kedden este Kimmel Emil, az MSZMP helyettes szóvivője, aki az elhunyt politikus búcsúztatásáról adott újabb információkat az újságíróknak. Hangsúlyozta: a végső tiszteletadást protokollmentesen kívánják megtartani, s a gyászszertartás teljesen nyilvános lesz. A Központi Bizottság székházának aulájában felállított ravatalnál a két fél napon - csütörtökön 15 és 2O, illetve pénteken 8 és 13 óra között - bárki kinyilváníthatja részvétét. Ugyancsak mindenkit várnak a Kerepesi temető Munkásmozgalmi Panteonjában megrendezendő temetési szertartásra. A rendezők arról is gondoskodnak, hogy az idős, rokkant, mozgásképtelen részvétnyilvánítók soron kívül bejuthassanak a politikus ravatalához.
Kimmel Emil szólt arról is, hogy az elképzelések szerint pénteken 13 órától a központi szervek, intézmények vezetői helyeznek el koszorút Kádár János ravatalánál, majd a diplomáciai testület fejezi ki részvétét. Várhatóan 16 órakor indul el az MSZMP 32 éven át volt vezetőjének földi maradványait tartalmazó koporsót szállító autó a Széchenyi rakpartról a Szent István körút - Lenin körút - Rákóczi út - Mező Imre út vonalán a Kerepesi temetőhöz - rendőrségi díszmotoros ék kíséretében. A Munkásmozgalmi Panteonnal szembeni II-es kaputól a Munkásmozgalmi sétányon, a fegyveres erők sorfala között haladnak a koporsóval a ravatalhoz. A gyászmenet előtt a Magyar Néphadsereg három tábornoka visz néhányat Kádár János számos kitüntetéséből. A Panteonban felállított ravatal mellett a katonai díszőrségen kívül tisztelgő őrséget állnak a temetést előkészítő bizottság tagjai, a Központi Bizottság titkárai, a magyar állam vezetői. Az utolsó díszőrség idején, 17.3O órakor a magyar Himnusz jelezi, hogy kezdetét veszi a végső búcsúztatás. A gyászbeszédet itt Nyers Rezső, az MSZMP elnöke, Straub F. Brunó, az Elnöki Tanács elnöke és Kolláth Pál, a Ganz Danubius Hajógyár csoportvezető lakatosa mondja. (folyt. köv.)
1989. július 11., kedd 20:18
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|