|
 |
 |
 |

Országgyűlés - harmadik nap (16. rész)
|

Polgárdi József a miniszter válaszát nem fogadta el. Tudomásul vette viszont, hogy ősszel visszatérnek a témára. Az Országgyűlés, a képviselővel ellentétben egy ellenszavazattal és tíz tartózkodással elfogadta Maróthy László válaszát. Vass Józsefné (Békés m., 15. vk.), a sarkadi Lenin TSZ ------------- főkönyvelő-helyettese a kereskedelmi miniszterhez interpellált a külkereskedelmi tevékenység folytatásának rendjével, és az Országos Árhivatal elnökéhez a mezőgazdasági termények, állatok és állati termékek termelői árára vonatkozó ármegállapítással kapcsolatban. A képviselő részletesen indokolta a vonatkozó jogszabályok felülvizsgálatának szükségességét. Állította, hogy a jogszabályok nem működnek megfelelően, sőt akadályai a meghirdetett piacgazdasághoz vezető lépéseknek. Véleménye szerint a jogi szabályozás szintje nincs összhangban a szabályozott téma jelentőségével. A jelenlegi gyakorlat akadályozza a megtermelt termények egy részének piaci értékesülését, ugyanakkor gondokat okoz a búza termelői árának alacsony szintje. Szenvedélyes szavakkal érzékeltette a gabonafelvásárlással kapcsolatos helyzetet, s nem tartotta törvényszerűnek a fogyasztói árak emelésének bekövetkezését a gabonafelvásárlás rendezésénél. A képviselő által megfogalmazott problémákra Vissi Ferenc államtitkár, az Országos Árhivatal elnöke válaszolt a két tárca nevében. Az interpelláló a választ írásban is megkapta. A válaszadó kijelentette, hogy a képviselő által kifogásolt jogszabályok módosítása folyamatban van. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az árszabályozás tudatosan és határozott ütemben törekszik a piaci hatások tiszteletben tartására, a mezőgazdasági termékeknél is. Bizonyítja ezt, hogy öt évvel korábban a felvásárolt mezőgazdasági termékek 62 százaléka központilag meghatározott, fix áras volt, ma pedig csupán mintegy 7 százalékuk tartozik ebbe a kategóriába. Ugyanakkor a szabad árformájú termékek részaránya 13-ról 50 százalékra nőtt. A mezőgazdasági nagyüzemek által igényelt - kormány által is jogosnak tartott -30 százalékos gabonafelvásárlási áremelést a Minisztertanács nem fogadta el, mivel annak a mezőgazdaság belső folyamataira, az élelmiszerek fogyasztói áraira és a népgazdaság külső egyensúlya szempontjából nagy jelentőségű élelmiszer-exportra egyaránt súlyos következményei lennének. Az államtitkár utalt arra is, hogy a kereskedelmi tevékenység rendjéről szóló kereskedelmi miniszteri rendelet felülvizsgálata napirenden van. (folyt.köv.)
1989. június 29., csütörtök 16:12
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|